Húsvéti dekor 5000 forint alatt

A húsvét nem csak a vallásos emberek számára kiemelkedően fontos ünnep; pozitív, életigenlő hangulata mindenkit magával ragad. Abban, hogy otthonodba is beköltözzön az ünnep, a nagytakarítás mellett néhány lakásszépítő tipp is segíthet, ötleteinkkel ráadásul nem is kerül sokba húsvéti hangulatot teremteni.

Bár az évek során minden háztartásban összegyűlik egy-egy doboznyi karácsnyi dísz és húsvéti dekor, a legtöbben szeretünk minden évben frissíteni kicsit a készleten, és legalább egy-egy új darabbal kiegészíteni az évről évre előkerülő szépségeket. Ahhoz, hogy naprakész legyen az otthonod, nem kell nagy költségekbe verned magad. Kis odafigyeléssel szűkebb költségkeretből is húsvéti hangulatot teremthetsz.

Nézzük, mire lehet elég néhány ezer forint!

Mitől is húsvéti?

A húsvét – bármely megközelítésben – a megújulás ünnepe, ezt különböző szimbólumokkal és színekkel szoktuk kifejezni. Az ébredő természet színei, a friss árnyalatok, a virágnyomatok, a nyuszis, csibés és bárányos minták és az obligát tojás; van néhány jellegzetesség, ami azonnal utal otthonodban is arra, hogy az évnek melyik szakaszában járunk.

A húsvéti dekorációt ráadásul tényleg nem lehetetlen nagyon olcsón kihozni. Míg karácsonykor (legtöbbünk szerint) nem lehet elég fényfüzér, gömb, meg piros és aranyszínű akármi a lakásban, húsvétkor a kevesebb több elve érvényesül inkább. Ne sok, inkább egyszerűen szép, letisztult és harmonikus legyen a díszítés. Valahogy így:

Ahhoz, hogy kevesebb pénzből is egyértelművé tedd, márpedig húsvét van, a minimalista vonalon érdemes elindulnod, akár díszben, akár tojásfestésben vagy lakástextilben gondolkodsz. Otthonod helyiségein végighaladva mutatjuk, hogyan csempészd be a kívánt hangulatot.

Kert

Ha kertes házban élsz, vagy a lakásodhoz kisebb növényes terület is tartozik, azt valószínűleg már eleve rendbe szedted kicsit a tavasz közeledtével. Szuper, a megújulós hangulatot ugyanis nem tudod kupiban megteremteni. Otthonod bármely részéről legyen is szó, a legalapvetőbb, amit megehetsz, hogy nem halogatod tovább a nagytakarítást; így a kertben is azzal teszed a legjobbat, ha eltakarítod a tél nyomait. Ha gyerekkel ünnepeled a húsvétot, akkor meg mindenképpen használd ki a kerted adta lehetőségeket: akárki akármit mond, minden ajándéknál izgalmasabb és húsvéthoz illőbb a szabadtéri tojáskeresés.

A természet kinn eleve a segítségedre van: fáid, bokraid is épp ilyenkor lesznek tele friss zöld levelekkel és virággal. Ezt a természetes frissességet nehezen lehet fokozni, és jó, ha, ellenállsz a csábításnak, hogy műnyuszikat és egyéb kerti díszeket tegyél ki. Ha mindenképpen szeretnéd valamivel érzékeltetni az évszakváltást, készítsetek óriás szélforgót a kertbe. 

De ha ránk hallgatsz, inkább vidd be a kertet a lakásba! Nyess le vagy gyűjts néhány hosszabb gallyat (barkát, bármilyen rügyes, virágos vesszőt), kösd át szalaggal, vagy állítsd csak magában egy vázába. A la nature is szép, de tojásfa alapjául is remekül megteszi: aggass rá néhány saját készítésű, pasztellszínű tojást, így nagyon nem is kell más dekoráció idén. Költségeidet tekintve még akkor is bőven beleférsz a keretbe, ha virágosnál szerzed be a barkát. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m joining in on the decorating challenge Deb, Brittany and Becky presented! Something vintage, metal and spring had to be included on a table scape...fun! #vscgirlschallengetablescapes It’s a rainy day today, but I will take that over snow! Happy Friday! 🌸 @bvintagestyle @white.farmhouse @becky.cunningham.home . . . .#farmhousekitchen #fabulousfarmhousefriday #farmhousestylebook #farmhousestyle #springdecor #springdecoratingideas #springrefresh #eggtree #myfleamarketstyle #chippycupboard #farmhousecharm #shabbychickitchen #shabbychicstyle #romanticcountry #cottagesandbungalows #bhgspring #countrysamplermagazine #iheartmakinghouseahome #vintageporchlovesvintage #frenchcountrylife

Tracey Hiebert (@tracey_hiebert) által megosztott bejegyzés,

Bejárat

Sokan vannak, aki szeretik, ha már a lakásba lépés előtt üdvözli valami a hazatérőket, köszönti a vendégeket, a boltokban pedig egyre nagyobb választékot találni a különböző tematikus koszorúkból,  ajtódíszekből, ahogy a különböző kézműves előadótereken is találsz 5000 forint alatti áron igényes termékeket. 

Egy egyszerűbb húsvéti koszorút viszont akár te magad is elkészíthetsz – papírból tartós, több éven át kiszolgáló remeket alkothatsz. Sőt, természetes anyagból is fabrikálhatsz ilyet: egy barkás vesszőt meghajlítva, szalaggal feldíszítve máris kész a szívet melengető fogadtatás. A hobbiboltokban néhány száz forintért beszerezhetsz hungarocell tojásokat is, ezeket egy szintén itt kapható alapra applikálva és kifestve olcsó és szép ajtódíszt készíthetsz. Vagy használhatsz krepp papírt is a dekoráció elkészítéséhez, hogy valami ilyen szépséget kaphass:

Nappali

Ahogy a karácsonyfát is legtöbbször ebben a helyiségben állítjuk fel, a húsvéti dekorációnak is itt tudunk a legnagyobb teret engedi. De vigyázz, tényleg nem szabad túlzásba vinni! Bár – főleg ha sok apró mütyüröd van – csábító lehet az egész szobát teleaggatni mindenféle díszekkel, ha ránk hallgatsz, inkább csak egy sarkot, egy (fél) asztalt öltöztetsz húsvéti díszbe.

Egy váza egy nagy adag friss virággal (az ázsiai boglárka például nagyon dekoratív, és nagy feje miatt néhány szál is csokor benyomását kelti) biztosan feldobja és tavasziassá teszi a lakás hangulatát, ha pedig mellé ültetsz például egy házilag készült vagy bolti dekor nyuszit is, máris kész az igazi húsvéti hangulat.

Ha vázára nem kellett költened, olyan olcsón kijössz, hogy a virágot egy alkalommal még frissre is cserélheted az ötezres keretből. (Sőt, a nagyobb áruházláncokban hét-nyolcszáz forint között kapsz egy kis csokor tulipánt, így a keretedbe még akár két frissítés is belefér.)

De lehet húsvéti dekoráció cserepes virág is, amit később akár ki is ültethetsz. A cserepet kösd át valamilyen szalaggal, a földbe tehetsz néhány festett vagy natúr fürjtojást: még háromezer forintot sem költöttél, mégis beköltözött a húsvét a szobádba. 

Csokor nélkül is húsvétosíthatod a nappalit. Ültess néhány ilyen nyuszit a dohányzóasztalra, és kész is.

Kevés húsvétibb kiegészítőt lehet elképzelni, mint néhány ízlésesen megfestett tojást. Ha ezzel díszítenél, a legolcsóbban úgy jössz ki, hogy beruházol egy fonott kosárkára vagy gyümölcstálalóra, majd telepakolod megfestett tojással. A legjobb, ha természetes anyagokkal festetsz, a színes kemény tojásokat később meg is eheted. Letisztult, natúr és rusztikus dekorációk ügyében itt is érdemes szétnézned. 

Jól néz ki az is, ha hímes tojásaidat, tortatálra halmozod (ezt akár magad is össze tudod dobni otthon), vagy kifújt tojásaidat a fentebb már bemutatott módon fellógatod. Figyelembe véve, hogy tíz tojás, festékkel együtt kijön körülbelül egy ezresből, ezekkel a módszerrel festékestül, tojásostul, kosarastul/tortatálastul megvagy 3000 forintból. 

Érdemes lehet textilekben is gondolkodni, mert ezek alapvetően befolyásolják a szobád megjelenését. A kanapépárnákat például pár ezer forintból (ha varrni tudsz, még kevesebből) átöltöztetheted, így senki nem mondhatja, hogy nem készültél fel a húsvétra. 

Étkező, konyha

A legtöbb ünnepben nagyon nagy szerepe van a konyhának, főzésnek is, a húsvét sem kivétel. Ahhoz, hogy például a húsvéti reggelit ünnepi hangulatban költhessétek el, megint csak nem kell túl sokat költened, főleg, ha egyébként natúr, fehér vagy más semleges színű az étkészleted.

Egy-egy mintás szalvétával nagyon sokat dobhatsz az összképen, tányéralátétnek meg kiválóan megteszi egy-egy színes A/4-es lap, ezzel nagyon jól tudod variálni a díszítést: az otthon töltött pár napban akár minden étkezésnél meg tudod kicsit bolondítani az asztalt. 

Én például két éve lelamináltattam néhány pasztell papírlapot, így nemcsak olcsó (kb. 100 forintból jött ki egy lelaminált színes lap), de letörölhető és újrahasznosítható is lett az alátét. A mosogatógépbe nem tenném be, és literszám nem érdemes innivalókkal öntözni, de tényleg sokszor újra lehet használni. Színes alátét, rajta a szokásos étkészlet, tavaszi szalvéták, néhány szál friss virág és tojás: szerintem több mint tökéletes. És tényleg nagyon jól néznek ki a még ennél is takarékosabb megoldások is. Ebből a díszítésből például már semmit sem lehetne elvenni, és éppen ettől különleges. 

A konyhát egyébként is jól fel lehet dobni textilekkel is. Pár új, húsvéti mintás konyharuha, edényfogó jó szolgálatot tehet, csakúgy, mint egy-egy asztalkendő. 

És ha az ember tudja, hol keresse, nem lehetetlen 5000 forintból megújítani ez étkészletet sem. Nézd, itt teljesen egyszerű vászonanyagokkal, minimális növényi díszítéssel csináltak csodaszép húsvéti terítéket.

Rend és illat

Szuper, ha van módod egy-két olcsó aprósággal behozni az ünnepi hangulatot, de mindez csak akkor érvényesül majd, ha egyébként rendben van a lakás, a húsvéti készülődést úgy is megoldhatod, ha még a fentiek egyikébe se ruházol be. Hétvégén állj neki a nagytakarításnak. Szelektáld ki a felesleges holmikat (ajándékozd el, ami még használható), optimalizáld a tárolást, keress otthon a díszítéshez felhasználható dolgokat. A szokásos feladatok mellett (rendrakás, portörlés, felmosás stb.) ne hagyd ki az ablakpucolást, a szőnyegek kitisztítását és a függönymosást sem. Meg fogsz döbbenni, hogy ezek felfrissítésétől és egy jó alapos (ha az idő engedi), egész napos szellőztetéstől mennyire tisztaságérzésed lesz. Ez meg már félsiker a húsvéti hangulathoz. A friss virágcsokor és néhány hímes tojás már csak hab a tortán.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek