Tök nagy talány: ehető-e a dekor, és dekorálhat-e az ehető?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közelgő halloween kapcsán némi zavart okozhat, hogy melyik tökféle ehető, és melyikből lehet dekorációt készíteni.

Ha tökvásárlásra készülsz, fontos tisztában lenned vele, hogy az egyes fajtákat milyen célokra lehet felhasználni. Amennyiben ugyanis összekevered őket, és egy dekortököt próbálsz megenni, az (szó szerint is) keserű szájízt hagyhat maga után, ráadásul még kis mennyiség elfogyasztása esetén is kellemetlen tünetekkel járó mérgezés származhat belőle.

Mire használható a sütőtök?

A köznyelvben sütőtöknek hívott kabosok, vagyis téli tökök finom csemegének számítanak. Ahogy nevük is mutatja, ezek azok a fajták, amiket sütőben szoktak megsütni. Magyarországon mintegy 1800 hektáron termesztik őket, begyűjtésük pedig biológiai érettségükben történik, így magjaik szaporításra alkalmasak – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összefoglalójából.

Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a nagydobosi, de jellemző még a kiszombori, az óvári hengeres és a klasszikus orange, amely sonkatök néven ismert. Ami a sütőtök formáját és színvilágát illeti, az igen gazdag képet mutat. Előfordulnak narancssárga, kékes, zöld, szürke és fehér héjú, illetve kerek, hosszúkás vagy szögletes változatai is.

A sütőtök elsősorban étkezési célokat szolgál
Fotó: ClarkandCompany / Getty Images Hungary

A sütőtök nemcsak finom, édes ízű és kellemes textúrájú, hanem rendkívül tápláló is: nagy karotin- és C-vitamin-tartalom, illetve magas kalcium- és foszfortartalom jellemzi, továbbá gazdag szénhidrátforrás. Nem csoda, hogy az őszi-téli időszakban egyre többen fogyasztják.

„Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép egységes, narancsos színű legyen. Egészben vásárolva pedig ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldségesrekeszében, fóliába csomagolva, de csak rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret” – tanácsolja a NAK.

Bár már 30 évvel ezelőtt is lehetett töklámpásokkal találkozni, amelyek akkoriban még sütőtökből készültek, ezt a fajtát manapság már kevésbé szokás dekorációs célokra használni, hiszen értékes beltartalma így csak kárba veszne.

Mire használhatók a „halloweentökök”?

Amit a boltokban általában halloweentök néven árulnak, az biológiailag a cukkini, a patisszon és a spárgatök rokona. Étkezési célú felhasználásukhoz az utóbbiakat még zsengén szedik le, mivel termésük éretten kemény és ehetetlen. Így van ez a Magyarországon elterjedt halloweentök esetében is, ami nem ehető, viszont kitűnően faragható.

„Az úgynevezett halloweentök nagy, narancssárga színű, és alapvetően díszítési célra szánt, nem étkezésire. Többféle ilyen kapható, a 2-3 kg-os fajtáktól (Gomez F1 – élénk narancssárga) a 9-18 kilósakig (Cronus F1 – enyhén lapos, bordázott termésű). Érdemes tudni, hogy különösen a kis méretű, dekoratív fajták sok keserűanyagot tartalmaznak. Ezek a tökök mérgezőek lehetnek, de az ízük jellemzően elég kellemetlen, ami jó esetben elveszi a kedvet az elfogyasztásuktól” – figyelmeztet a NAK.

A halloweentök mérgező, ezért csak dekorációnak alkalmas
Fotó: eli_asenova / Getty Images Hungary

Mi történik, ha mégis megeszem a dekortököt?

Mint a fentiekből is kiderül, a dekorációra használatos dísztökök emberi fogyasztásra alkalmatlanok, hiszen toxikus vegyületeket tartalmaznak. A NÉBIH szerint ezek az úgynevezett kukurbitacinok rendkívül keserűek, hőrezisztensek, és már kis mennyiségben – néhány falat vagy kiskanál – elfogyasztása után is kellemetlen tüneteket okoznak. Idetartozik a gyomorgörcs, a hasmenés, a hányás, vagy súlyosabb esetben a kiszáradás.

A jelek azt mutatják, hogy még mindig sokan vannak, akik a tökfajták közötti különbségekkel nincsenek tisztában. Erre utal az is, hogy az Európai Unói tagállamaiban emelkedő tendenciát mutat a tökfogyasztással összefüggő ételmérgezések száma. Az adatokból kiderül, hogy a megbetegedések csaknem 40 százalékát boltban vásárolt, 60 százalékát pedig otthon termesztett tökfélék okozzák. A NÉBIH ezért arra kérte a lakosságot, hogy

Idézőjel ikon

étkezési célra csak garantáltan ehető tökfélét használjanak fel, és a fogyaszthatóságról még a vásárlást megelőzően, az üzletben győződjenek meg! A dísztököket pedig csakis eredeti rendeltetésüknek megfelelően, azaz díszítő célzattal szabad felhasználni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.