Nem a rossz tartás felelős a hátfájásért!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A problémáidért nem feltétlenül a problémás testhelyzet felelős, a rendszeres testmozgás és a gyenge izomcsoportok megerősítése viszont javíthat a helyzeten.

Dr. Eric Robertson, az Amerikai Gyógytornászok Szervezetének szóvivője szerint elég gyakori, hogy a rossz tartást vádoljuk bizonyos egészségügyi problémák kialakulásáért, annak ellenére, hogy tulajdonképpen alig-alig akadt olyan kutatás, ami egyértelmű összefüggéseket állapított volna meg a különböző fájdalmak és eközött. A „tökéletes” testtartással kapcsolatos tévhitekről a Popular Science írt.

Nem mindig ez a hibás

Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs értelme odafigyelni a helyes testtatásra, sokszor csak egy probléma tünetéről van ugyanakkor szó.

Idézőjel ikon

Az emberek hajlamosak túlbecsülni a testtartás jelentőségét és ezt okolni a problémáikért. A releváns kutatások ugyanakkor nem nagyon voltak képesek egyértelmű összefüggések megállapítani a fájdalom és a testtartás között

- nyilatkozta Robertson.

„Húzd ki magad!”

A szülők és a tanárok figyelmeztetései során mindenkiben kialakul persze egy kép, arról, hogy is kéne ülnie/állnia, Robertson szerint azonban nem nagyon létezik olyan pozíció, amit mindenkinek el kéne sajátítania. Segíteni persze nagyon is lehet a dolgon, a megoldás azonban általában a helytelen tartást eredményező gyenge izmok megerősítésében, nem pedig egy ideális pozíció „felírásában” keresendő. Ha nem elég erős a vállad, nem csoda, hogy előre görnyedsz, és a kijavított pozíciót viszont csak akkor leszel képes hosszú távon is fenntartani, ha a kérdéses izomcsoportra "rágyúrsz" egy kicsit.

Mozdulj meg!

Még ennél is fontosabb azonban a gyógytornász szerint, hogy időnként felálljunk és sétáljunk egyet, vagy nyújtsunk egy kicsit a székünkön. A lényeg, hogy minél többet mozogjunk, hosszú távon mindenképp káros ugyanis, ha egész nap ugyanabban a testhelyzetben maradunk.

Idézőjel ikon

Ugyanaz a testhelyzet - függetlenül attól, hogy helyes-e vagy sem - semmiképp nem tesz jót, ha egész nap mozdulatlanul ülsz.

Ha pedig hosszú távon is fájdalommal jár egy-egy testhelyzet, mindenképp keressünk fel egy szakorvost.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.