Rosszul járt a tavalyi Telenoros szerződésmódosításával? Jön a kárpótlás!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A cég szerint ugyan a legtöbben sokkal jobban jártak az új csomagokkal, de akik úgy érzik, hogy ők mégsem, azokat kárpótolják. Megtudtuk azt is, mivel.

Megegyezett a Telenor és a Nemzeti Média- és Hirközlési Hatóság (NMHH) a 2015 szeptemberi tarifakivezetésekkel kapcsolatos hatósági vizsgálatot követően. A szerződés szerint a mobilszolgáltató kárpótolja azokat az ügyfeleket, akik rosszabbul jártak, az érintetteket a cég a napokban SMS-ben fogja megkeresni.

Augusztus 29. és szeptember 2. között számíthatnak majd SMS-re azok a Telenoros ügyfelek, akik érintettek a dologban. Az üzenetben szereplő egyedi linken szeptember közepéig mondhatják el a felhasználók a pozitív vagy negatív tapasztalatokat, majd legkésőbb október végéig személyre szabott kompenzációs ajánlatot kap a cégtől az, aki elégedetlen. 

Mi történt? 

2015-ben a Telenor megszüntetett néhány tarifacsomagot, helyettük az érintett ügyfelek az aktuális ajánlatok között választhattak újat. Az NMHH azt vizsgálta, hogy a szerződésmódosítás mennyire volt egyoldalú, és az előfizetők döntéshelyzete mennyire lehetett átgondolt. "Az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok a már megkötött szerződések egyoldalú, szolgáltató általi módosítását csak kivételesen teszik lehetővé, a kétoldalú módosításoknál pedig azt hivatottak biztosítani, hogy az előfizetők valóban tájékozottan és megfontoltan dönthessenek" - áll az NMHH közleményében.  A vizsgálatot végül olyan szerződéssel zárták  a felek, amely lehetőséget ad arra, hogy a Telenor kötelezettségeket vállaljon arra, hogy kompenzálja az érintett ügyfeleket.

Kik az érintettek? 

A Telenortól megtudtuk, hogy  a 3,5 milliós ügyfélkörünk töredékét, pár tízezer ügyfelet érinti ez a felmérés, vagyis ők kapnak majd SMS-t, hogy elmondhassák a véleményüket, bár a Telenor szerint többségük nem is járt rosszul a tarifacsomag-váltással. "Az ügyfelek jelentős része számára előnyös volt a tarifaváltás, azaz korszerűbb, jobb és kedvezőbb tarifát kaptak a régi tarifájuk helyett (volt, aki még 100 forintos percdíjjal telefonált). Többen jelezték az NMHH-nak, hogy szerintük őket előnytelenül érintette a tarifaváltás, ezért küldtünk most SMS-t egy kérdőívvel, hogy pontos visszajelzést kapjunk a helyzetről" - közölte  a Telenor sajtóosztálya. Akik az SMS-ben található linkről a kérdőívet nem tudják elérni, válaszolhatnak rá telefonon vagy személyesen is az ügyfélszolgálaton

Ki várhatja az SMS-t? 

Akkor számíthat a Telenor megkeresésére a héten, ha ezeknek a feltételeknek megfelel: 

  • a tavaly történt tarifakivezetéssel összefüggően egyoldalú vagy kétoldalú szerződésmódosítás keretében történt tarifacsomag váltással érintett,
  • számlás és/vagy kártyás,
  • lakossági előfizető,
  • nem áll a szolgáltatás díjtartozás miatti korlátozása alatt,
  • aki a kérdőívvel kapcsolatos megkeresés időpontjában a Telenor előfizetője,
  • ezen felül, kártyás előfizetések esetén azon előfizetők részére küld visszajelzésre vonatkozó megkeresést, akik 2015. szeptember 12. óta nem töltötték fel egyenlegüket.

Kérhet iPhone-t/wellness hétvégét/strandlabdát kompenzációként? 

Kérni lehet, de mikor október végéig megkeresik a személyes kompenzációval, nem éppen ilyesmik lesznek az ajánlatban. "Amit az ügyfeleknek kínálni tudunk, az díjmentes tarifaváltás egy, az igényeikhez jobban igazodó tarifára. Indokolt esetben havidíj-jóváírásra, díjmentes mobil internet keret biztosítására, vagy egyenleget tartalmazó prepaid előfizetés átadására is sor kerülhet. Az esetleges kompenzáció ténye és mértéke attól függ, hogy az előfizető az új tarifacsomag használatával tapasztalt-e díjnövekedést, és annak mekkora a mértéke" - vázolta fel a kompenzáció részleteit a Telenor.

Az NMHH továbbra is figyel

A szerződés alapján a vállalások végrehajtása a Telenor feladata és felelőssége, a teljesítést pedig az NMHH folyamatosan ellenőrzi. Emellett kiemelt figyelemmel kísérik a módosítással kapcsolatban beérkező előfizetői panaszok alakulását is, ezért mindenkit arra biztatnak, hogy éljen a lehetőséggel, és ossza meg pozitív vagy negatív tapasztalatait a kérdőíven. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.