Így mutat a látszóbeton egy temetőben

Olvasási idő kb. 2 perc

A Belgiumban található Tyne Cot a világ legnagyobb katonai temetője. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából látogatóközpontot is építettek oda, látszóbetonból.

Bár erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire szerethetőek az elmúlt időszakban elszaporodott betonból készült épületek, az építészek továbbra is előszeretettel használják a felkapott anyagot. Ezt választotta a tavalyi évben többek között a belga Govaert&Vanhoutte Architectuurburo stúdió is, mely látszóbetonból és üvegből tervezte meg a világ egyik legnagyobb háborús temetőjének látogató- és kiállító központját a flandriai Passchendaele nevű falu mellett. 

Az első világháborús sírhelyet, ahová 11 956 katonát temettek el, eredetileg Sir Herbert Baker angol építész tervezte 1927-ben, majd a brugesi székhelyű építésziroda az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából elkészítette a modern pavilon tervét, illetve kialakítottak egy új vizes blokkot és egy kibővített parkolót is az épület mögött – számol be a felújított Tyne Cot temetőről a dezeen.com. A temető helyszíne, persze, nem véletlen: a Wikipedia azt írja, 1917-ben itt zajlott az első világháború egyik legvéresebb csatája a falu birtoklásáért.

Galéria ikon

7

Galéria: Beton temető Belgiumban
Fotó: Tim Van de Velde

„Az épület a maga visszafogott és egyszerű anyaghasználatával jól idomul a környezetéhez és tiszteletben a tartja a már meglévő építészeti elemeket. Az út egyik oldalát szegélyező betonfal magassága például megegyezik a történelmi temető szemközti falával. Ravasz módon a beton pavilon integráltan hangsúlyozza a temetőkkel kapcsolatos általános felfogást és alaphangulatot. Az egyszintes, lapos profilnak köszönhetően az épület nem rondít bele a tájba, és az üvegezett homlokzatok is mindkét oldalról lehetővé teszik a kilátást. Az egyik oldalról a közeli falu, Passchendaele templom tornya látható, míg a másik irányból a temetőre és a csatatérre látunk rá” – mondják munkájukról az építészek. Nézze meg a galériában, hogy milyen egy modern temető a 21.században!

Galéria ikon

7

Galéria: Beton temető Belgiumban
Fotó: Tim Van de Velde
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.