Teszt: Kávékapszulák, amik miatt nem kell szégyenkezned

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van élet a Nespresso kapszulákon túl is, a kérdés az, hogy milyen. Mi utánajártunk!

A szerkesztőségünk koffeinfüggő része eléggé rákattant a kapszulás kávékra, amiktől tudjuk, hogy a kávéfanatikusok sikítófrászt kapnak, viszont az irodai a legegyszerűbb módszer arra, hogy olyan kávét ihass, amilyet szeretsz, és nem olyat, amit a a kollégád éppen otthagyott a Szarvasi kávéfőző kancsójában. Éppen ezért egy rendhagyó teszten néztük meg, hogy mit tudnak a kevésbé ismert kapszulás kávék. 

Kávét tesztelni nem olyan egyszerű dolog, hiszen nem szerettünk volna almát a körtével összehasonlítani, vagyis egy ristretto erősségű kávét egy lungóval, mert az nem ugyanaz a kategória, ezért próbáltunk odafigyelni arra, hogy az intenzitási skála alapján hasonló darabokat gyűjtsünk össze. A másik bökkenőnk az volt, hogy hiába a koffeinmánia, azért egymás után tíz kávét a legtöbben nem vállaltak be, még úgy sem ha egy kortyról volt szó, és köpőcsészével is készültünk. 

A keménymag viszont kiegészült kolléganőnk saját bevallása szerint is szenvedélyes kávés férjével, aki mindent tud, amit a hardcore kávéfanatikusok tudnak, aki napestig tudja magyarázni, hogy az igazán jó kávé mivel készül, hogyan készül, hány fokon, milyen vízzel, meddig pörkölik, hogyan őrlik és mivel, és egyébként is honnan jön. Így teszteltük vakon, az eredményeket pedig azt is beleszámítottuk, hogy melyek azok a darabok, amik a legkésőbb fogytak el, vagyis még úgy sem kellettek senkinek, hogy ingyen voltak. 

Galéria ikon

8

Házi szakértőnk mestere a kávéknak, most kapszulásat is kóstolt.
Galéria: Kapszulás kávékat teszteltünk
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A kávékóstolás szabályai

A Starbucks is beszállt a kapszulás kávés bizniszbe, valószínűleg ettől az igazi kávésznobok a falnak mennek, de mi természetesen az ő intenzív ízvilágú espressójukat is belevettük a tesztbe. Arról majd később szólunk, hogy megérte-e, most viszont elmondjuk, hogy mit tanultunk meg tőlük a kávékóstolásról.

  • Első körben az igazán profik szagolnak, ehhez a tenyerüket a kávés pohárra teszik néhány másodpercre, hogy alatta összegyűljenek az aromák és egyszerre csapja arcon a kóstolót.
  • Aztán jön az ízlelés, ami legalább három hangos szürcsölést jelent, hogy elterüljön nyelvünkön az ital.
  • Utána elhelyezik az ízeket, vagyis kiderítik, hogy nyelvük melyik részén mit éreznek és hogyan, majd összegzik az egészet, itt jöhetnek elő az olyan érzetek, minthogy fás, virágos, gyümölcsös vagy milyen ízeket is érez az ember a kávéban.

Mi nem állítjuk, hogy ennyire profin meg tudtuk mindezt határozni, de állítólag nincs rossz válasz ilyenkor, tehát simán lehet, hogy valaki trópusi gyümölcsös lecsengést érez, más pedig a paprikás krumplira asszociál.

A kapszulás kávé nem egy sima vásárlás

Hamar kiderült, hogy a kapszulás kávés élmény már a vásárlásnál elkezdődik. A Nespresso boltban vettük meg a referencia kávénak szánt Roma típusú kapszulákat. A nagyon csillogós és modern élménybe belefért egy ajándék kávé is, ha esetleg valamelyik újdonságot ki szeretnénk próbálni, illetve az, hogy akarva akaratlanul egy különleges klubnak a tagja lesz. 

A többiknél pedig az az élmény megfizethetetlen, ahogyan az ember próbálja kibogozni, hogy melyik kávé milyen intenzitású, és egyáltalán milyen. Van, ahol a legerősebb az espresso, máshol a ristretto, van ahol fordítva. Van, amelyiknél a 8-as teljesen közepes intenzitást jelent, és van ahol az 5-ös a legerősebb. Van ahol az intenso espresso megnevezés egyáltalán nem jelenti azt, hogy valóban intenzív ízű, és van ahol nem is írnak rá semmit.  És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy ember legyen a talpán, aki teljes magabiztossággal tudja megmondani, hogymelyik kapszula lesz  egészen biztosan jó az ő kávéfőzőjébe. 

Kávék, amik miatt nem kell szégyenkezned

Szerencsére találtunk azért olyanokat is, amiket simán bevállahtasz. Na, de pont itt érkeztünk el az egész tesztünk legmegdöbbentőbb konzekvenciájához: tulajdonképpen nem lehet összevetni ezeket a Nespresso kávéval, mert kiderült, hogy a kapszulás kávék gyártói nem másolni akarják a Nespressót, hanem alternatívát kínálni. Éppen ezért olyan hatalmas árkülönbséget sem találsz köztük, mindegyik hasonló árkategóriában mozog, a legolcsóbb is 700 forint körül van.

Galéria ikon

6

Dizájnos csomagolás, és még az íze is jó.
Galéria: A nyerő kávék
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
  • A Spar nem prémium kávéja nagyobb sikert aratott mint a drágább verzió. Szép volt a cremája (vagyis a kávé tetején lévő krém), és nagyon hasonlított a kotyogós kávés espressókhoz az ízvilága.  (699 forint / 10 db)
  • Az Aldi Supremoja szintén jó választás lehet, ez kellemesen csokis illatú, ízre volt akinek az Omnia ugrott be, igaz, ő ezt nem dicséretnek szánta, más szerint olasz presszó kávénak tökéletes. (749 forint / 10db)
  • A Lidl Ristrettojának kifejezetten ronda lett a cremája, viszont ízben elég erős, és ez alatt végre nem azt kellett érteni, hogy olyan keserű, hogy még az ember szeme is összerándul. (749 forint / 10 darab)
  • És ezzel el is érkeztünk a kifejezetten jók kategóriájába, aminek mindkét darabját a Müllerben vettük. Az egyik a Dallmayré, ami egy lungo, de az illata jó, olyan kesernyés az íze, ami nem tolakodó, és egy kellemesen savanykás is. (995 forint / 10 darab)
  • Az abszolút kedvenc pedig a Müllerben vásárolt La Coppa lett, nemcsak azért mert ennek volt  legdizájnosabb a csomagolása és plusz pontot kapott azért, mert minden környezetbarát benne, még a kapszula is, hanem mert meseszép volt a cremája, savanykásan kesernyés az íze, érezhetően finoman volt pörkölve, és gyakorlatilag nehezen lehetett megmondani, hogy ezt valamilyen újhullámos kávézóból vettük, vagy tényleg egy sima mezei Nespresso géppel készítettük. Árban pedig valamivel a Nespresso alatt van a maga 995 forintjával. 
  • Na, és persze a Nespresso sem véletlenül Nespresso, a legtöbben a La Coppa mellett erre mondták egybehangzóan, hogy ez a kávé jó. (1100 forint / 10 darab)

A futottak még versenyzők

Ezek azok a kapszulák, amik nem elég, hogy nem hasonlítanak a Nespresso ízvilághoz, de önmagában sem állják meg a helyüket. Ezek azok, amelyek a legutolsónak maradtak a közös kávés gyűjtőtálban is. 

Galéria ikon

7

Az Auchan nem aratott nagy sikert.
Galéria: Kávéteszt, futottak még kategória
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány
  • Ide jutott az Auchan kávéja, ami zavaros cremája miatt már rosszul indult, aztán pedig megkóstoltuk, és ahhoz képest, hogy intenzív ízt kellett volna éreznünk, nem éreztünk semmit. (695 forint / 10 darab)
  • Szintén nem nyert osztatlan sikert a Lidl espressoja, amiről azért el kell mondanunk, hogy nem a legerősebb inzenzitású kávéjuk, de még ehhez képest sem volt túl sok íze. (749 forint /10 darab)
  • Az Aldi Vivace kávéja sem túl intenzív, de nem is kell annak lennie, viszont nagyon vártuk a csomagoláson beígért trópusi lecsengést, de szimplán rossz volt. (749 forint / 10 darab)
  • A Segafredo volt az, ami tökéletesen hozta a Segafredo ízvilágot, sötétnek sötét volt, ízre pedig korrekt iparosmunkának mondható, de nem okozott senkinek túl nagy kulináris élményt. (1299 forint / 10 darab)
  • A Spar Premium kávéjáról sem tudunk sok jót írni, bár sok rosszat sem, volt akinek túl keserűre sikeredett, de összességében egy ártalmatlan kávéról beszélünk, nem bánt senkit, de maradandóan kellemes élményt sem okoz.  (999 forint / 10 darab)
  • Ahogyan a Lidl espressója is túl hígnak tűnt.  (749 forint /10 darab)
  • A Starbucks kávé legnagyobb hibáját mindenképpen abban találtuk, hogy nagyon keserű. Aki szerint ez teszi a kávét erőssé, annak nagyon fog ízleni, de ennél azért voltak jobb kávék a teszt során.  (1100 forint / 10 darab)
  • Sőt kolléganőnk Tiziano Bonini kapszulájáról is kiderült, hogy nagyjából olyan mint az Auchan kávéja, amiben leginkább a csersavak dominálnak. (699 forint / 10 darab) 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.