8 kaja, amivel túlélheted az apokalipszist

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mézes rizs, cukorral, sóval és ecettel! Terülj, terülj, asztalkám!

Az Antarktiszon talált, egy 1911-ben arra járó expedíció által hátrahagyott gyümölcskenyér persze valószínűleg nem nézne ki ilyen jól, ha Magyarországon találta volna ki valaki, hogy 107 éven keresztül őrizgetni fogja a nagyi sütijét, szerencsére azonban van 1-2 olyan étel, ami akkor is évekig fogyasztható marad, ha nem áll rendelkezésünkre egy kontinens méretű mélyhűtő. Már amennyiben a Science Alert cikkéhez hasonlóan mi is hajlandóak vagyunk ételként tekinteni a cukorra és a sóra.

1. Méz

Archeológusok viszonylag gyakran akadnak többezer éves mézes csuprokra, amelyeket egyiptomi sírokba helyeztek annak idején a gondos temetkezési vállalkozók. A halottak mellé helyezett méz a tudósok szerint sok esetben 3000 év után is ehető állapotban bukkan elő a sírokból, ami leginkább a méz alacsony víztartalmának és magas cukortartalmának, na meg egy kevés hidrogén-peroxidnak köszönhető. Mindez az eredményezi, hogy a baktériumok nem igazán találnak fogást a mézen, ami így kikristályosodik ugyan, de ehető marad.

2. Szárított hüvelyesek

A mézhez hasonlóan a többi étel esetében is segít, ha kiszárítjuk őket, azaz csökkentjük a víztartalmukat és növeljük a bennük található cukor mennyiségét. Ez megnehezíti a baktériumok és a penész dolgát, a hüvelyesek esetében pedig azt jelenti, hogy amennyiben megfelelően lezárjuk a tárolóedényünket, évekig megbízható fehérjeforrásra tehetünk így szert, ami bizony jól fog jönni atomkatasztrófa esetén.

3. Szójaszósz

A szójaszósz meglehetősen magas sótartalma és az erjesztés során végbemenő folyamatoknak köszönhetően szintén rendkívül hosszú ideig elállhat, kérdés persze, hogy lesz-e mihez felhasználni a kedvenc ételízesítőnket.

4. Fehér rizs

Egy 30 éves rizsadagokból álló konzervgyűjteményt már lezsűriztek 2013-ban, méghozzá meglepően jó eredményekkel: a leforrázott rizs adagok közül egy kivételével mind átment a teszten, az ázsiai ízek kedvelői tehát máris viszonylag jól állnak, vannak hüvelyeseik, van szójaszószuk, és van rizsük is.

5. Ecet

Az ecet erjesztése során létrejött savas környezet miatt a különféle ecetfélék szintén képesek ellenállni a baktériumok ostromának, bár elképzelhető, hogy a színük és az ízük megváltozik egy kicsit az idő múlásával. Uborkasaláta?

6. Étcsoki

Ha nem nagyon tartalmaz tejet, az étcsoki is jó sokáig eláll, bár néhány év után a masszában megtalálható zsír a felszín közelébe vándorol, ami egy fakó, már-már penészre emlékeztető réteg formájában jelenik meg a csokin. Ez azonban nem jelenti azt, hogy meg is romlott az édesség, csak azt, hogy megöregedett egy kicsit.

7-8. Cukor és só

Nem véletlen, hogy eddig is jó pár magas cukor vagy sótartalmú étel és alapanyag került a Science Alert listájára, a cukor és a só ugyanis elvonja a vizet a tartósítani kívánt ételektől, ezért általában a szárított, aszalt vagy sózott termékek azok, amelyek a legtovább kitartanak, ha csak szobahőmérsékletű ételek állnak az ember rendelkezésére. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.