Veszélyes is lehet a játékpisztoly

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak sérülést okozhat, ha fejre céloznak vele, de meg is lehet fulladni a tapadókorongtól.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság játékpisztolyokat vizsgált kémiai, illetve mechanikai szempontból. A tapadókorongos, szivacstöltényes játékpisztolyok, íjpuskák sérülést okozhatnak ha nem megfelelően használják őket, ráadásul többségük puha, PVC anyagú tapadókorongos lövedékkel működik, amelyek pedig veszélyes anyagokat rejthetnek. 27 termékből 6 a fulladásveszély súlyos kockázatát rejti magában. 

Tilos lenne fejre célozni

Egy rugós pisztoly, puska vagy nyílpuska esetében a rugó, míg egy íj esetében a konstrukció mellett a játékot használó gyermek határozza meg a lövedék úgynevezett mozgási energiáját, azaz, hogy a töltény milyen erővel csapódik be. A sérülések elkerülése miatt mindkét esetben fontos, hogy ez az energia ne haladjon meg egy bizonyos határértéket. Habár alapszabály, hogy fejre nem szabad célozni, a legnagyobb veszélyt mégis a szem sérülése jelenti.

Fulladást okozhat a tapadókorong

A játékfegyverekhez kapcsolódó másik jelentős veszélyt a tapadókorongok leválása jelenti, amely fulladást okozhat a gyermekeknél. Ez akkor fordulhat elő, ha a tapadókorong befér a gyermek szájába és az úgynevezett felerősítési szilárdság, tehát a tapadókorong rögzítése nem megfelelő.

27 termékből 6 súlyos kockázatot jelent

Az akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratórium összesen 27 fajta lövedékes játékot vizsgált meg, melyek közül a tapadókorong megfelelő rögzítését 16 fajta termék esetében ellenőrizték a szakemberek. A vizsgálat eredmények alapján megállapítást nyert, hogy 6 fajta termék (37,5%) esetében a tapadókorong a lövedék végéről az előírt erő hatására levált, ezért a fulladásveszély súlyos kockázatát jelenti a gyermekek számára.

A lövedékek mozgási energiáját mind a 27 fajta termék esetében vizsgálták az akkreditált laboratóriumban, 3 fajta termékről derült ki, hogy nem felel meg a követelményeknek. Továbbá a laboratórium által megvizsgált 18 mintából 7 mintánál (39%) a figyelmeztető feliratok sem feleltek meg az előírásoknak.

Magas a tiltott-lágyítószer tartalom

A kémiai vizsgálatokat – a tiltott-lágyítószer tartalom mennyiségének ellenőrzését – a Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma végezte el. Az Uniós szabályozás szerint, a gyermekek egészségének védelme érdekében a PVC anyagú játékok dibutil-ftalát (DBP), benzil-butil-ftalát (BBP), di-(2-etilhexil)-ftalát (DEHP) vegyületeket nem tartalmazhatnak, csupán elkerülhetetlen szennyeződés formájában, legfeljebb 0,1 tömegszázalákos mennyiségben. 15 db lövedék minta közül 5 db (33%) haladta meg a megengedett 0,1 tömegszázalékos egészségügyi határértéket. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság évről-évre végzett vizsgálatai azonban még mindig negatív tapasztalatot mutatnak e téren, figyelemmel arra, hogy a vizsgált, PVC anyagú részt is tartalmazó játékok (játék babák babafeje, tapadókorongos figurák tapadókorongja, stb.) nagy része még mindig határérték feletti mennyiségben tartalmazza ezen lágyítószereket, nem egyszer a határérték több százszoros mennyiségében.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.