A hétvégén bezár a Marks&Spencer utolsó hazai üzlete

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A brit cég kivonul Magyarországról, és az utolsó napokban óriási kedvezményekkel lehet vásárolni a Duna Plazában található üzletükben. Megnéztük a végkiárusítást.

Egy ideje már sejteni lehetett, hogy nem lesz sokáig jelen a márka az életünkben, mert a bevételek drasztikus csökkenése miatt világszerte rengeteg üzletet bezárnak, és Belgium, Litvánia, valamint Észtország mellett Magyarországról is kivonul a cég. A Napi.hu pedig nemrég hírül adta, hogy a hétvégén véglegesen bezár a Marks&Spencer utolsó magyarországi boltja, amely a Duna Plazában található. Csütörtökön délután megnéztük, hogy mire számíthat az, aki az utolsó pillanatban még szeretne jutányos áron hozzájutni a megmaradt termékekhez.

Általában nem szokott tömeg lenni az üzletben, de a végkiárusítás híre sokakat megmozgatott, és hosszú sorok kígyóztak a kasszánál és a próbafülkénél is. A 70 százalékos (illetve mától már akár 90 százalékos) árengedmény valóban elég vonzó, igaz, a kínálat már eléggé megcsappant, vagyis kevés termékből van sok. Azért így is érdemes betérnie, aki olcsón szeretne venni magának farmernadrágot, cipőt vagy inget, esetleg fehérneműt. A férfizakók és egyes női ruhák ára azért még mindig tízezer forint körül vagy afölött mozog, ennyiből pedig tényleg ezer más dolgot lehet venni, de hátha valakinek pont erre van szüksége. 

Galéria ikon

16

Galéria: Kivonul Magyarországról a Marks&Spencer
Fotó: Dívány
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.