Szeletelt baconök: egyre tudtuk azt mondani, hogy zsír

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legújabb kóstolónkon tizenegyféle szeletelt bacon szalonna került terítékre, melyeket serpenyőben átsütve próbáltunk ki.

Ti kértétek, mi megcsináltuk! A szeletelt baconök tesztjének olvasói kívánságra gyürkőztünk neki. Méghozzá nagy örömmel, hiszen a tudomány is megmondta: baconnel minden jobb. Elég csak a rántottára gondolni! De a sort még hosszasan folytathatnánk, mivel a húsipar eme remeke egy sima tésztával vagy egy áltaghambival is csodákat képes művelni.

Mitől bacon a bacon?

Traszkovics Zsolt élelmiszertechnológus mérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, a bacon egy húsos szalonna, ami jellemzően oldalszalonnából készül, bőr nélkül. Gyakorlatilag ebben különbözik a császárszalonnától.

„A pácolása kétféle módon történhet. A gyorspácnál a pácot a húsba fecskendezik, ami felgyorsítja a folyamatot. A hagyományos pácolás ezzel szemben hosszabb ideig tart, viszont magasabb minőséget képvisel. A pácoláshoz többnyire nitrites pácsót használnak, ami a fogyasztás szempontjából biztonságos, és már csak a színrögzítés miatt is fontos. A terméket a következő lépésben főzni, füstölni szokták, de vannak belőlük nyers változatok is. Maga az eljárás nagyban megszabja a bacon minőségét, érzékszervi tulajdonságait. A valamit valamiért elve itt is igaz, azaz a jobb minőségű termékekért általában magasabb összeget kell fizetnünk.”

Don't try this at home

Tesztünk több tanulsággal is járt. Például azzal, hogy a baconök egy részét csak átsütve tanácsos elfogyasztani. Persze, ha valaki veszi a fáradtságot és a vásárlásnál tüzetesebben megnézi a csomagolást, már réges-régen rájöhetett erre, szerkesztőségünkben azonban többen is voltak, akik számára az információ az újdonság erejével hatott. Az igazat megvallva már velem is megesett, hogy az éhségtől hajtva könnyelműen átsiklottam a feliratok felett, ezért simán befaltam a nyers bacont. Az már soha derül ki, hogy a sütés mennyire lett volna indokolt, az mindenesetre jó jel, hogy megúsztam gyomorbántalmak nélkül és azóta is vígan dézsmálom a bacont. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Traszkovics Zsolt szerint a csomagoláson kiemelt fogyasztási módok (ahol szerepelt, ott mi is feltüntettük) a gyártási technológiából fakadnak. A gyorspácolásnak ugyanis nincs tartósító hatása, ami indokolttá teszi, hogy az így készülő termékeket valamilyen hőkezelés után együk meg. Mivel szakértőnk azt mondta, hogy az ajánlást érdemes megszívlelni, nem akartunk kockáztatni. A multik polcairól begyűjtött termékeket – melyek között sütve, illetve nyersen és sütve fogyaszthatók egyaránt akadtak – serpenyőben átpirítva próbáltuk ki.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A másik fontos felismerésünk az volt, hogy a bacon ugyan tényleg sok mindennel jó, csak épp egy tucatnyi másik baconnel nem. Számunkra legalábbis kifejezetten megterhelő volt egy ültő helyünkben végigenni tizenegyféle terméket. Tesztelőinket elsősorban a baconök sós ízvilága és zsírossága viselte meg, de a végére azért csak felcsillantak a remény szikrái. Találtunk egy sajátmárkás terméket, ami mindenkinek ízlett.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Tesztünk módszertana nem változott: szerzőink szigorúan szubjektív, érzékszeri tényezők alapján értékelhették a termékeket egy 1-től 5 pontig terjedő skálán, majd a végeredményt átlagolással határoztuk meg. 

(Próbánk nem jöhetett volna létre a Polgár utcai Zsuzsa Étkezde közreműködése nélkül, segítségüket ezúton is köszönjük!)

2. helyezett: Auchan szeletelt bacon – 3,6 pont (499 forint/200 g)

Összetevők: sertés bőr- és csont nélküli császárszalonna (92%), víz, étkezési só, dextróz, emulgeálószerek (trifoszfátok, polifoszfátok), savanyúságot szabályozó anyagok (nátrium-acetátok, nátrium-citrátok), antioxidáns (nátrium-eritroaszkobát), aromák (füstaromával), fűszer, fűszerkivonatok, tartósítószer (nátrium-nitrit). (Nyersen és hőkezelve is fogyasztható.)

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az Auchan nyers, gyorspácolt és füstölt résztvevője eléggé megosztotta csapatunk bacon rajongóit. Volt, aki annyira díjazta füstös ízvilágát, hogy gondolkodás nélkül maximális pontszámmal jutalmazta, mások viszont arra hivatkozva pontozták le, hogy szerintük sápadt a színe, kemény és rágós az állaga, ráadásul ennek tetejében az utóíze is fura.

  • Finom, a só mellett van egy jó kis füstös íz.
  • Nem rossz!
  • Sós, rágós, furcsa utóíze és sápadt színe van.
  • Elég sós.
  • Nagyon sós, sütéstől teljesen kiszáradt, kemény lett.

2. helyezett: Belje szeletelt bacon – 3,6 pont (599 forint/100 g)

Összetevők: sertésszalonna, étkezési só, antioxidáns (nátrium-eritoaszkorbát), tartószítószer (nátrium-nitrát).

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Belje szárítással érlelt, füstölt bacon szalonnája már első ránézésre is ínycsiklandónak látszott, és ezen tulajdonságát azután is sikerült megőriznie, hogy a serpenyőből a tányérunkra került. A vékony szeletek szép ropogósra sültek és kellemes, szalonnás ízt hordoztak. Sótartalma ugyanakkor több esetben is átlépte kostólóink tűrőképességének határait, ami egy kicsit lehúzta az átlagát. 

  • Nagyon vékony, ropogós, az íze közepes.
  • Vékony, ropogós.
  • Ez jó szalonna ízű, sonkás is kicsit. Egész jó.
  • Sós! Kicsit ropog.
  • Szép ropogósra sült vékony szeletek. Ez is sós, de legalább az állaga jó.

1. helyezett: Penny Karát szeletelt bacon – 4,2 pont (499 forint/200 g)

Összetevők: császárszalonna (95,8%), étkezési só, stabilizátor (Di-trifoszfát, nátrium-citrát), dextróz, aroma, antioxidáns (nátrium-aszkorbát), füst aroma, tartósítószer (nátrium-nitrit), bükkfafüst. (Csak hőkezelés után fogyasztható.)

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A Penny főtt, bükkfával füstölt terméke jött, látott és győzött. Diadalát leginkább annak köszönhette, hogy tesztelőink szerint kellemesen füstösnek, húsosnak és ropogósnak érződött. Az egyetlen hiba, ami felróttak neki, ugyanaz volt, ami a versenytársak jelentős hányadánál is felmerült: lehetett volna kevésbé sós. Ha ettől eltekintünk, nyugodt szívvel merjük ajánlani, hiszen 499 forintos anyagi vonzatával ár/érték arányban is jó választásnak számít.

  • Jó! A só visszafogott, az íze is rendben van. Kérek még! 
  • Jó húsos, de lehetne kicsit sótlanabb. 
  • Ez is nagyon sós, de el tudom képzelni rántottában.
  • Ez a legjobb.
  • Ropogós, füstös, közepesen vastag szeletek, rendben van.

Futottak még 

Az alábbi termékek nem szereztek dobogós helyezést, ezért csak röviden értekezünk róluk. 

4. helyezettek:

Öcsi szeletelt bacon szalonna – 2,6 pont (699 forint/200 g)
(Csak hőkezelés után fogyasztható.)

Az Öcsi füstölt, gyorspácolt bacon szalonnájának legnagyobb pozitívuma abban mutatkozott meg, hogy a termék kellően füstös és nem agresszívan sós, ám kóstolóink csak addig örülhettek ennek, amíg beütött a mellékíze, amit néhányan furának neveztek.

RINGA szeletelt bacon – 2,6 pont (849 forint/150 g)
(Fogyasztása sütve ajánlott.)

A gyorspácolású, füstoldattal füstölt RIGA bacon kapott hideget és meleget is. Bírálói úgy nyilatkoztak, hogy túl vastagra szelték, kicsit rágós és nagyon sós, ketten azonban kimondottan szerették: tőlük négyes osztályzatot kapott.

SPAR szeletelt bacon - 2,6 pont (499 forint/200 g)
(Csak hőkezelve fogyasztható.)

Ezt a bükkfával füstölt, gyorspácolt SPAR terméket a Tamási-hús gyártja. Tesztelőink azt mondták róla, hogy a megszokott sósság mellett üdítő szalonna ízt nyújt, de amúgy összességében nincs benne semmi extra, ami kiemelné a sorból. 

ALDI szeletelt bacon – 2,6 pont (eredetileg: 499 forint, akciósan: 379 forint/200 g)

Az ALDI a Hungaro-Foodnál gyártatja sajátmárkás, gyorspácolt termékét, amely korrekt, visszafogottan sós ízével szerzett magának pár hívet. Csakhogy ketten kifogásolhatónak tartották a zsírosságát, így összességében vegyes érzéseket hagyott bennünk. 

8. helyezettek:

Bakony szeletelt baconszalonna - 2,2 pont (549 forint/200 g)
(Nyersen és hőkezelve is fogyasztható)

A gyorspácolt és füstölt Bakony bacon alapvetően nem lett volna rossz, de az értelőlapokat ellepő panaszáradat rámutatott, hogy nagymértékű sóssága csupán rövid ideig tolerálható extra folyadékpótlás nélkül.

Gierlinger's Premium Bacon – 2,2 pont (749 forint/200 g)
(Csak hőkezelés után fogyasztható).

A Tamási-Húsnál készülő gyorspácolt, bükkfával füstölt Gierlinger's termékre hiába volt ráírva a prémium jelző, tesztelőink sajnos középszerűnek találták, mert műanyagos utóízt hagyott maga után. Persze, sós aromákkal megspékelve. 

10. helyezett: Lidl Pikok szeletelt bacon – 1,8 pont (499 forint/200 g)
(Csak sütés vagy grillezés után fogyasztható.)

A szintén a Tamási-Hús gyártókapacitására támaszkodó, bükkfával füstölt, gyorspácolt Lidl-ös bacon szinte csak füstösségével aratott sikert, ami a sós és zsírosnak vélt összkép miatt mulandónak bizonyult. Valaki megjegyezte, hogy az íze inkább a felvágottra hajaz. 

11. helyezett: Tesco Value szeletelt bacon szalonna – 1,6 pont (649 forint/200 g)

A Tesco gyorspácolt, füstölt terméke 1,6 ponttal zárkózott fel az utolsó helyre. Nem véletlenül: kóstolóinknál azzal vágta el magát, hogy számukra szörnyen zsírosnak – ízre és állagra is –, nyersnek és büntetően rágósnak tűnt.

Búcsúzóul engedd meg, hogy a figyelmedbe ajánljuk két évvel ezelőtti kockázott bacon tesztünket is, amit az alábbi linkre kattintva olvashatsz el.  

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.