A 15 éve működő alapítványnál világszerte pro bono dolgoztak az építészek a katasztrófák utáni újjáépítéseken; most csődbe mentek.
Nemcsak az építész szakmát érte váratlanul, de az egész világot megdöbbentette a San Francisco Chronicle oldalain közzétett hivatalos közlemény, miszerint 15 év után bezárja kapuit az Architecture for Humanity néven futó jótékonysági szervezet, melyet Cameron Sinclair és Kate Stohr alapított azzal a céllal, hogy pro bono segítenek épületeket felhúzni a természeti katasztrófák sújtotta területeken világszerte, Ázsiában, Latin-Amerikában, Afrikában és az Egyesült Államokban – számol be a hirtelen döntésről az archpaper.com.
Az Architecture of Humanity éppen a csúcson hagyja abba a működését, az elmúlt években hatvan épületet adtak át, amivel elnyerték a Cooper Hewitt Smithsonian Design Museum díját is 'National Design' kategóriában. „Csak most hallottuk, hogy az általunk 15 évvel ezelőtt megalapított Architecture for Humanity a bezáráson gondolkodik. Mélyen elszomorított bennünket a hír. Szeretettel gondolunk azokra, akik keményen dolgoztak azért, hogy létrejöhessen ez a csodálatos szervezet, amely olyan sokat tett az emberi közösségekért szerte a világon. Ez elmúlt években annyi nagyszerű barátra tettünk szert, akik személyesen vagy anyagilag támogatták a munkánkat. Ez a szervezet egy önkéntesekből álló szűk körből nőtte ki magát egy 25 országra kiterjedő nemzetközi szervezetté. Ezek az emberek több, mint 10 éve azon dolgoznak, hogy ott segítsenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Az innovatív programoknak és az 5 millió dolláros éves finanszírozásoknak köszönhetően több díjnyertes épületet sikerült felépítenünk a világ különböző pontjain, mellyel egyfajta mércét állítottunk fel a katasztrófák utáni újjáépítések területén. Reméljük, hogy a szakma nem adja fel és valamilyen formában továbbra is életben tartja a szervezet működését. Mi szorgalmazzuk, hogy folytassák, mert nagy szükség van a munkájukra” – adta közzé az alapítvány két társalapítója, Cameron Sinclair és Kate Stohr, akik már 2013-ban elhagyták az alapítványt, ami most úgy tűnik, hogy végképp becsődölt.
A testület elnöke, Matt Charney egy pénteki interjúban azt mondta, hogy a csoport bérszám csökkentéssel, a főépület valamint más kisebb irodák eladásával megpróbálta túlélni a pénzügyi gondokat, de ezek a lépések sem voltak elegendőek a bezáráshoz, így január elsejével a maradék harminc emberüket is elbocsátották. Bár egyelőre elég homályosak a részletek azzal kapcsolatban, hogy valójában mi vezetett a szervezet megszűnéséhez, de Sinclair már a 2006-os TED beszédében is elmondta, hogy kérdések merültek fel a kiadásokkal kapcsolatban. A komoly adósságokkal küzdő szervezet legutóbbi ügyvezető igazgatója, Eric Cesal sem látta rózsásabban a helyzetet, aki szerint 2013 végére a hiány elérte a 2.100.000 dollárt (kb.57 millió forint), ami tarthatatlan összeg egy szervezet esetében. Az Architecture for Humanity éves költségvetése a projektektől függően 2–12 millió dollár ( kb.54-326 millió forint) volt.
Az Achitecture of Humanity nevéhez köthető többek között a Santa Elena de Piedritas iskola, amit értelemszerűen azért építettek meg, hogy a kis perui faluban is esélyt kapjanak a gyerekek a tanulásra. Az építészeknek köszönhetően minden évfolyam saját osztálytermet kapott, de felhúztak még két, speciális foglalkozásoknak helyet adó épületet és két óvodai termet is, miközben a tereprendezésre is nagy hangsúlyt fordítottak. Mivel az épület egy igencsak száraz éghajlatú területen található, így az osztálytermeket felülről is nyithatóvá tervezték meg az esővíz összegyűjtésére és a közösségi terek létrehozására is ügyelő építészek.
Hasonlóképpen nagy visszhangja volt a 2011-es tohokui földrengés és szökőár után megépített ifjúsági központnak és a „We Are One” Market néven futó projektnek, mely nemcsak ideiglenes szállást biztosított a kilakoltatott családoknak, de egy iskola és egy friss élelmiszereket biztosító piac és közösségi kert is helyet kapott a területen. De díjnyertes lett a szervezet Kimisagara völgyében található sportcsarnoka és focipályája is, mellyel a ruandai fiatalok oktatását és továbbképzését kívánták segíteni a szociális programokban erős alapítványnál. A sűrűn lakott, hátrányos helyzetű emberek lakta területen egy csapadékvízgyűjtő és -szűrő állomást is felépítettek, melynek segítségével a vizet ivásra, mosásra és öntözésre is alkalmassá tették. A területet az alapítványnak köszönhetően napenergiával működő LED-es fényforrások világítják.
