Teszt: milyen sütőt érdemes venni?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 35 beépíthető konyhai sütőt vizsgáló tesztjéből kiderül, hogy ha olyan sütőt szeretnénk, amelyik jól átsüti a süteményt vagy a grillhúst, stabilan tartja a belső hőmérsékletet, viszonylag alacsony energiafogyasztású és könnyen használható, akkor 130-200 ezer forint körüli kiadással kell terveznünk.

Persze ötször, illetve nyolcszor enyiért is kapni jó sütőt, a kérdés csak az, megéri-e. A teszt során a szakemberek laboratóriumi körülmények között vizsgálták, hogy a sütők milyen hatékonyan sütnek. Vagyis mennyi idő szükséges az előmelegítésükhöz, mennyire pontos a hőmérséklet-szabályozásuk, milyen stabilan tartják a belső hőmérsékletet, milyen jól sütik át a süteményt, a pirítóst és a grillcsirkét. A készülékek nagy része jól szerepelt.

Árban a határ a csillagos ég 

Bosch-, AEG-, Electrolux- és Ikea-termékek végeztek a lista élén, de szinte mindegyik márkának volt jóval gyengébben szereplő készüléke is. A lista végére azok a termékek kerültek, amelyeknél használat közben erősen ingadozott a sütőtér hőmérséklete a beállítotthoz képest, lassabban melegednek fel, vagy túlzottan átforrósodik a sütő ajtaja. Bár a legdrágább tesztelt termék ára a 900 ezer forintot is meghaladta, ennél szerényebb költségvetésből is kihozhatunk egy jól használható és könnyen kezelhető készüléket. 

Nem mindegy, hogy melyiket választjuk

Sütők esetében mindig fontos kérdés a biztonság, vagyis hogy ne okozzon áramütést, a polcok bírják a terhelést, illetve ne melegedjen túl a külső felület, ugyanis a túl forró fogantyúk, szabályozók vagy üvegajtó égési sérülést okozhat. Az elektromos és mechanikai biztonsági teszten egy kivétellel mindegyik sütő jól vette az akadályt. Közel sem a legolcsóbb, a Candy FCPK606X típusú készüléke itt mégis elbukott, ugyanis használat közben annyira eldeformálódott a sütőrács, hogy a rajta lévő edény könnyen kicsúszhat a nyitott ajtón.

Legalább ilyen fontos, hogy egy sütőnek mennyire melegszik fel használat közben a külseje, különösképp az ajtaja. Az ezt vizsgáló ún. hőtesztnél néhány termék például közepes vagy gyengébb pontot is kapott azért, mert a sütés vagy a tisztítási program közben túl meleg lett az ajtó üvegpanelje. Ez alacsonyan lévő sütőnél, főleg kisgyerekes családokban valóban komoly veszélyt jelenthet, hiszen a gyengébben szereplő készülékeknél például 70 ℃-ra melegedett az ajtó üvegpanelje (a jobbaknál ez az érték egyébként 30 ℃ körül maradt).

Fontos biztonsági szempont, hogy a sütő ajtaja ne forrósodjon fel
Fotó: fotostorm / Getty Images Hungary

Ami a fogyasztást illeti, a vizsgált termékek közül mindössze egy Concept-, egy Ikea- és egy Mora-készülék használ az átlagnál kevesebb energiát, cserébe azonban ezeknél lassabban melegszik fel a sütőtér, és nem is tartja olyan egyenletesen a belső hőt, mint a többi készülék, így összességében nem biztos, hogy jó döntés ezek mellett dönteni. A másik oldalon négy termék kiemelkedően sok energiát használ, viszont a sütési hatékonyságuk ennek ellenére is csak átlagos. Az optimális arányt a teszt részletes eredményei alapján azonban úgy tűnik, a megfizethetőség határain belül is megtaláljuk.

Megéri öntisztító sütőt venni?

A sütő tisztítása nem túl kedvelt házimunka, emiatt pedig sokan hajlandók akár többet is áldozni egy öntisztító berendezésre. A pirolitikus tisztítású sütőknél a folyamatban magas hőmérsékleten hamuvá ég a belső falra lerakódott szennyeződés, ezt csak ki kell söpörni, így ez a legkényelmesebb tisztítási módszer. Hátránya, hogy akár másfél órát is igénybe vehet a program, emellett sok energiát fogyaszt, mivel a sütő ilyenkor közel 500 ˚C-ra fűt fel – de az is igaz, hogy ezt elég havonta egyszer elvégezni. Ezeknek a sütőknek az ára között a különbség akár tízszeres is lehet. A tesztben az élen végzett pirolitikus sütők ára 130 ezer és egymillió forint között mozog.

A katalitikus tisztítású sütőknél a belső falat egy speciális réteggel vonják be, amely magába szívja a szennyeződést. A katalitikus tisztítás előnye, hogy a program csak félórás, a katalitikus falak viszont sérülékenyek és bizonyos időnként cserélni kell őket, mivel telítődnek. A csere jelentős kiadással jár, és nehézség, hogy kézzel, illetve vegyszerrel nem szabad ezeket a falakat tisztítani. Hátránya, hogy bizonyos készülékeknél nem mindegyik belső fal katalitikus, így azoknál nem ússzuk meg a kézi tisztítást. Ezt érdemes vásárlás előtt tisztáznunk, ha a takarítás fontos szempont.

Gőztisztításnál a forró sütőbe helyezett vízből gőz keletkezik, ezáltal a szennyeződések könnyebben eltávolíthatók. A tesztben gőztisztítású sütőket 130 és 260 ezer forint között találunk. A részletes eredményeket ide kattintva érheted el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.