Megjött Budapestre a dánok IKEÁ-ja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnéztük mit tud az IDdesign.

Első budapesti üzletét nyitotta meg itthon az IDdesign, akik a dán designt hozták el Magyarországra. A Váci úti üzlet a Forgách utcai metrómegállótól kettő percre van, így azoknak is van esélye felmérni, akik nem autóznak. Kíváncsiak voltunk, lehet-e még bármit villantani skandináv stílusban úgy, hogy az IKEA hegemóniája itthon és világszerte egyaránt gyakorlatilag megtörhetetlen, miközben a design üzletek pedig – bár gyönyörű dolgokat árulnak –, árban teljesen más szegmenst képviselnek. Az ID a kettő közé pozicionálja magát, legalábbis gyors felmérésünkből ez derült ki.

A boltban elsősorban kiegészítők kaptak helyet területekre bontva, de néhány beltéri enteriőr is megjelent benne. A megnyitón Szabó Réka, az arculat tervezője elmondta, hogy három stílusban gondolkodtak, és ezt is mutatják meg az üzletben. 

modern klasszikus erőteljes maszkulin jegyekkel bír, a sötétzöld, a kék és a szürke árnyalatok a meghatározóak, illetve a fémes színek, jelen esetben a sárgaréz hangsúlyos. Anyaghasználatában dominál a beton, a márvány és a keményfa, ráadásul a márvány annyira erősen van jelen, hogy mintaként is helyet kapott a kollekcióban. 

Galéria ikon

20

Műszarvast minden háztartásba!
Galéria: IDdesign a Váci úton
Fotó: Szécsi István / Dívány

Ezzel pont ellentétes a nőies, elegáns stílus, amelyet a bogyós gyümölcsök színe jellemez, illetve mindaz, ami a budoár hangulatot megteremti. A fémes csillogás, az üveg (akár színtelen, akár színezett változatban), a bársony, a szatén és a bőr egyaránt jelen vannak. 

A harmadik, de a legismertebb stílus a nordic, azaz a hagyományos skandináv stílus, ami mindegyiknek a gyökere. A fa hangsúlyos, megjelenik a dió, akár furnérként, akár teljes valójában. A vonalak ívesek, a fátyolos, kékes hatás jellegzetessé teszi a színvilágot. Újdonság, hogy a bútorok lapja és lába színeiben eltér, ez főleg az asztaloknál figyelhető jól meg. A láb marad natúr, a asztallapok pedig változatos színekben pompáznak. Az üzletnyitón az is kiderült, hogy a markáns kombinációk helyett a vásárlók többnyire a régi bútoraikhoz keresnek kiegészítőket, tehát a kedvenc fotelt nem dobják ki, inkább áthúzatják, és mellé betesznek egy kisebb kanapét. 

Kiegészítőkben sem áll rosszul az IDdesign, és bár van egy-két tétel, aminél úgy éreztük, kicsit elszaladt velük a ló, a 2200 forintos beton gyertyatartó, amiben elférnek az adventi gyertyák, vagy a 3000 forintos dobozok egyáltalán nem túlárazottak. Személyes kedvencünk a gyerekrajzokkal díszített ét- és pohárkészlet, ami valódi cukiságbomba.

Az ígéret szerint a kiegészítők gyakran fognak cserélődni, szemben a bútorokkal, melyek egy éven át maradnak a katalógusban. A cég egyébként három árkategóriát célzott meg, a belépő szint mellett a közép-, és a prémiumosztály is megjelenik, és mindháromra láttunk példát is az üzletben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.