3D-nyomtatással egy csaptelep lehet akár hálós falú is

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Igen, jól olvasta, már a csapokat is elérte a változás szele. Egyébként elképesztő technikával készülnek, mutatjuk, hogyan!

Az American Standard dizájnstúdió tervezőinek fejéből pattant ki az ötlett, hogy ha már szinte bármit elő lehet 3D nyomtatással állítani, miért ne használják a technológiát sose látott, különleges formájú és felépítésű csaptelepek előállítására? A DXV névre hallgató kollekció darabjai elegánsak és szinte vonzzák a tekintetet – utóbbi egyébként ritkán mondható el csaptelepekről –, de ami igazán különleges bennük, az az, hogy szakítottak is a csőszerű kialakítással - számolt be a kollekcióról a MyModernMet.

Az eljárás sem mindennapi: egy lézersugár, hő és nyomás segítségével formázzák meg a fémet. Egy csaptelep több ilyen rétegből áll és átlagosan egy nap, azaz 24 óra kell ahhoz, hogy elkészüljön – ebben pedig még benne sincs a kézi csiszolás és a polírozás.

Fotó: American Standard

Bár még nem kaphatóak, a cég szerint egy éven belül elkezdik az árusítást - és bár 3D nyomtatással készültek, a bonyoldalmas és hosszadalmas eljárás miatt  főleg exkluzív showroomokban és a bejáratott kereskedőiknél lesz kapható, nyilván ide illő árakon.. Ön mit gondol? Már izgul, hogy mikor veheti meg, mert annyira megtetszett? Akkor nyomjon a MENŐ gombra! Ha viszont nem igazán érti a felhajtást, akkor a CIKI-re bökjön! Ha még nem tud dönteni vagy csak simán kíváncsi a többi fotóra, kattintson ide vagy a fenti képre!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.