Tudjuk, mit bántál meg idén nyáron

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy felmérés eredménye alapján főleg a fesztiválozásra és kütyükre elszórt pénzt, a nyaralásra, lakásfelújításra fordított összegeket viszont a legkevésbé sem.

Amikor a seggére versz spórold pénzednek, ott és akkor nem feltétlenül tudatosulhat benned, hogy talán hasznosabb célokra is fordíthattad volna, megesik, hogy az „úristen, mit tettem” érzés csak később hasít beléd. Kíváncsi vagy, hogy általában mi váltja ki a hideg zuhanyt, és közben mi játszódik le a fejedben? A Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásából nemcsak az derül ki, hogyan éljük meg a költekezést lelkileg, vagyis mit tekintünk jól elköltött pénznek, hanem az is, hogy az év különféle időszakaiban milyen kiadásoknál jellemző, hogy túlköltekezünk, és ezekből mit bánunk meg utólag.

Az augusztus és a december a leghúzósabb

A felmérés alapján a magyarok költései két csúcsidőszakra, a nyaralásra és a karácsonyi ajándékozásra koncentrálódnak: augusztusban például akár 31 százalékkal, míg decemberben 58 százalékkal gyarapodhatnak a nagy átlaghoz képes. Ahogy azonban az alábbi infografika rávilágít, a kiadások éves szinten több hullámra oszlanak el.

Fotó: Cofidis Hitel Monitor

Ugyan a többségnek – 62 százaléknak – idén nyáron is volt vagy lesz valamilyen nagyobb költsége, de a családoknak az év eleji fűtési, a tavaszi lakásfelújítási és az őszi iskolakezdési szezonokkal is ugyanúgy számolniuk kell. Itt egy másik grafika, ami összefoglalja a nyárra és kora őszre bekalkulált kiadásokat.

Fotó: Cofidis Hitel Monitor

A legszívesebben a nyaralásra költünk

A tapasztalatok azt mutatják, hogy hiába kell mélyen a zsebünkbe nyúlni érte, a nyaralás az a kiadás (88%), amire a legnagyobb megelégedéssel tekintünk. Ezt követi a szórakozásra (75%), a gyerekek táboroztatására (71%), a ruházati cikkekre (70%) és a lakásfelújításra (69%) fordított pénz. Tehát kijelenthető, hogy elsősorban élményekre és maradandó dolgokra szeretünk költeni. Fesztiválokra, esküvői ajándékra, részvételre (50%) ellenben már nem áldozunk annyira lelkesen, a leggyakrabban pedig lakásfelújítás (46%) és nyaralás (38%) esetén szaladunk túl a tervezett költségvetésen.

A fesztiválozást utólag bánjuk meg 

A kedvenc együttesed koncertjén italozva vélhetően rajtad sem mutatkoznak a lelkiismeret-furdalás jelei, de amikor szembesülsz vele, hogy dorbézolásod mekkora anyagi ráfordítással járt, könnyen megváltozhat a helyzet. Ezt igazolta a felmérés is: a szórakozáshoz kapcsolódó kiadásokat az emberek 40 százaléka hajlamos utólag megbánni – különös tekintettel a fesztiválozásra, amire nemhogy kevésbé szívesen költünk, de később kifejezetten szánakozunk (50%) miatta. Fájó pontot jelentenek ugyanakkor a tárgyi jellegű költségek, mint az elektronikai (50%), műszaki cikkek (49%), ruhák és kiegészítők (43%) és a nászajándékok (49%) ész nélküli vásárlása is.

Fotó: Cofidis Hitel Monitor

Vannak, akik tudnak spórolni

A nyári kiadásokat a döntő többség saját jövedelemből (66%), illetve spórolt pénzből fedezi (58%). A megtakarítások inkább a lakásfelújítás és nyaralás esetében jellemzőek, sokan már fél évvel korábban elkezdik a spórolást, hogy megvalósíthassák terveiket. A családi kassza ötből egy esetben ajándék pénzzel egészül ki – itt feltehetően a nagyszülők iskolakezdési támogatása, vagy a ballagásra kapott összegek jelenhetnek meg.

Fotó: Cofidis Hitel Monitor

Mit tegyünk, ha túlköltekezünk?

A Cofidis javaslata szerint ilyenkor célszerű megtalálni a számunkra legmegfelelőbb fedezeti formát, ami lehet külső anyagi segítség igénybevétele, korábban félretett megtakarítás, pénzügyi tartalék vagy pénzintézettől felvehető hitel is.

Idézőjel ikon

„Érdemes eszközként, lehetőségként tekinteni ezekre a megoldásokra, amelyek segítenek a családi kasszát egyensúlyba hozni egy-egy anyagilag megterhelőbb időszak előtt vagy után."

A költekezés pszichológiája

Dr. Kun Bernadette pszichológus úgy vélte, az utólagos megbánás hátterében az állhat, hogy ezek nagyrészt olyan kiadások, melyeket az emberek nem terveznek meg előre, nem spóroltak rájuk, és sokkal nagyobb szerepet tud kapni bennük a hirtelen, impulzívan történő vásárlás.

„Az ilyen jellegű költekezések során valószínűbben költünk kevésbé hasznos dolgokra, és jobban kicsúszik a kezünkből a pénz (pl. a fesztiválokon ételre, italra, ajándéktárgyakra, extrém sportokra stb.). A legkevésbé a lakásfelújításra (33%) és nyaralásra (28%) szánt pénzt bánják meg az emberek. Nem véletlen, hogy ezek azok a költségek, melyeket a háztartásban előre megterveznek és félre is tesznek rá. Mind a nyaralás kigondolása, mind egy felújítás megszervezése és lebonyolítása számos döntést igényel. Amikor lehetséges opciók közül választunk, döntéseket hozunk, számos esetben belső feszültséget kelthet bennünk a választás ténye: biztos a legjobb döntést hoztuk?”

A szakember szerint tanulságként talán azt mondhatjuk, hogy ha azt szeretnénk, hogy nyári kiadásaink valamelyest csökkenjenek és kevesebb olyan tétel legyen, amit később megbánunk, érdemes előzetesen jobban megtervezni ezt az időszakot, és kevesebb teret hagyni az impulzívabb vásárlásnak. Ha pedig ez mégsem sikerül a nagy nyári vakáció közepette, akkor bízzunk hatékony feszültségcsökkentő stratégiáinkban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.