Még az egér is belehalt a koszos étterem menüjébe

Rágcsálók, kosz, mocsok és lejárt termékek miatt zárattak be egy budapesti éttermet.

A L'ecsó című rajzfilmben egy gasztroérzékeny patkány segített az étteremben a szakácsnak, hogy kifejezetten ízletes ételeket készítsen. Egy budapesti étteremben ugyanezt az elvet követték, plusz még feldobták a menüt évek óta lejárt termékekkel is, de a Nébih nem értékelte az újhullámos étterem megoldásait és bezáratta. 

Úgyis mindenkit ez érdekel: melyik étterem?

A Nébih oldala szerint a jogsértő étterem Lelkes Csaba egyéni vállalkozó tulajdonában áll, barátunk a Google pedig nagyon gyorsan segít is kideríteni, hogy a név és a székhely egybevág egy Budafok-Tétény határozattal, miszerint a Két Diófa étterem annyira hangos, hogy a Polgármesteri Hivatal korlátozta a hely éjszakai nyitva tartását.  Hogy valóban a Két Diófa étteremről van-e szó, azt a Nébih sajtóosztályától is megkérdeztük, de ők csak annyi adattal tudtak szolgálni továbbra is, amennyi az oldalukon is megtalálható. 

Ez a garnéla kifejezetten jó évjáratú volt

Az ellenőrzés során több lejárt terméket is találtak, többek között 2012-ben lejárt fagyasztott garnélát is, de több 2015-ben és 2016-ban lejárt alapanyagot találtak, a szárazáru raktárba pedig egerek jártak be és dézsmálták meg az alapanyagokat, ám egyikük bele is halt a kulináris kalandba. 

Minek kellene működő mosogatómedence?

Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.

Mindent együtt tároltak

A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, míg a főzőtér hűtőiben vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket. Utóbbiak nagy része ráadásul jelöletlen, ezáltal nem nyomon követhető volt.

90 kiló élelmiszer ment a kukába

A hatóság 37 tétel, összesen 87,367 kg mennyiségű alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint – az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt – az étterem melegkonyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el.

Az elmaradhatatlan művészfilm

Azt már többször is írtuk, hogy egészen egyszerűen imádjuk a Nébih művészfilmjeit. egészen biztos, hogy rövidfilm szekcióban bármelyik nemzetközi filmfesztiválon megállná a helyét bármelyik alkotásuk. A mostani kisfilmben például már az első képkockáktól gyomorgörcsöm van. A zenei aláfestés hatására, rettegek, hogy a tésztás zacskóból azonnal előugrik egy xenomorph. A  fényben táncoló molylepke méltó vetélytársa a Twin Peaksben táncoló törpének, és csak tovább fokozza a feszültséget, arról nem is beszélve, hogy milyen fontos dramaturgiai szerepe van, mikor elvezeti az ellenőröket az oszladozó egértetemig, majd csendesen tovalibben, hogy a rendező nagytotálban meg tudja mutatni a rothadó egér hulláját. De vajon tényleg egérmúmia az? Nem lehet, hogy a kirágott zacskókból kiömlő lejárt szavatosságú alapanyagok mutációi beépültek az egér géntérképébe és ezzel valamilyen egész emberiséget elpusztító szörnyt látunk valójában, ami bármelyik pillanatban életre kelhet? És mik azok a vérfoltok a hűtőben a fehér palackokon? 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek