A tökéletes előszoba kellékei

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fogas vagy a tükör nélkülözhetetlenek, míg másokról nyugodt szívvel lemondhat, ha nincs elég helye.

Az előszobában rendszerint vagy a hazaérkezés első pillanatait, vagy az indulás előtti utolsókat szokta eltölteni az ember. Igen ritka, hogy ezen kívül más funkciót is kapjon, és ez is rendszerint csak akkor fordul elő, ha az előszoba egy másik tér – rendszerint a nappali, vagy a konyha – része, vagyis a helyhiány miatt. Ráadásul ez az a tér, ahol érkezéskor minden látogatónk az első benyomást kapja otthonunkról. Így aztán hiába nem tartózkodunk mi magunk itt sokat, mégsem elhanyagolható azzal a felkiáltással, hogy ez csak egy előszoba!

Amik nélkül nem megy

A fogas alapkellék minden előszobában, hiszen a kabátokat, kalapokat vagy éppen az esernyőket mindenki itt teszi le – persze, ha van rá hely. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy gardróbnyi kabátnak kell a falról lógni, egyszemélyes folyosóvá szűkítve a teret. Ha lehetősége van rá, akkor inkább zárt szekrényt válasszon, hiszen így rendetlenség esetén sincs gond.

Fotó: Steven Miric / Europress / Getty

„Amennyiben nincs túl sok helye, akkor csak az épp hordott kabátok elhelyezéséről próbáljon meg gondoskodni, Néhány kabát és kis hely esetén fali akasztó elegendő. Ez az egyik legfontosabb része előszobánknak.

Nagycsaládosoknál (vagy ha elfér, bárkinél) érdemes egy gardróbszekrénynek is helyet szorítani, hogy ne legyen minden kabát szem előtt. Egy normál gardrób mélysége 50-60 cm, de ha túl kevés a hely, akkor ennél kisebb mélységű bútor is megoldást jelent, ebben az esetben a belső kialakítás megváltozik. Azt is tartsa szem előtt, hogy a zárt szekrény mellett is szüksége lehet fogasra is a kabátok számára, hiszen esős időben egy vizes, elázott kabát szekrénybe akasztása nem túl jó ötlet.

A szekrények kialakításánál vegye számításba, hogy a hosszú fazonú kabátknak 140-160 centis magasság szükséges, a normál akasztósok átlagosan a 100-110 cm magasságával szemben.

A kabátok mellett hazaérkezéskor szeretné azonnal letenni a kezében lévő dolgokat is: ilyenek a kulcs, táska, levelek és prospektusok... Akár a cipősszekrényre is pakolhat ilyenkor, de ha ez nem volna elegendő felület, legalább egy polcot szereljen fel.

Ezzel el is érkeztünk egy másik fontos részlethez, a cipősszekrényhez, mely lehet fali, vagy lábon álló. Sok cipő tárolásánál a billenős a legideálisabb választás, az ülőkés pedig nem csak az idősek, de a gyerek esetében is megkönnyíti a cipő felvételét.” – mondja Dobsa Mónika lakberendező.

Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet kihagyni az előszobából: például mindenképpen szorítson helyet a tükörnek. Bár lehet, hogy nem az a fajta, aki folyton magát nézegeti, indulás előtt azért nem rossz, ha az ember belepillanthat egy tükörbe, ellenőrizheti a haját, sminkjét, ruháját, vagy az összhatást, hogy biztosasan minden rendben legyen. Persze a tükör sem kötelező elem, de nagyon sok plusz időt, pénzt és nyugalmata takaríthat meg azzal, ha nem kell folyton a piszkos cipőjében/csizmájában végigcsörtetni az egész lakáson, amiért visszaszaladna a szobába a tükörhöz, egy utolsó ellenőrzésre.

„Véleményem szerint az egész alakos tükör a legideálisabb, hiszen a cipőt az előszobában veszi fel, így pedig a kabáttal és cipővel együttesen tudja ellenőrizni. És mivel az előszobák nem túl nagy alapterületűek, egy nagy tükör külön jól jöhet, mivel növelni fogja a térérzetét is. Elhelyezheti a falon, vagy egy előszoba szekrény ajtaján is, attól függően, mennyi hely áll a rendelkezésére.”

Fotó: Cultura Rm/matt Dutile / Europress / Getty

Burkolat szempontjából, ha teheti, inkább olyanokat válasszon, melyek takarítása egyszerűbb, persze ez nem mindig megoldható, ilyenkor jön jól egy nagyobb előszobaszőnyeg, hogy védjük a padlót. Azzal azonban számoljon, hogy ebben az esetben a takarítás több időt vesz majd igénybe

„A burkolat inkább kő (járólap) legyen a könnyebb tisztántartás érdekében, de aki ezt túl ridegnek érzi, az választhat akár parketta mintázatú kőburkolatot is, mely barátságosabbá teszi a helyiséget. De az is jó megoldás, ha a lucskos időben a cipőket, csizmákat egy kavicsokkal töltött tálcára teszi, míg meg nem száradnak, így elkerülheti a vizes, koszos lábnyomokatt.”

Ami akár ki is maradhat

A székek, padok, vagy más ülőalkalmatosságok megkönnyítik a helyzetét, ha cipőt kell húznia. Ez azonban nem törvényszerű, az előszoba szék nélkül is működőképes, főleg ha nincs elég helye – de ilyenkor is lehet megoldás egy lehajtható ülőke. Az idősebbek számára az ülés nélkülözhetetlen, de - hacsak nincs a családban olyan, aki rendszeresen és csak így tudja felvenni a cipőjét -, csak a vendégek miatt nem kell helyet szorítania az ülőalkalmatosságoknak.

A díszeket se vigye túlzásba: bár ezek segítségével sokkal könnyebb hangulatossá, egyedivé tenni a teret, ugyanakkor semmi funkciójuk nincsen. A legjobb, ha köztes megoldást választ, és a mindenáron itt bemutatni kívánt darabokat úgy helyezi el, hogy azok ne zavarják az öltözködésben, és helyet se nagyon vegyenek el a térből

Fotó: Image Source / Europress / Getty

„Az előszobában  egykép a falon, vagy egy padlóváza elegendő dekoráció. A kis tér miatt általában a szükséges bútorok el is veszik a helyet a dekoráció lehetőségétől” – fűzi hozzá Dobsa Mónika. Persze, szerencsés megoldás lehet ha olyan előszobabútort talál, ami önmagában  is felér egy dísztárggyal.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.