Így használj sokkal kevesebb papírtörlőt a háztartásban

Olvasási idő kb. 2 perc

Tudjuk, hogy ez most még hihetetlennek tűnik, de a papírtörlőn túl is van élet!

Feltűnt már, hogy épphogy csak kirakod a konyhapultra a papírtörlőt, de máris mehetsz a boltba újat venni? Nem vagy vele egyedül! Az Apartment Therapy most Melissa Makertől, a Clean My Space szerzőjétől tudakolta meg, hogyan lehet kitörni az ördögi körből.

Idézőjel ikon

A papírtörlő a legrosszabb

– ismertette álláspontját a témában a takarítóguru.

Mint mondta, használata ugyan könnyűnek és kényelmesnek tűnhet, de igazából szörnyű választás: a nedvességtől darabjaira hullik, nem annyira hatékony, mint a mikroszálas törlőkendő, az ablaktisztításnál pedig szöszöket hagy maga után. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy egyszer használatos, vagyis a takarítás után automatikusan a szemétben landol.

Idézőjel ikon

Nem hiszem, hogy valami újrafelhasználható dolog helyett papírtörlőt kéne használni.

Mivel azonban ott csücsül a konyhapulton, arra várva, hogy perforált hengeréből leszakíts egy tökéletes méretű lapot, talán el sem jutsz odáig, hogy belegondolj, milyen sok fogy belőle.

A konyhapulton tartod? Ne csodálkozz, ha hamar elfogy!
Fotó: Shutterstock

Néha azért jól tud jönni

Félreértés ne essék, még Maker szerint is vannak olyan élethelyzetek, amikor indokolt lehet a papírtörlő alkalmazása: például, ha nem akarsz konyharuhával hozzányúlni a csirkéhez, a vécéhez, vagy bármihez, ami zsíros.

A szakember mindezek fényében arra sarkall, hogy csak akkor használd a papírtörlőt, amikor stratégiailag tényleg fontos, és ne ragaszkodj hozzá mindenáron, pusztán azért, mert kényelmes.

Ha nem látod, nem is használod

Ha szeretnéd kiterjeszteni papírtörlő-tudatosságod, hallgass Makerre, és ne hagyd, hogy szem előtt legyen. Már az is segíthet, ha elteszed a konyhapultról, inkább a szekrényben tárolod. Amennyiben zavar az így keletkező űr, rakj ki egy kosárkát a helyére, majd töltsd meg mikroszálas törlőkendőkkel. Azzal, hogy beiktatsz egy kis akadályt (a szekrényajtó formájában),

Idézőjel ikon

legközelebb talán hajlandó leszel valami más után nyúlni, amikor maszatos lesz a tükröd.

Ha mindenképpen szükséged van papírtörlőre, alábbi cikkünkből megtudhatod, milyet érdemes venni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.