Ön is ész nélkül vásárol?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hét pszichológiai vonás, aminek jó tudatában lenni, mert nehezítik a tudatos vásárlást – és mert az eladók olyan szívesen ki is használják ezeket.

Előfordul, hogy órákig járkál fel-alá egy ruha- vagy élelmiszerboltban, észérveket felsorakoztatva, hogy miért is éri meg annyira az az “egyet fizet, kettőt vihet” ajánlat, majd miután rászánta magát a vásárlásra, gondolatban megveregeti a vállát és eldicsekszik a barátoknak, hogy bizony ez volt az évtized vétele? Aztán az a huszadik farmernadrág is hónapokig használatlanul lapul a szekrény mélyén, a soha ki nem próbált tonhalkonzervet pedig romlásig tárolja az éléskamrában... Megérte? Ha járt már így, jobb, ha tudja: nem csak az ízlése és a rendelkezésre álló pénzösszeg dönt arról, hogy mi kerül a bevásárlókosarába.

A Psychology Today összegyűjtött hét pszichológiai tényezőt, amik miatt sokszor képtelenek vagyunk tudatosan vásárolni.

1. Nem tud kitörni a reklámok csapdájából?

A fogyasztói magatartást elsősorban az áruk forgalomba hozatalának módja, vagyis reklámozása befolyásolja. A hatékony hirdetések nem csak tényeket közölnek, de az érzelmekre is az újdonság erejével hatnak, ezáltal megváltoztatják a célzott fogyasztóik hozzáállását, véleményét egy termékről vagy szolgáltatásról. A jól megtervezett promóciók olyan üzenetekkel vonzzák a vásárlókat, mint a “vásároljon két csomag chipszet és a harmadikat ajándékba kapja” - és lehet, hogy nem is rajong a sós snackekért, de egy ilyen ajánlatnak mégsem tud ellenállni.

Az üzletek kialakításának tervezői egyébként ahhoz is értenek, hogy olyan környezeti tényezőkkel befolyásolják a vásárlók döntéseit, mint a termékek elhelyezése, a világítás vagy a zene. A Texas Tech University két kutatójának kutatási eredményei például azt igazolják, hogy amíg egy borszaküzletben klasszikus zene szólt, addig sokkal több fogyott el a drágább borokból, mint akkor, amikor a háttérben a Top 40 dalok csendültek fel.

2. Másokat utánoz?

Tudta, hogy néha azért másol másokat, hogy könnyebben beilleszkedjen egy közösségbe, máskor pedig azért, mert nem bízik saját döntéseiben. Ez a viselkedés azonban nem merül ki barátok és ismerősök majmolásában; így például, amikor a parkban azt látja, hogy mindenki fagylalttal a kezében jön szembe, öntudatlanul is megkívánja az édességet. Az Apple például pont ezt a “gyengeséget” használja: olyan részleteket dolgoz termékeibe, amik egyértelműsítik, hogy a készülék tulajdonosa milyen márkára esküszik. Elgondolkozott már azon, hogy az Apple fejhallgatók vagy töltők miért fehérek mind, vagy azon, hogy a vállalat miért nem bővíti az iPhone csengőhang készletét?

3. Túlságosan impulzív?

A vásárlási szokásokat a személyiségjegyek is befolyásolják. Az egyik ilyen tulajdonság az impulzivitás, ami bizonyos esetekben hozzájárul afigyelemhiányos hiperaktivitás zavar kialakulásához. A legtöbbször tervezés nélkül vásárló, ún. impulzív fogyasztókat egy tanulmány szerint inkább külső tényezők – hirdetések, vizuális termékelemek, promóciós ajándékok – mozgósítják a pénzköltésre, mintsem embertársaik szokásainak megfigyelése. A jutalom utáni vágy az agy ventrális striátumnak nevezett részében van kódolva. Idegtudományi kutatások azt igazolják, hogy egy termék mutatós és vonzó csomagolásának látványa is képes aktiválni az impulzív vásárlók agyának “jutalomközpontját”. Mi történik, miután enged a kísértésnek? Racionalizálja tettét? Ha belátja, hogy fölösleges dolgot vásárolt, az már egy nagy lépés ahhoz, hogy legközelebb kétszer is meggondolja, mire mennyit költ.

4. Bizonyos termékekre utazik?

A legtöbb impulzusvásárlás élvezeti cikkek beszerzéséről szól. Egy cukorkával, egy DVD-vel vagy egy üveg borral könnyedén örömet okozhat magának. A termékek egy másik csoportja – ami átfedésben van az élvezeti cikkekkel – az úgynevezett szimbolikus termékek, amik az énkép tupírozására visszavezethetők. Ezek lehetnek egy trendi ruhadarab, egy finom parfüm, vagy egy mutatós (márkás) kütyü.

Amikor impulzusvásárlásról beszélünk, általában nem esik szó olyan hasznos és funkcionális árucikkekről, mint egy csavarhúzó vagy tisztítószerek. Természetesen minél praktikusabb egy termék, annál könnyebb megítélnie, hogy valóban szüksége van-e arra. Ezért az ilyen praktikus tárgyak ugyan nem szerepelnek az impulzusvásárlások listáján, de a férfiak nagyobb valószínűséggel költenek funkcionális eszközökre impulzív módon, mint a nők.

5. A hangulata uralja döntéseit?

Jó, ha tisztában van vele, hogy az érzelmek is nagy mértékben hatnak a fogyasztói gondolkodásra és tettekre: az olyan “vészállapotok”, mint az éhség, a szomjúság vagy a sóvárgás arra ösztönzik, hogy kielégítse azonnali szükségleteit, ami sokszor a hosszú távú megfontolások rovására történik. Ugyanígy a hangulata is uralhatja: amikor jól érezi magát, több az energiája és szereti nagylelkűen megjutalmazni magát. Ilyenkor kevlsbé gondolkodi ésszerűen és inkább az ösztöneire hagyatkozik.

A már említett, impulzusvásárlásról szóló tanulmányban a megkérdezettek 51%-a azt állította, hogy a boldogságérzés volt a legfőbb oka a tervezetlen vásárlásuknak. De ugyanígy a negatív érzelmek is fölösleges holmik megvételéhez vezethetnek. A kényszeres vásárlók például rossz érzéseiktől (szomorúság, depresszió) próbálnak megszabadulni a korlátlan vagy rendszeres shoppingolással.

6. Lelkiállapota is manipulálja!

A különböző lelkiállapotok is fontos tényezők a fogyasztói döntéshozatalban. Amikor zavart, vagy elfoglalt, vagy szorít az idő, akkor korlátoltan képes megítélni, átgondolni dolgokat, és nagyobb valószínűséggel enged a kísértésnek.

Egy elhíresült kísérletben a kutatók arra kérték a fogyasztókat, hogy válasszanak a gyümölcssaláta és a csokoládé közül. Néhány résztvevőt arra is megkértek, hogy memorizáljanak egy hét számjegyű összeget. Ennek a csoportnak a 63 százaléka a csokoládétortát választotta, míg azoknak, akiket szellemileg nem dolgoztattak meg, csak 42 százaléka döntött a csoki mellett. Hasonló módon dönt ön is, amikor egy hosszú nap után kimerülten a kanapéra zuhan és már arra sem képes, hogy kontrollálni tudja az akaraterejét.

shutterstock 188334554

7. Nem szereti a változást?

Az ember kétféle módon szeret ellenállni a változásoknak. Az egyik a szokás, ami ugyanannak a dolognak az ismétlése. Vásárlási szokásai akkor is megmaradhatnak, ha az elvárásai vagy szükségletei megváltoznak. Nagyon szemléletes kísérlet a szokások témakörben, amikor a vizsgált csoport egyik fele friss, a másik fele állott pattogatott kukoricával ült be egy mozifilm vetítésre. A résztvevők a film után értékelték a fogyasztott rágcsálnivaló minőségét, és azt is jelezték, hogy milyen gyakran szoktak pattogatott kukoricát enni mozizáskor. Azok, akiknek állandó szokása volt a popcorn- evés, a megszokottal megegyező mennyiségű pattogatott kukoricát fogyasztottak – függetlenül attól, hogy mennyire nem ízlett nekik a száraz, ízetlen és állott rágcsálnivaló - írja Alain Samson pszichológus a PsychologyToday.com oldalon.

A változásnak való ellenállás másik formája a tehetetlenség és tétlenség (vagy nevezhetjük lustaságnak is). Ezt a tulajdonságot használják ki a közüzemi vállalatok, különös tekintettel a tévé-, tleefon- és internetszolgáltatókra: lehet, hogy már lejárt a hűségperiódusa mobilszolgáltatójánál és legfeljebb 200 percet használ fel az 500 szabad híváspercből, mégse kér szerződésmódosítást - amivel automatikusan meghosszabbítja szerződését ugyanazokkal a feltételekkel. Csak azért, mert így kényelmesebb...

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.