Nem az IKEA Malm szekrénye életveszélyes, hanem a gondatlanság

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bútorcég visszahívta a balesetet okozó bútorokat, holott ezeket nemcsak a vásárló dolga lett volna rögzíteni, hanem még ingyenes eszközöket is kaptak hozzá.

Rögzítés hiányában hat kisgyerek halálát okozta Észak-Amerikában az Ikea Malm komódja, ami rájuk dőlt. A szekrényt visszahívták, sőt Észak-Amerikában be is fejezték a forgalmazását – annak ellenére is, hogy a bútoráruház minden bútorához adott összeszerelési útmutatóban, használati utasításban és tájékoztatóban felhívja a vásárlók figyelmét arra, hogy rögzítsék megfelelően a bútorokat, sőt komplex kampányba is fogtak, hogy tájékoztassák a vásárlókat. 

Az említett haláleseteknél a bútor nem volt rögzítve, annak ellenére sem, hogy erre a tájékoztatóban is felhívták a figyelmet és ingyenes rögzítőeszközt is biztosított a gyártó a vásárlóknak. A bútorok felborulásából adódó baleset a lakberendezési iparág egészére vonatkozóan komoly biztonsági témát jelent - írja közleményében az Ikea. Az Amerikai Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottság (CPSC) szerint minden második héten történik egy, tévékészülékek, háztartási gépek vagy bútorok felborulásából adódó halálos kimenetelű baleset az Amerikai Egyesült Államokban.

Magyarországon nem vonták ki a forgalomból a Malm komódokat, megkeresésünkre az Ikea közölte, hogy  a fiókos szekrény felborulásából eredő tragikus baleset után az Egyesült Államokban az ottani IKEA szervezet párbeszédet kezdeményezett az Amerikai Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottság képviselőivel. Ennek egyik hozománya egy helyi termékvisszahívás lett. A termékvisszahívás alapja a helyi, Észak-Amerikában alkalmazott ASTM standard. Az IKEA fiókos szekrények minden kötelező, stabilitásra vonatkozó Európai Uniós, illetve a világ más részein elfogadott előírásoknak megfelelnek.

"A termékbiztonság kiemelten fontos az IKEA számára, és azt szeretnénk, hogy mindenki – nem csak az IKEA vásárlók – tisztában legyenek a bútorok felborulásából adódó veszélyekkel és megelőzésükkel. Hangsúlyozni szeretnénk: a fiókos szekrényeinket KÖTELEZŐ a falhoz erősíteni” –nyilatkozta Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-vezetője.

A bútorcég ennek hangsúlyozására a világszerte az áruházakban és az IKEA weboldalán elindított Rögzítsd! kampánnyal  arra bátorítja a vásárlóit, hogy ellenőrizzék otthonuk fiókos szekrényeit és gardróbszekrényeit – legyen az bármilyen, nem IKEÁS bútor is –, hogy megfelelő módon rögzítve vannak-e a falhoz, a használati útmutatóban foglaltaknak megfelelően. 

Önnek is ilyen szekrénye van? 

Azok a vásárlók, akiknél nincs a megfelelő módon rögzítve a bútor, ingyenes kiegészítő rögzítő készletet igényelhetnek a www.IKEA.hu weboldalon vagy az IKEA Központi információs vonalán, az alábbi telefonszámon: +36-1-460-31-60. A kiegészítő rögzítő készlet az IKEA áruházakban is beszerezhető. Bővebb információ az IKEA központi információs vonalán, a +36-1-460-31-60-as telefonszámon kérhető.

Fotó: Ikea
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.