Pizzához palacsintát szeretnek rendelni a magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha pörköltet vagy gulyást szeretnének enni, azt inkább megfőzik maguknak.

Rossz időben, hétvégén rendelünk pizzát és hamburgert a nagyvárosokban, állítólag a nők és férfiak egyenlő arányban, sőt egy friss kutatásból az is kiderül, hogy a legaktívabb a 18-45 év közötti korosztály, akik nem szeretik a magyar konyha remekeit, vagy inkább biztosra mennek és megfőzik maguknak. 

A fogyasztók rendelési kutatásait felmérni szándékozó Netpincér elemezte a hozzá beérkezett rendeléseket és ebből olyan összefüggésekre jöttek rá, mint hogy a legtöbben pizzát szeretnének házhoz kérni, míg a magyaros ételek a háttérbe szorulnak. Az olasz konyhát részesítik előn yben, ami ebben az esetben egyet jelent a pizzával, abból is a hawaii, margarita, sonka-gomba-kukorica, négysajtos és a magyaros a kedvenc. Favorizálják az amerikai konyhát is, ami pedig esetünkben hamburgert jelent, bár egy kellőképpen kihűlt és a szószokat magába szívó bucis hamburger nagyjából ugyanolyan vonzónak hat első hallásra mint egy szétfőtt tésztás mócsingos sertéspörkölt.

Mikor desszertről van szó, akkor a magyar konyha nyerő, a legtöbben palacsintát szeretnek otthon mikrózni, de sokan kérnek somlóit is a pizzájuk mellé - persze jó kérdés milyen olasz vagy amerikai étterem tart ilyeneket az étlapján, a tiramisu pedig a harmadik helyen végzett. A fiatalabb korosztály mellett a 65 év felettiek is szívesen fogadják az ételfutárokat, a nők és a férfiak pedig nagyjából egyenlő arányban rendelnek, leginkább hétvégén és mikor rossz az idő, ami egyaránt jelenthet esőt és kánikulát is. A városok nagyságából nem nehéz kitalálni, hogy a legtöbben Budapestről, Debrecenből, Pécsről rendelnek, negyedük nem a számítógépéről, hanem a mobiljáról.

Fotó: netpincer.hu
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.