Ezekkel a színekkel dobja fel otthonát 2016-ban!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A klasszikusok mellett újra menő a citrus, a padlizsán, valamint az ötvenes éveket idéző pasztell árnyalatok.

Mint minden évben, a színszabványokért felelős Pantone idén is kihirdette már, melyek lesznek a következő év vezető színei. Azt már megtudtuk, hogy a tavalyiakat, a lilás-rózsaszín orchideát és a barnásvöröses Marsalát 2016-ban az olyan lányos árnyalatok váltják, mint a rózsakvarc vagy a derűs kék. Természetesen ezek már a lakberendezésben is megjelentek, a jó hír pedig, hogy ezen a terepen e kettőnél azért jóval szélesebb színskálán lehet majd mozogni. A hajtás után olyan színárnyalatokat mutatunk, mellyel garantáltan nem lő majd mellé!

Az orgonalila

„Sokan úgy gondolják, hogy túl gyerekes ez a szín, de ha helyesen használjuk, akkor egy melegséget adó központi színe lehet a lakásnak. Én kifejezetten szeretem összepárosítani a melegebb árnyalatokat hűvösebb színekkel, mint például a szürkét a kékkel vagy a lilával. Ezek a kombinációk elegánsak és magával ragadóak egyszerre” – jegyzi meg Sara Story lakberendező. Az Ikeában már 1690 forintért talál lila díszpárnahuzatot, a H&M lakberendezési osztályán pedig 6990 forintba kerül egy ibolyalila ágyneműhuzat.


A Benjamin Moore-féle ’Tavaszi Lila’ és ’Levendula Rúzs’

„Bár divatban vannak a nyugtató színtrendek, ennek ellenére még mindig vágynak az emberek a váratlan kombinációkra. Ez a levendula szín pontosan olyan, mint mikor naplementekor kinézünk az ablakon, egyszerre nyugtató és meglepő. Én leginkább a nyugati fekvésű szobák esetében használom a Moore-féle lilát, főleg a hálószobákban és a jó kilátással rendelkező nappaliknál. Kiválóan passzolnak hozzá a mély eszpresszó és az arany színek” – jegyzi meg ezekről a gazdag és romantikus árnyalatokról az ausztrál dizájner, Windsor Smith.

A Farrow & Ball padlizsánlilája

„Nem gondolkodom fehér vagy szürke árnyalatokban mostanában. Az emberek ennél jóval kalandosabbra vágynak. Épp most festettem ki a mosdót ebben a mély, sötét padlizsán színben, istenien néz ki, de el tudom képzelni egy előszobában vagy egy könyvtár szobában is. Egy kis sárgával kombinálva szuperelegáns hatást kelt” – javasolja a ’Brinjal 222’ féle árnyalatot Milly De Cabrol. A Zara lakberendezési osztályán egy arany szegéllyel megbolondított, padlizsán színű vázáért 3995 forintot kérnek a leárazásoknak köszönhetően.

A kék szürkés, ezüstös, jeges árnyalatai

„Talán ebben az évben kezdjük bátrabban használni ezeket a derűs, halvány árnyalatokat, melyek gyakran megtalálhatóak az európai otthonok falain” – mondja Salk, aki szerint idén menő a Farrow & Ball ’Parma Gray 27’ valamint a Portola ’Blue Heron 256’ fantázianevű árnyalata is.

„Szeretem, hogy szürkésnek hívják ezt az árnyalatot. Ez valóban egy rendkívüli, levendulás kék árnyalat, amit nagyszerűen lehet kombinálni a feketével és a fehérrel is. Én a kaliforniai La Jollában nőttem fel, így az jut róla eszembe, hogy órákig tudtam nézni az óceánt. A franciás kékesszürkés ’Blue Heron’ kanári és narancssárgával is remekül tud mutatni" – mondja Marcy Materson belsőépítész. Ilyen derűs árnyalatú, világoskék szőnyegből a Zarában van a legnagyobb választék, itt átlagosan 7995-27.995 forintot kérnek egy darabért. Az Ikeában pedig 90 ezer forintot kell fizetni egy ilyen világoskék sarokelemért.

A sötétkék, kékeszöld és palakék

Christine Markatos dizájner szerint a tengerész és sötétkék elsősorban azoknak ajánlott, akik hadilábon állnak a feketével, mivel a sötétkék annak egy egyel lágyabb változata. A sötétkéket ráadásul az olyan semleges, fiatalos színekkel is menő manapság kombinálni, mint a mentazöld, a rózsaszín vagy a málna.

„A sötét kékeszöld egy hihetetlenül sokoldalú szín, ami rendkívül jól működik a friss fehér, aranyozott vagy tengeri fűzöld árnyalatokkal. Szeretem a mély palakéket és úgy tűnik, hogy az emberek is vevők most ezekre a gazdag, robusztus színekre. Én réz vagy arany díszítéssel és állati, leopárd-vagy zebramintával dobnám fel ezeket az elbűvölően modern hatást keltő színeket” – tanácsolja Ron Woodson. A H&M is betárazott az árnyalatból, itt 1490 forintot kérnek egy kék porcelántányérért, míg a Zarában 7995 forintot egy kék díszdobozért.


Bátran keverjük a semleges és a harsány színeket

„Imádom az olyan régi filmek semleges színpalettáját, mint például az 1953-as klasszikus, a Hogyan fogjunk milliomost, mely remekül példázza, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a tompább és élénkebb színek" - hívja fel a figyelmet a trendre Christos Prevezanos. Az ötvenes évek lakberendezési filozófiáját könnyen átemelhetjük napjainkba is, ne féljünk bekeverni a bézst vagy a krémszíneket egy kis sárgával, rózsaszínnel vagy kékkel, garantált sikere lesz vele.


Púder és barbie rózsaszín

A kislányos árnyalatot jó ideje divatban tartják a divatházak, de a lakberendezők csak az elmúlt egy-két szezonban nyúltak bátrabban a romantikus szín után és vonták be vele a különböző falakat, csempéket és bútorokat. A fiatalkort idéző színt trendi fémes árnyalatokkal, bronzzal illetve kék vagy szürkés-zöld árnyalatokkal keverni a jövőben. A H&M-ben 1990 forintot kell otthagyni egy pink fotókeretért, a Zarában pedig 7995 forintot kérnek egy púder színű dekorvázáért.


Divatban maradnak a citrusszínek

Kim Alexandriuk lakberendező szerint nincs megfelelőbb szín az új lehetőségekkel kecsegtető új év első felére, mint a friss sárgás, mustáros, zöldes, citrusos árnyalatok. Ez a könnyed, de mégis melegséget árasztó szín ráadásul jól működik a konyhában és a nappaliban is, arról nem is beszélve, hogy mennyi izgalmas színt lehet még mellépakolni. Működik szürkével, szürkésbarnával valamint szilva, lila és bordó árnyalatokkal egyaránt. A H&M-ben 990 forintba kerülnek a citruszöld konyharuhák, a Zarában pedig 1995 forintot kérnek az zöld üvegfogantyúk darabjáért.

A klasszikus fehér és a krémszínek

Bár a legtöbben szeretünk legalább egy-két színes tárgyat elhelyezni a lakásban, azért megértjük, ha valaki kizárólag csupa fehér falakkal és kiegészítőkkel „dobná fel” otthonát. Persze, ezzel a stílussal leginkább azoknak érdemes próbálkozniuk, akiknek nincs semmiféle háziállatuk vagy kisgyermekük, és/vagy szeretnek takarítani. Ha mégis kedve támadna egy kis színt csempészni a hófehér falak és bútorok közé, próbálkozzon a világos rózsaszínnel, a szürkével, a feketével vagy az ezüsttel.

„A fehér egy letisztult, időtlen árnyalat, ami jólétet áraszt magából, valamint a hangulatos és tiszta otthon képét sugallja” – mondja Jackie Jordan, a Sherwin Williams marketingigazgatója, aki állítása szerint sokáig rajongott a színes dolgokért, majd korral egyre inkább a hagyományos, de mégis friss és megnyugtató fehér dolgok felé fordult.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.