Új terasz 4 nap alatt!

Olvasási idő kb. 3 perc

Néhány év alatt ette meg a gomba a teraszt, de aztán megmentette egy brigád. Nézze meg, miből lesz a cserebogár!

Volt nekem egy gyönyörű teraszom, nagyjából 2x2 méteres. Lábakon állt, fa padlója volt, alatta pedig jutott hely egy kis műhelynek, ahová a vidéki háztartások összes csetresze került. A terasz konstrukciós hibái hamar kiderültek, a lábakon álló szerkezetet megviselte az időjárás és a gombásodás sem tett jót a fáknak. Eljött az idő, amikor szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy ide bizony új terasz kell, mert nem lehet egyre újabb és újabb gerendákat kicserélve toldozni-foltozni a régit.

Galéria ikon

25

Galéria: Terasz felújítva
Fotó: divany.hu

Ezekre költöttem

faanyag

OSB

kátránypapír

gombaölő

Tikurilla lazúr

cement

homok

műfű

És akkor jött Pali és a haverja (aki egy hónapja még kamionosként dolgozott, de szemét volt a főnök, ezért ő lelépett), és válllalták, hogy rendberakják a teraszt. Az első nap Pali nem is bukkant fel, de a másik fél bontott. Aztán megígérték, hogy másnap már fél nyolctól ott lesznek, de ezt annyira nem sikerült abszolválni, hogy fel sem bukkantak aznap. Még egy nap telt el, Paliék sehol. Aztán eljött a következő hétfő, és Pali felvonult - volna, ha nem küldjük el, mert így nem láttuk biztosítottnak, hogy az és úgy készül el, ahogy arról szó volt.

Eközben bejöttek a képbe Mr. Professzionálisék, akik vállalták, hogy 4 nap alatt felhúzzák és kibővítik a teraszt. Tényleg 8-kor jönnek, dolgoznak este 7-ig, eltakarítják a sittet, fel is söpörnek maguk után, aztán kezet fogunk, elszámolunk, és mindenki boldog. Persze közben van egy kis izgalom, mert a betonozás napján szakadó esőt ígértek, ráadásul a kert végéből kellett hordani a betont fel az emeletre, és persze a végén jöttek a macskák, akik jól összekorzózták a betont, amit pedig le akarok festeni. 

A teljes költség 305000 forint lett, amiben nincs benne az esetleges burkolat, amely jelen elgondolásom szerint vagy festett beton vagy műfű lesz. A járólapozás olyan 60 ezer forint lett volna pluszban, a WPC, azaz kompozit deszka pedig 147000 forinttól kezdődött. A járólappal egyébként semmi problémám, csak még nem találtam olyat, amibe beleszerettem volna, a műfű viszont menő,és megfelelő lesz akkor is, ha henteregni akarnék, néhány párnát ledobva rá. Szóba jön még az Ikea Runnen padlóburkolata, amely nagyjából 36000 forint lenne, ha fát választok, 56000 forintot kéne fizetni. Ezekkel is az a baj, hogy a szomszéd fájáról hulló ringló pillanatok alatt koszt csinálna, de ezeket legalább fel lehet kapni takarításkor. A betonfesték nagyjából 15000 forint lesz, műfüvet pedig olyan 18000-ért kapok, de remélem annyiért már FIFA licenszes.

Galéria ikon

25

Galéria: Terasz felújítva
Fotó: Dívány

Az építkezés során felhasználtunk fenyő gerendát, OSB-lapot, kátránypapírt, gombaölőt és sok-sok Tikkurila vastaglazúrt, mert erre esküdtek a szakik. Mivel olyan nő vagyok, aki képtelen eldönteni, mit akar, ezért vettem akciós műfüvet a Diegoban (990 Ft/nm), valamint Hammax betonfestéket is (ami Szlovéniából jön és gyanúsan olcsó, 1500 Ft egy liter, amivel állítólag 8-10 négyzetmétert lehet lefesteni egy rétegben). Ehhez rendeltem még sablont is, amit egy másik cikkben fogok prezentálni. A szék, asztal és egyéb kérdéseket könnyű volt megoldani, egy, még az előző évezredből itt maradt nagyon kopott műanyag  ikeás asztalt átfestettem két réteg oldószeres zománcfestékkel - igen, tudom, hogy ez ellenkezik minden festési szabállyal, ehhez képest szerencsés alakulása a projektnek, hogy az eredetileg piros festék mindössze málnaszínű lett, de szerintem ez még teljesen vállalható. A székek barnák voltak, kékek lettek, két réteg zománcfesték ment rájuk. Nem, nem csiszoltam, nem alapoztam, ha lesz pénzem veszek újakat. A babzsák ajándék volt, csak az idegesítő fehér golyók helyett szivacs van benne, a leander pedig kaspó helyett egy strandtáskát kapott, ha már itt a nyár. Ami még jön, az egy napvédő ponyva (Ikea-5000 Ft) amitől a terasz olyan lesz, mintha lenne még egy szobánk, ami azért jó, mert nyáron a tetőtéri lakásban 30+ a hőmérséklet, ráadásul mennyivel jobb egy teraszon dolgozni, mint egy zárt tetejű szobában.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.