Teszt: melyik a legjobb e-book olvasó?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 24 e-book olvasót tesztelt laboratóriumi körülmények között nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve.

A szakemberek a teszt során azt vizsgálták, hogy milyen a készülékek kezelhetősége és olvashatósága, mennyire strapabíróak, illetve milyen az üzemidejük. Máris mutatjuk az eredményeket.

60-80 ezerbe kerülnek a legjobbak

A teszten az összesített szempontok alapján hét termék végzett 70 százalék fölötti eredménnyel. Az élmezőnyt egyértelműen a Kindle-készülékek uralták, melyeknek felhasználóbarát a kezelésük, kényelmesen olvashatóak, nem mennek azonnal tönkre, ha leejtjük őket, és hosszú ideig bírja az akkumulátoruk. Ezek a termékek viszont egyértelműen a drágább kategóriába tartoznak: áruk 60-80 ezer forint között mozog.

Az egyesület szerint a teszt egyik tanulsága ismét az volt, hogy a vásárlásnál nem csupán az ár alapján érdemes dönteni. A fenti, drágább árkategória egyes termékei ugyanis a minőségi lista végére kerültek, de akadtak olyan 40-45 ezer forintos készülékek, amelyek közel hasonlóan szerepeltek, mint az élmezőny tagjai.

Nem csak az áruk számít
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Nem folyik ki a szemed tőlük

Az e-book olvasóknál az egyik legfontosabb szempont, hogy különböző fényviszonyok esetén mennyire olvasható a képernyőjük, vagyis éles és kontrasztos-e a kép, illetve mennyire zavaró a tükröződés. Az olvasási élményt emellett az is befolyásolja, hogy kényelmes-e a készülék használata például a zsúfolt buszon állva, ülve vagy éppen ágyban fekve.

Idézőjel ikon

Jó hír, hogy mindkét szempontból jól szerepeltek a tesztelt termékek, a 24-ből 15 készülék legalább 4 pontot kapott ezekre a szempontokra a 0-tól 5-ig terjedő skálán.

Két hétig is kihúzzák

Ha nem szeretnél a nyaralás alatt folyamatosan konnektort keresgélni, sok múlhat azon is, hogy egy feltöltéssel meddig használható a készülék. Ez azonban nem is olyan egyértelmű, mivel a gyártók többnyire csak fél óra olvasás és fix fényerő-beállítás mellett adják meg az akkumulátor üzemidejét, ami gyakran távol áll a valós olvasási szokásoktól.

A TVE ennél életszerűbb körülmények között vizsgálta az akkuk teljesítményét: a teszthez napi 2 óra használatot és különböző erejű háttérfény-értékeket vettek alapul. A készülékek ilyen téren is megállták a helyüket. A vizsgált 24 termékből 20 több mint két hétig bírta egyetlen feltöltéssel, és mindössze 3 termékről bizonyosodott be, hogy akkumulátoruk nagyjából egy hét után lemerül.

Bírják a gyűrődést

Az elektronikai kütyüknél szinte törvényszerű, hogy az ember úton-útfélen leejtse őket, vagy nekiüsse valaminek a képernyőjüket, ezért nem mindegy, hogy mennyire strapabíró készüléket választunk. A teszt során a szakemberek egyrészt felépítésük alapján értékelték a szerkezetek erősségét, másrészt karcolás- és ütéspróbának is alávetették őket, hogy a végére járjanak, keletkezik-e rajtuk maradandó sérülés.

A legtöbb termék kijelzője napfényben is olvasható
Fotó: Peter Macdiarmid / Getty Images Hungary

Ebből a szempontból 15 termék kapott közepes vagy ennél jobb értékelést, ami azt jelenti, hogy nem kell attól tartanunk, hogy az első kisebb balesetnél darabjaikra hullanak. Ezek között volt 80 ezer forintos és 30 ezer forintos készülék is. Azok a termékek pedig, melyek gyártójuk szerint vízállóak, tényleg megfelelnek ennek a kritériumnak. A teszt folyamán egy órát töltöttek a víz alatt mindenféle meghibásodás nélkül.

A letöltés nem az erősségük

Az egyesület szerint a készülékek leggyengébb pontjának az e-könyv letöltés bizonyult. Szinte minden terméknél az nyújtja a leggyorsabb megoldást, ha az e-könyveket kábellel töltjük le a számítógépről.

Idézőjel ikon

A webáruházból közvetlenül az e-book olvasóra történő letöltés szinte sehol sem volt zökkenőmentes, de ezen belül is jelentős eltérések voltak az egyes készülékek között.

A részletes eredményekért kattints ide, és ha már érdekel a téma, ne hagyd ki a legjobb e-könyv lelőhelyekről szóló összefoglalónkat sem.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?