Az aszpirinnek a háztartásban is hasznát veheted: 9 trükköt mutatunk!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindannyiunk gyógyszeres dobozában lapul legalább egy levél aszpirin. A gyógyászati célokon túl, háztartási célokra is sokféleképpen alkalmazható.

Ha a gyógyszereink között találunk néhány aszpirint, ami nemsokára lejár, ahelyett, hogy kidobnánk, az Apartment Therapy összeszedte, miként hasznosíthatjuk otthonunkban. A következő lehetőségek előtt fontos meggyőződni arról, hogy bevonat nélküli aszpirint szeretnénk használni, hiszen így amellett, hogy sokkal könnyebb összetörni a tablettát, nem tartalmaz semmilyen extra összetevőt, amire figyelnünk kellene.

Ha megsérül a fal

Kisebb balesetek következtében előfordulhat, hogy lyukak, repedések keletkeznek a gipszkartonfalon. Néhány aszpirintablettát összetörve és vízzel elkeverve olyan krémet kapunk, amely könnyen tapad a gipszkartonhoz, úgy szárad, mint egy ragasztó, így nagyon könnyen kijavíthatjuk a falon keletkezett sérüléseket.

Viszkető csípések

Ha bőrirritációtól szenvedünk, segíthet, ha benedvesítjük, majd aszpirintablettával dörzsöljük az érintett területet. Az aszpirin gyulladáscsökkentő hatása csökkenti a bőrpírt, az esetleges duzzanatot és fájdalmat.

Tiszta fürdőszoba és konyha

Előfordul, hogy elfogy a megfelelő tisztítószer, de a takarítás nem várhat tovább. Ilyenkor jó, ha van a háznál aszpirin. Két tabletta vízben történő feloldása után a kapott folyadékkal egyszerűen eltávolítható a szappanmaradék, vagy más lerakódások. Csak arra kell figyelnünk, hogy takarítás közben ne dörzsöljük túl erősen a felületet, mert összekarcolódhat.

Az aszpirin az új szódabikarbóna
Fotó: Shutterstock

Izzadságfoltok ellen

Ahhoz, hogy az izzadságfoltokat maradéktalanul el tudjuk távolítani a ruhából, valami semlegesítő hatású szerre van szükségünk. A jó hír, hogy mivel az aszpirin acetilszalicilsavból készül, egy pár tablettát összetörve és hideg vízzel elkeverve tökéletes megoldást kapunk, hogy kiszedhessük a foltokat. Miután a keveréket a foltra dörzsöltük, hagyjuk egy kicsit hatni, majd a szokásos módon mossuk ki a ruhát.

Aszpirinnel az egészséges növényekért

Néhány összetört tabletta a növény vízében számos előnnyel járhat. Az aszpirinben lévő sav jótékony hatással van a növény immunrendszerére, csökkentve az egyes betegségek és kártevők kockázatát, és segít megőrizni a növény egészséges formáját.

Bőrproblémák kezelése

Pár tablettát vízben feloldva olyan krémet kapunk, amivel a gyulladt, pattanásos bőr kiválóan gyógyítható. Az aszpirin nemcsak nyugtatja a bőrt, de segít az eltömődött pórusok tisztításában is.

Bőrkeményedés eltávolítása

Az aszpirin savtartalma miatt segíthet felpuhítani a bőrkeményedést. Ha citromlében keverünk el néhányat, a kapott elegyet külsőleg használva ismét puha lehet a sarkunkon a bőr.

Viszlát, korpa!

Pár összetört tablettát keverjünk el vízben, majd a fejbőrünk átöblítése segít megelőzni a problémát, hiszen hámlasztóként hat, eltávolítva ezzel a már elhalt bőrt, amely a korpásodást okozza.

Tartós vágott virágok

Növeli a friss virágok élettartamát, ha egy tablettát összetörve a vázába dobunk. A savas aszpirin gondoskodik a víz alacsony pH-értékéről, így a virágok több vizet vesznek fel.

Az aszpirin tényleg nagyon sokoldalúan felhasználható akkor is, ha éppen nem fájdalomcsillapításra van szükségünk. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy nem szabad minden esetben ezekhez a gyógyszerekhez nyúlni, hiszen sok esetben komoly problémát okozhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.