A véletlenül feltalált termékek is világmegváltóak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma már teljesen más lenne nélkülük az élet, de csak kevesen tudják, hogy a felfedezésük a véletlen műve.

Feltalálni valamit nem egyszerű feladat, sokan az egész életüket rászánják egy projektre, aztán valami teljesen mást találnak fel. Mások pedig teljesen véletlenül állnak elő korszakalkotó ötletekkel, amik ha nem is változtatják meg gyökeresen a világot, de mégis az az ember érzése, hogy akár ő is meggazdagodhatott volna belőle. Véletlenül született meg az édesítő, a chips, de a mikrohullámú-sütő vagy az első pacemaker is. 

Pálcikás jégkrém

A Soda Pop rendkívül népszerű üdítőital volt az USA-ban, az 1900-as évek elején. 1905-ben a 11 éves Frank W. Epperson spórolásni akart, és megpróbálta előállítani a saját változatát vízből és italporból. A kísérlete alatt egyik éjjel kint hagyta az italokat a tornácon, amik reggelre megfagytak, és beledermedtek a keverőpálcák is. Később jégnyalóka néven árulta őket, 1924-ben pedig levédette az ötletét. 

Chips

1853-ban Gerorge Crum séfet nagyon feldühítette egy vendég, aki kifogásolta, hogy túl vastag a sült krumplija, és visszaküldte. A séf gondolta, hogy megleckézteti, vékonyabbra vágta, de a kedves vendégnek ez sem volt elég, újra visszaküldte. Crum ettől annyira dühös lett, hogy olyan vékony szeleteket vágott, amilyeneket csak tudott. A sikere hatalmas lett és egyre többen kérték így a sült krumplit. A happy end viszont elmaradt, ugyanis a abban az időben afro-amerikaiak nem adhattak be szabadalmi ötletet, így Crum nem kapott a feltalálásért cserébe semmit. 

Édesítő

Ira Remsen és Constantin Fahlberg egy laborban dolgoztak, mikor pedig eljött az ebédszünet ideje, Fahlberg kihagyta a kézmosást. Ilyen már másokkal is előfordult, néhányuk az életével fizetett érte, de jobb esetben is hosszan betegállományba került. Fahlberg viszont szimplán csak nem értette, hogy miért lett az átlagosnál édesebb az étele, aztán kiderült, hogy amiatt, ami a kezén maradt. Később ezt a felfedezését publikálta és tovább finomították, ma pedig mindenki szacharin néven ismeri. 

Mikrohullámú-sütő

Percy Spencer komoly kutatást végzett, egy új vákuumcsövet vizsgált a Raytheon vállalatnál, amikor azt vette észre, hogy a zsebében lévő csokoládé megolvadt. A kíváncsiságtól hajtva betett egy pattogtatni való kukoricát is a csőbe, és akkor jött rá, hogy tulajdonképpen mennyire hatalmas felfedezést tett. A cég 1947-ben dobta piacra az első mikrohullámú-sütőt, horrorisztikus áron és hatalmas méretben, majd 1967-ben sikerült egy 495 dolláros, vagyis 128 ezer forintos darabbal elindítani a világhódító útján. Szerencsére ma már nem feltétlenül kell ennyit költened egy ilyen készülékre. 

Fagylalttölcsér

1904-ben Saint Louis-ban Arnold Fornachou fagylaltárusnak annyira ment a bolt, hogy egyik nap kifogyott a papírkelyhekből. A szomszédos cukrász, Syrian Ernest Hamwl úgy gondolta, segít neki, és az elkészült ostyáit tölcsérré formázta, abba került a fagylalt. A siker azonnali és hatalmas volt. 

Pacemaker

Azt hinné az ember, hogy egy olyan  orvostechnikai eszköz, mint a pacemaker. hosszas kutatások eredménye, pedig az egész a véletlen műve, ráadásul különböző források, különböző véletlenekről számolnak be. Az egyik szerint John Hopps elektromérnök azt tanulmányozta éppen, hogyan lehet rádiófrekvencia segítségével visszaállítani a testhőt hipotermia esetén, amikor észrevette, hogy bizonyos stimulálás hatására a szív is újraindul. A másik teória szerint egy másik mérnők Wilson Greatbatch rossz ellenállást épített be egy olyan készülékbe, ami szívhangot rögzített volna, de a rossz ellenállás miatt az áramkör felzúgott, majd egy másodpercre leállt, aztán újra felzúgott, abban a ritmusban, ahogyan egy szív is dobog. Innen még hosszú út vezetett addig, hogy a testbe beültethető pacemaker elterjedjen a világban, de az alapötlet állítólag így született meg. 

Slinky, vagyis a lépegető rugó

Hogy ezt valaki véletlenül találta fel, azt valahol a lelkünk mélyén borítékoltuk, de a feljegyzések szerint Richard James hajómérnök a műszerek stabilizálására keresett megoldást, mindezt különböző méretű rugókkal képzelte el. Az egyik ilyen leesett és önálló életre kelt, ami annyira megtetszett neki, hogy hazavitt egyet a fiának játszani, akinek szintén nagyon tetszett a szerkezet, aztán persze a szomszéd gyerek is akart egyet, majd 1945-től boltokban is árulták. 

Coca Cola

A legenda szerint a Coca Cola anno kokaint is tartalmazott, és eleve egy gyógyszernek szánták. Nos, annyi igaz, hogy John Smith Pemberton valóban gyógyszerész volt, és egy olyan szert szeretett volna előállítani, ami egyszerre élénkítő hatású és frissítő. Ezért Georgia állam Savannah kikötőjében folyamatosan tanulmányazta az egzotikus fűszereket és alapanyagokat, majd 1886. május 8-án egy laboratóriumban előállította az első kólát. A véletlenekről szóló legendák pedig arról szólnak, hogy valójában gyógyszert akart előállítani és nem frissítőt, illetve hogy csak véletlenül lett szénsavas, egy figyelmetlen kolléga ugyanis szódát öntött bele sima víz helyett. 

Tépőzár

A svájci mérnöknek, George de Mestralnak elege lett abból, hogy a kutyája szőre és az ő zoknija is mindig tele van mindenfajta bogáncsokkal és egyéb növényekkel, miután játszanak egy jót. Megnézte mikroszkóp alatt, hogyan is tudnak ezek rátapadni bármire, ekkor figyelte meg a kis kampószerű végződéseket. Akkor még nem tudhatta, hogy két évtized múlva a NASA, majd később az egész emberiség mekkora hasznát fogja venni a nylonból készített tépőzáraknak

Play-Doh

A Kutol nevű cég az 1930-es években egy olyan ragacsos, gyurmaszerű terméket dobott piacra, amivel a tapétáról lehetett leszedni a koszt. Az ötlet nagyon gyorsan megbukott, és a cég szépen lassan csődközelbe került. Aztán kiderült, hogy bár senki nem veszi tapétatisztítóként, aki mégis vásárol, annak a gyerekei gyurmáznak vele. Éppen ezért a bezárás előtt a cég változtatott az összetételen - a tisztítószerek helyett például rakott bele szinező- és illatanyagot-, és azóta tarol a Play-Doh. 

(Via Gizmodo, HuffingtonPost, Business Insider)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.