4 egyszerű IKEA hack percek alatt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kis befektetéssel is lehet egészen egyedi bútora vagy kiegészítője, és még csak nem is kell hozzá túl sok meló vagy kézügyesség.

Az IKEA nemcsak azért az egyik legnépszerűbb bútoráruház, mert jól használható és megfizethető árú lakberendezési tárgyakat kínál, hanem azért is, mert sok darab végtelenül egyszerű. Ez pedig nemcsak a minimalista stílus szerelmeseit csábítja, hanem azokat is, akik szeretnek egyedi darabokat létrehozni, ehhez ugyanis kiindulási alapnak tökéletesen megfelelnek ezek a olcsó bútorok és kiegészítők. Mutatunk pár példát!

Lámpa

Bár az áruházban igen nagy választékban találkozhatunk lámpákkal is, ha valami egyedi megoldást szeretne, inkább vegyen egy kaspót: az alábbi vintage, ráadásul romantikus hangulatú lámpához ugyanis a csipkézett szélű Skurar kaspóra lesz szüksége. Az alját meg kell fúrni, átvezetni rajta egy vezetéket, annak a végére mehet a foglalat, és már csak bele kell csavarnia az izzót, és készen is van az új lámpája, amit garantáltan nem talál meg egyetlen boltban sem!  Az eredetileg fehér, fémből készült kaspót akár eredeti színében is meghagyhatja, de látványos lehet, ha átfesti, vagy akár csillárként egymás mellett lógatva többet is használ belőle!

Ülőke rejtett tárolóval

Széles és kényelmes sarokkuckót kialakítani nem is olyan egyszerű, hiszen kell hozzá valamilyen alap. De nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy rengeteg holttér keletkezik vele, ami az alapvetően kicsi magyar lakásokban halálos bűn. Így hát érdemes egy kis csavart vinni a sarokülőke elkészítésébe. Hogy nagy is legyen, miközben hasznos is (duplán!), egy kisebb polcra, a Kallaxra lesz szüksége, valamint két erősebb zsanérra és két 6 mm-es osb lapra. Az egyik lapot erősen rászegezve fedje le vele a polc egyik oldalát, a másik lapot pedig a zsanérok segítségével rögzítse a másik oldalon. Fordítsa a polcot a leszögelt oldalával lefelé, a felső, nyitható felületre ragasszon szivacsot, és vonja be valamilyen szövettel. Aztán mehetnek rá a párnák, a nyitható felületnek köszönhetően pedig bele a cipők, játékok, könyvek, nem használt ruhák, vagy amit csak akar!

A dohányzóasztalka kétszer

A legtöbb ötlet a dohányzóasztalokkal kapcsolatos, hiszen ezeket is csak pár ezer forintért be lehet szerezni. Az egyik népszerű elem a Lack nevű kisasztal, ami valóban végtelenül egyszerű, így könnyen alakítható. Igazán mutatós megoldás például, ha mondjuk a kedvenc, de valamiért duplikált könyveinek keres helyet: tegye őket az asztal lapjára, rendezze el úgy, hogy kitöltsék a felületet, és a tetejük egymással síkban legyen (amik nem a szélére kerülnek, azoknál lehet ám csalni is!), majd rögzítse őket, a tetejükre meg tegyen egy üveglapot.

[PINTEREST] 585bdb47debe1

De nem kell leragadni az asztalka eredeti funkciójánál sem. Tökéletes ottomán lehet például belőle, ha kicsit átalakítja! Ragasszon az asztal lapjára szivacsot, feszítsen rá anyagot, amit rögzíthet akár az asztal oldalán kis szövetszögekkel, így is mutatós lesz, de akár az asztal alján, elrejtve is. Hogy a hatás még tökéletesebb legyen, természetesen át is festheti az asztalt, és ha még a lábakból is levág egy kicsit, akkor már senki nem mondja meg, hogy eredetileg nem egy ottomán volt az, amin olyan kényelmesen lehet heverészni.

[PINTEREST] 585bdb90ac385

Szobainas

A már említett kicsi lakásokban a hálószoba is kicsi, sokszor nem jut hely szobainasnak sem, pedig ez egy igazán hasznos kiegészítő. Ilyenkor fordulhat az Ivar székekhez. Ezek alapvetően natúr színűek, így szinte minden hálóhoz jól igazodnak, ha meg mégsem, könnyű lefesteni őket. Ezután a székek ülőfelületétől meg kell szabadulni, de nem teljesen: úgy vágja le a háttámlát a hozzá tartozó hátsó lábakkal, hogy az ülésből egy kis polcnyi megmaradjon rajta. A csonka széket az ülőfelülettel a fal felé fordítva rögzítse, így egyrészt lesz egy meghökkentő berendezési tárgya: egy falba tolt szék; másrészt a háttámlán remekül elférnek a levetett, de szennyesbe még túl jó ruhák, míg a cipő vagy papucs alatta kaphat helyet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.