Teszt: mit tudnak a legjobb konyhai robotgépek, és mennyiért?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 55 nagy konyhai robotgépet tesztelt le laboratóriumi körülmények között, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve. Vizsgálták többek között, hogy mennyire hatékonyan aprítják, szeletelik, keverik, dagasztják az ételt, milyen a kezelhetőségük, és hogy strapabíró-e a motorjuk.

A konyhai robotgépek legfőbb előnye, hogy több konyhai műveletet is képesek elvégezni, így megkímélhetnek attól, hogy több különböző kütyüt kelljen kerülgetni a lakásban. Hátrányuk viszont, hogy sok helyet foglalnak, sőt általában drágák is. Mivel a határ a csillagos ég, az egyesület szerint a befektetés csak akkor éri meg, ha a gépet valóban gyakran és nagyobb mennyiségű étel készítésére használod. A teszt alapján egy jól működő, strapabíró készülékre nagyjából 35-80 ezer forintot kell áldoznod, ami nem kevés, de ha azt nézzük, hogy a kínálatban félmillió forintos termék is szerepel, talán nem is olyan vészesen sok.

Nem tartanak örökké

A konyhai robotgéppel szemben az egyik legfontosabb követelmény, hogy jól készítse el az ételt, vagyis az aprítás után ne maradjanak nagyobb zöldségdarabok az edényben, illetve csomómentesen készítse el a tésztát vagy a turmixot. Gyakori használat esetén emellett az is lényeges szempont, hogy a motorja hosszú távon se hagyjon cserben. A teszt során ezt úgy vizsgálták, hogy mindegyik géppel összesen 120 keverési ciklust, valamint hasonló számú dagasztási ciklust végeztek el.

A próbát az 55 készülékből 33 teljesítette hibátlanul. Habár a többi is működőképes maradt, ezeknél már apróbb problémák jelentkeztek. Volt, amelyik lassabban dolgozott, vagy csak hosszabb pihenés után lehetett újraindítani, egy olcsóbb készülék pedig nem is bírta végigvinni a tesztet.

Ami az árakat illeti, azok elég széles spektrumot öleltek fel. A legstrapabíróbb készülékek között megtalálható egy 2 literes keverőtálas Philips-készülék 24 ezer forintért, egy 3-4 literes 36 ezer forintért, egy Bosch 60 ezer forintért, továbbá egy 6 literes Kenwood is közel félmilliós összegért.

A 36 ezer forintért kapható Bosch MUM48A1 88 százalékos teljesítményt ért el
Fotó: bosch-home.com

Van, amelyik krumplit is pucol

A teszten 22 olyan készülék szerepelt, amelyik szinte mindent tud, amire egy átlagos konyhában szükség lehet, vagyis habverésre, tésztakeverésre, kenyérdagasztásra, turmixkészítésre, zöldség- vagy sajtreszelésre, és még krumpliszeletelésre is használható lehet. Áruk 25 ezertől közel félmillióig terjed.

Ebben a kategóriában a lista élén egy KitchenAid-, egy Kenwood- és egy Bosch-készülék végzett, mindegyik 60-90 ezer forint körül áron, de az első öt közé egy kifejezetten alacsony árkategóriájú, 24 ezer forintos Philips is bekerült. Ezek a készülékek azzal értek el sok pontot, hogy viszonylag

Idézőjel ikon

jól dolgozzák fel az alapanyagokat, strapabírók, relatíve csendesek és könnyen használhatók.

Mindegyik 2-3,5 literes keverőtállal rendelkezik.

A listát 25 és 75 ezer forintos készülékek zárják, melyek az étel előkészítésével ugyan még megbirkóznak, viszont zajosan dolgoznak – ami rendszeres használat mellett zavaró lehet –, és a motorjuk sem nevezhető igazán strapabírónak.

A részletes eredményekért kattints ide, ha pedig érdekel, hogy még milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a robotgép kiválasztásánál, olvasd el alábbi cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.