10 dolog, amit biztosan soha nem tennél a kávédba. Pedig feldobná!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Te tennél tojást vagy sót a kávédba?

A kávé ízére (állítólag) még azok is ráunnak néha, akik amúgy általában feketén is élvezik a földi élet kialakulásának egyik alapfeltételeként számon tartott nedűt. Az Insider szerint ebben az esetben sem kell azonban feltétlenül a tejet vagy a vaníliafagyit választani, rengeteg olyan első hallásra talán kicsit furcsának tűnő hozzávaló létezik ugyanis, amelynek megvan a maga rajongótábora.

Tonik

A jó hideg tonikkal és egy kevés jéggel nyáriasított és meglepően kellemes ízkombinációval szolgáló E. T. szintén a svédeknek köszönhető.

Kóla

A kólában található rengeteg cukor édesítőszerként is szolgál, a kólát azonban leginkább abban az esetben érdemes alkalmazni, ha több kávé egyszerűen már nem megy le az ember torkán, koffeinből viszont még többre van szükség. Ez a módszer a sötét vagy közepes pörkölésű kávékhoz ajánlott.

Vaj

A vajjal krémesebbé varázsolt kávé a koffein mellett egy jó adag azonnal felhasználható energiával is ellátja reggel az embert. A vajas kávét propagáló, és a forró italt tényleg üzemanyagként kezelő Bulletproof Coffee alapítója szerint egy csésze kávéhoz 1-2 evőkanál jó minőségű vajat érdemes hozzáadni.

A sóval az amúgy fogyaszthatatlan, folyékony szénre emlékeztető kávék keserű ízén segíthetünk. Ehhez szerencsére egy csipetnyi só is elég.

Citrom vagy lime

A sóhoz hasonlóan egy kevés citrom vagy citromhéj is segíthet a keserű ízek semlegesítésében és az édes kiemelésében.

Tojás

A skandináv módszerrel egy fokkal kevésbé keserű, és tápanyagban gazdag kávé kotyvasztható össze. A nyers tojást a ledarált kávéval és egy kevés vízzel kell összekeverni. Ezután három percig javasolt forralni a masszát, a folyadékban úszkáló tojásdarabok leszűrése után pedig már fogyasztható is a megszokottnál kicsivel sűrűbb lé.

Fahéj

A kávéjukat a meglehetősen kalóriadús cukor/tej kombináció helyett fahéjjal felturbózók kedvenc fűszere kevésbé hizlal, az elszenesedett irodai kávé ízét is képes feldobni és egyes kutatások szerint a vércukorszintet is segít kordában tartani.

Kardamom

A fahéjhoz hasonlóan ez a fűszer is egy új, kissé talán váratlan íz hozzáadásával operál, de az édeskés íze miatt a cukor hozzáadását is fölöslegesé teszi.

Kókusztej

Egy fokkal laktatóbb és sűrűbb lesz tőle a kávéd.

Alkohol

A teljesítőképesség és a koncentrációs képesség feljavítására kevésbé alkalmas ugyan az alkohol, de ha igazi (és munkaképtelen) orosznak vagy írnek akarja érezni magát az ember, egy kevés vodkával, illetve egy adag tejszínhabbal és egy kis whiskyvel is felpaprikázhatja a kávéját. Ja, és ennek a módszernek amúgy komoly hagyománya van.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.