Szájvizek tesztje: 600 forintba sem kerül a győztes

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha biztosra akarsz menni, szájvizet is venni kell a fogkrém és fogkefe mellé. A német fogyasztóvédelmi magazin pedig azt is kiderítette, melyik a tuti.

A német Stiftung Warentest magazin 20 szájvizet vizsgált meg tüzetesebben, ebből hármat kifejezetten gyermeknek készítettek. És ugyan egyik sem helyettesíti a fogkefe és fogkrém párosát, tizenkettő így is jól teljesített a teszten, kár, hogy a legjobbaknak a receptjén azóta változtattak. Részletek a hajtás után!

Amit a szájvizekről tudni érdemes

Mire jó?

Ha valaki rendeltetésszerűen használja ezeket (erről majd később), akkor csökken a fogszuvasodás-, plakk- és fogínygyulladás kialakulásának veszélye. Ezt állítják legalábbis a gyártók.

Kinek ajánlott szájvizet használnia?

Akinél nagy a fogszuvasodás kialakulásának veszélye, például azoknak, akik fogszabályzót viselnek vagy az idős emberek, akik már nem tudják kellő alapossággal tisztítani a fogaikat. Sokat segíthet bizonyos szájsebészeti beavatkozások után is, illetve azoknak is javaslom, akiknél már elindult a szuvasodás. 

Mi a helyzet a gyerekekkel?

A szájvizet nem szabad lenyelni, ezért hatéves kor alatt nem javasolt a használatuk, de a legjobb, ha 12-13 éves korig várunk vele. Egyrészt ekkorra az összes tejfog lecserélődik, másrészt ilyen idős korban a gyerekek egyre hanyagabbak. 

Szájszag ellen is javasolt?

Csak rövid ideig semlegesítik, de ez csak tüneti kezelés, a rossz szájszag valódi okát nem szüntetik meg. A legjobb, ha ezzel a problémával fogorvoshoz fordul az ember. 

Érdemes étkezés után szájvizet használni?

Akinek alapvetően nincs gond a szájhigiéniájával, annak nem muszáj szájvizet hordania magával. Vízzel is lehet öblögetni vészhelyzet esetén. 

Pontosan hogyan is kell használni ezeket?

Nos, nem ajánlott felhígítani a szájvizeket, amelyek egyszeri ajánlott adagja 10-20 milliliter, és ezt 30 másodpercig érdemes lögybölni a szánkban. És mire van még szüksége annak, aki hajt a tökéletességre? A napi kétszeri fogmosás mellett naponta érdemes elővenni a fogselymet vagy a fogköztisztító kefét. Mondjukebben azért nincs akkora egyetértés, ami viszont biztos, a szájzuhany elhagyható, mert nem küzd valami hatékonyan a fogkő ellen, akiknek pedig ínytasakja van, kifejezetten tilos. 

Fotó: Shutterstock

Így alakult ki az összpontszám

A Test magazin munkatársai 2017 júniusában vásárolták meg a vizsgált termékeket, az árakat 2017 novemberében kérték be a forgalmazóktól.

Fogszuvasodás megelőzés fluoriddal – 35%

Megállapították, hogy adott termék mennyi fluoridot tartalmaz, és milyen formában, ahogyan a pH-t is megnézték, és azt is, hogy vannak-e még olyan összetevők, amik segítik a fluorid "munkáját".

Plakk- és ínygyulladás elleni védelem – 35 %

Megállapították, hogy mennyi alkoholt, cinket, klórhexidint és cetilpiridinium-kloridot tartalmaznak a termékek, már amennyiben ezek fel voltak tüntetve az összetevők listáján. 

Mit kell tudni a leggyakoribb összetevőkről?

Fluorid: A nátrium-, amin- és ónfluorid a szuvasodás ellen véd. Egyes kutatások szerint az aminfluirod hatásosabb a nátrium-fluoridnál, főleg a ónfluoriddal együtt. Ja, és természetesen ezek a vegyületek a baktériumok elleni harcban is hasznosak. 

Cinksók: Antibakteriális hatásúak, ezért a fogkő, szájszag és ínygyulladás kockázatát is csökkentik, gyermekeknek szánt termékekben viszont nem alkalmazhatóak, a túladagolás hosszú távon károsan hathat az immunrendszerre.

Klórhexidint és cetilpiridinium-klorid: Antibakteriális hatásúak, és fogkő ellen is bevethetőek, persze a megfelelő koncentrációban, Egy baj van csak, a klórhexidin hosszú távon elszínezheti a fogakat. 

Illóolajok: Növényi eredetű olajok, amelyek megfelelő keveréke antibakteriális hatású.

Termékinfó és reklámigéretek - 20 %

Egy szakértő megvizsgálta, hogy a terméken szereplő leírás minden szempontból megfelel-e a törvényben leírtaknak, három másik kolléga pedig azt, hogy mennyire felhasználóbarát és hogy mik a reklámígéretek. Valamint megnézték azt is, hogy az összetevők listáján szerepelnek-e a megfelelő, hatóanyagok, figyelembe véve azt is, hogy ezek hatásosságát a tudomány is igazolta.

Csomagolás – 10%

Öt szakértő azt vizsgálta, hogy mennyire könnyű kinyitni és becsukni a flakonokat, hogy mennyire egyszerű az adagolás, hogy gyerekbiztos-e a zár, hogy szerepel-e a csomagoláson, hogy milyen anyagokból készült és hogy újrahasznosítható-e. Termékenként három flakonnak a tartalmát mérték le, hogy kiderüljön, tényleg annyi szájvizet tartalmaznak-e, amennyi a csomagoláson áll. Utóbbi miatt két termék kapott pontlevonást, a Karex, amiben csak 350 ml volt a 400 ml helyett, illetve az Alverde szájvíz. 

A fogyasztói élményhez persze hozzátartozik az íz is, és ebben is vannak különbségek, van, ami erősen mentolos, van, ami kevésbé, és van olyan is, ami édeskés, de mivel mindenkinek más tetszik, ezért ezt nem vették bele az értékelésbe. És még valami, ugyan a legtöbb felnőtteknek szánt termékben nincsen alkohol, azért nem baj, ha a kicsik nem tudják olyan könnyen kinyitni, és vizsgált szájvizek közül 17 nem rendelkezett megfelelő gyerektzárral. 

A győztes
Fotó: dm

Végkövetkeztetés

Az első helyen a dm sajátmárkás terméke szerepel, amivel csak egy gond van, a magazin szerint már más a receptúrája mint a vizsgált időszakban, és ugyanez igaz a második helyezettre is. Sebaj, a bronzérmes is elég olcsó, a negyedik és ötödik helyzett viszont dupla- vagy tripla annyiba kerül, viszont mellettük szól, hogy sok helyen lehet kapni ezeket. 

   Összpontszám Fogszuvasodás elleni védelem Plakk- és ínygyulladás elleni védelem Csomagolás Állítások, reklámígéretek
Dontodent (dm) 1,4 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 2,2 (jó)
Dentalux (Lidl) 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 2,7 (kielégítő) 3,0 (kielégítő)
TodayDent (Penny) 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 2,9 (kielégítő)
Listerine 1,7 (jó) 2,0 (jó) 1,0 (nagyon jó) 1,6 (jó) 2,3 (jó)
Parodontax 1,7 (jó) 2,0 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 2,0 (jó)
Eurodont (Aldi) 1,8 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,0 (jó) 2,7 (kielégítő) 2,3 (jó)
Odol-med3 1,8 (jó) 2,0 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 2,5 (jó)
Edeka (Elkos) 1,9 (jó) 1,0 (nagyon jó)    2,6 (kielégítő) 2,7 (kielégítő)
Meridol 1,9 (jó) 2,0 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,8 (kielégítő) 2,5 (jó)
Diadent 6 1,9 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,0 (jó) 2,6 (kielégítő) 2,7 (kielégítő)
One Drop Only 1,9 (jó) 2,0 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,7 (kielégítő) 2,8 (kielégítő)
Alverde 5 in1 (dm) 2,6 (kielégítő) 2,0 (jó) 2,0 (jó) 4,0 (elégséges) 2,3 (jó)
Perlodent Med (Rossmann) 2,7 (kielégítő) 1,0 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 1,5 (nagyon jó) 4,1 (elégséges)
Friscodent (Aldi) 5,0 (elégséges) 1,0 (nagyon jó) 3,0 (kielégítő) 2,6 (kielégítő) 5,0 (elégséges)
Biorepair 5,0 (elégséges) 5,0 (elégséges) 1,0 (nagyon jó) 2,6 (kielégítő) 5,0 (elégséges)
Karex 5,0 (elégséges) 5,0 (elégséges) 1,0 (nagyon jó) 5,0 (elégséges) 5,0 (elégséges)
Zendium 5,0 (elégséges) 2,0 (jó) 5,0 (elégséges) 2,6 (kielégítő) 5,0 (elégséges)
Gyerekeknek               
Perlodent Med Junior (Rossmann) 2,3 (jó) 3,0 (kielégítő) 2,0 (jó) 1,5 (nagyon jó) 2,1 (jó)
Listerine Smart Kidz 2,9 (kielégítő) 4,0 (elégséges) 2,0 (jó) 2,0 (jó) 2,8 (kielégítő)
Dontodent Junior (dm) 5,0 (elégséges) 2,0 (jó) 5,0 (elégséges) 2,8 (kielégítő) 5,0 (elégséges)

(A dőlt betűvel jelzett termékek itthon nem kaphatóak.)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.