Három magyar épületért szurkolhat a világ legjobbjai közt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szavazza be a ravatalozót, a főplébániát vagy a zarándokközpontot az Archdaily nemzetközi pályázatának 2016-os döntőjébe!

Az előző évekhez hasonlóan idén is van magyar projekt az egyik legismertebb építészeti portál, az Archdaily.com által szervezett Building of the Year 2016 pályázat jelöltjei között. A szakrális épület kategóriában ugyanis szerepel a dabasi ravatalozó, az újpesti Főplébánia, illetve a szentkúti zarándokközpont is – hívja fel az építészfórum.hu a figyelmet a nemzetközi pályázatra, amin tarolt már a Sporaarchitects által tervezett budapesti 4-es metró Fővám téri és Gellért téri állomása, a badacsonytomaji Laposa, valamint a bodrogkeresztúri Füleky Pincészet is.

A szavazás a megszokott forgatókönyv szerint zajlik, azaz az oldal által kiválasztott több mint 3000 projekt közül az olvasók dönthetik majd el a győzteseket 14 kategóriában, többek között ipari, közösségi, kulturális, oktatási, hivatali, kereskedelmi, vallási valamint sportlétesítmény témakörökben. A több fordulós szavazás után február 9-én hirdetik majd ki a nyerteseket. A hajtás után megmutatjuk, hogy milyen munkákkal vesznek részt a hazai építészek, ide kattintva pedig be is szavazhatja őket a finisbe!

1. A dabasi ravatalozó

A Pest megyei ravatalozót a KZ Építésziroda tervezői, Ligervári István és Kovács Zoltán tervezték. „Az építészeti szándék egy mai hangnemben megszólaló üzenet. Képviselni a kortárs formaképzést, tömegalakításban és anyaghasználatban. Egy metafora, mely egyben kifejezi a ma emberének kapcsolatát a földi léttel. Az emelkedő támfal a születés, a főtömeg az élet kiteljesedését, a toló fal pedig a mennyek kapuját szimbolizálja. A feltáruló belső tér a „kikötő”, ahonnét a távozó utolsó útjára indul. A kék üveg triptichon, áttetsző „lélekmadár” motívuma a „túlpartot” sejteti” – mondják az alkotók a koncepcióról. A modern épületre ide kattintva szavazhat.

Így néz ki a ravatalozó Dabason
Fotó: Ligetvári Dorottya Sára

2. Újpesti Főplébánia kialakítása a zeneiskola régi épületében

A friss és határozott tervezői szemlélettel végigvitt átalakítás nyomán egy korszerű, sokoldalúan használható közösségi ház, lelki otthon jött létre, amit szemmel láthatóan szeretnek a használók. Kis léptékű, de példamutató beavatkozás: új érték létrehozásával párosítva is meg lehet menteni az épített örökséget” – méltatta az Octogon a Berzsák Zoltán vezetésével felújított épületet. A 2014-ben átadott Főplébániára egy gyors regisztráció után ide kattintva szavazhat.

Ilyen lett az újpesti Főplébánia a zeneiskola régi épületében.
Fotó: Albertszki Tamás

3. Zarándokközpont Szentkúton

Nagy Tamás DLA zarándokközpontja a mátraverebélyi hegyek lábánál helyezkedik el, a tervezés és a felújítás során a tervezők fő célja az volt, hogy megteremtsék a régi és az új, valamint a profán és a szent közötti egyensúlyt. „Az épületegyüttes legnagyobb új eleme a zarándokszállás, amely különböző méretű csoportokat képes befogadni, és a hálókon kívül konferenciatermet, mosdókat biciklitárolókat, konyhákat, társalkodókat fogad magába. Nagy kompakt épület is lehetett volna a programból vagy a szállásokat szétszórva is el lehetett volna szórni a völgyben. Egyik sem lett volna jó megoldás, hiszen az egyik nagysága okán, a másik a térben való jelenléte okán zavarta volna meg a völgy természetes arculatát. Mint azt már a fogadóépületnél említettük, a tervezők a zarándoképületet a hegy lábához, kissé alá hajtogatták. Tört vonalban, öt részre bontva, de ezeket egymáshoz kötve oldották fel az építendő feladat nagyságát” – foglalja össze az építész munkáját Somogyi Krisztina. A szentkúti zarándokközpontra ide kattintva adhatja le voksát!

Nagy Tamás szentkúti Zarándokközpontja.
Fotó: Nagy Tamás DLA
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.