Eljött az utolsó vasárnapi akciók ideje

Olvasási idő kb. 3 perc

Íme, a búcsúakciók az utolsó bevásárlós vasárnapra!

A vasárnapi boltbezárások miatt le kell mondania a vasárnap induló akciókról is, pedig vannak olyan üzletek, amelyeknél ez bevett szokás volt. Náluk most ez lesz az utolsó ilyen, míg más boltok kimondottan az utolsó vásárlós vasárnapra készültek akciókkal. Mutatjuk, hol mivel búcsúztatják az utolsó vásárlós vasárnapot. 

Aldi

Az Aldiban a kerti munkálatokra készülhet fel vasárnaptól, lesz akciós növényfuttató, virághagymák és virágmagok is, szóval előkészítheti a kertet, amit ezentúl vasárnaponként gondozhat. De vehet falfestéket is, hogy majd jövő vasárnaptól festegethesse a házat. A gyerekének vehet pizsamát és Star Wars ágyneműt, vagy sportcipőt és sporttáskát is a legközelebbi vasárnapi kiránduláshoz. 

Allee

Kimondottan vasárnapra készült az Allee a kuponfüzeteivel. Eddig is többször tartottak kedvezményes vasárnapot, most az utolsó napot is ezzel búcsúztatják. Ahogy eddig is, most is egységesen 20%-os kedvezménnyel várják az akcióban résztvevő üzletek a vásárlókat. 

Árkád

Nem csak vasárnap hanem egész hétvégén lesz kuponos akció az Árkádban, ahol részt vevő boltokban vásárolhat nagy kedvezménnyel, vagy akár ehet is. Az sem baj ha nem tudja kinyomtatni a kuponokat, ugyanis a helyszínen ezt is megteheti. 

Fotó: Shutterstock

Auchan

Az Auchanban csak nőnap alkalmából készülnek akciókkal, 10% kedvezményt adnak egyes ruházati darabok árából most vasárnap. 

Kika

A bútoráruházban "utolsó őrült vasárnap" akció lesz, ami alatt azt kell érteni, hogy szinte minden beszerezhető kedvezményesen. Az ülőgarnitúrától kezdve a lámpáig, a lakástextileken át a matracokig tényleg minden akciós lesz. Sőt, mindezt 0%-os THM-es hitelre s megveheti, hogy olyan lakást alakítson ki magának, ahol majd szívesen tölti a vasárnapjait. 

Lidl

A Lidlben laskagombát vehet vasárnaptól akciósan van egy epret, de 69 forint lesz a túrós táska, a sertés-marha darálthúsmixből pedig 599 forintba kerül majd 40 deka. A natúr joghurt 35 forint lesz, de feltöltheti a Boci csoki készleteit is 215 forintért.

Fotó: Shutterstock

Media Markt

Most vasárnap a 20 ezer forintnyi vásárlás végösszegéből 10%-ot visszakap ajándékkártyán. Ezért ha kell egy új hűtő, ahol a hétközben vásárolt élelmiszereit felhalmozhatja, vagy éppen egy új TV, amit vasárnaponként nézhet, akkor most visszakaphat valamennyit a vásárlása árából. 

Penny Market

A Penny Marketben is rendszeresek voltak a vasárnap kezdődő akciók, amikből ez lesz az utolsó. 299 forint lesz a szilvatöltelékes gombóc, 249 forint a hasábburgonya, 299 forint a bébi törlőkendő, de kibonthat az utolsó vasárnap tiszteletére egy Borisov vodkát is, amiből 2199 forint lesz 0,7 liter. 

Tesco

Kuponos akciókkal készül a Tesco vasárnapra, amivel Angry Birds plüss figurát vehet, de 40% kedvezménnyel kap magasnyomású mosót, vehet könyveket az elkövetkezendő hetekre 30% kedvezménnyel, TV-t 5000 forinttal olcsóbban, és kuponnal akciós lesz a fűnyíró, a serpenyők és még a ruhák is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.