Ilyen, amikor sztárépítészek divatházaknak terveznek

Olvasási idő kb. 2 perc

Frank Gehry a Louis Vuittonnak tervezett múzeumot, míg a minimalista David Chipperfield az olasz Valentinoval dolgozott együtt.

Azt már jó pár hónapja tudjuk, hogy az idei évben egymást érik majd a divatkiállítások a világ meghatározóbb nagyvárosaiban. A szórásból természetesen nem maradnak ki a párizsi divatházak sem, akik közül az egyik legkultikusabb, a Louis Vuitton egy kortárs művészeti múzeumot is átad majd az év második felében.

A rég óta várt, de vitatott épületet pedig nem másra, mint korunk egyik legkeresettebb és sikeresebb építészére, a Pritzker-díjas Frank Gehryre bízta a Louis Vuittont is bekebelező LVMH Group – írja a fastcodesign.com az október 23-án nyíló múzeumról, melynek nyitása éppen egybeesik majd a 85 éves Frank Gehry retrospektív kiállításával a párizsi Pompidou központban.

Így fog kinézni Frank Gehry múzeuma
Fotó: Iwan Baan

„A Louis Vuitton alapítvány feladata elsősorban az lesz, hogy ösztönözze és támogassa a kortárs művészetet és művészeket. A múzeum középpontjában a 20. és a 21. századi művészeti mozgalmak állnak majd, de természetesen helyet kapnak majd más időszakos kiállítások is az épületben” – mondta az LVMH vezérigazgatója, Bernard Arnault a Párizs egyik legnagyobb parkjának, a Bois de Boulogne-nak az északi végén található múzeumról.

A múzeummal kapcsolatos munkálatok egyébként meglepően sokáig tartottak, mivel a prágai táncoló házakat vagy a Los Angeles-i Walt Disney koncerttermet is tervező Gehry jéghegy ihletésű üvegszerkezetes épülete ellen többen is tiltakoztak az elmúlt években. Voltak például, akik szerint a múzeum sérteni fogja majd a közeli, gyerekekkel teli parkban, a Jardin d'Acclimatationban időzők nyugalmát. A projectet 2011-ben egy rövid időre le is állították, majd nem sokkal később a francia szenátus mégis lehetővé tette, hogy folytassák a munkálatokat.

Ilyen lesz az olasz divatház legújabb luxusbutikja
Fotó: Richard Davies

Nem a torontói születésű Gehry az egyetlen sztárépítész, aki divatházakkal működik együtt ebben a szezonban. A kortárs minimalista építészet egyik legismertebb alakját, a londoni származású David Chipperfieldet például a Valentino kérte fel, hogy tervezze meg a New York egyik legpuccosabb utcáján, a Fifth Avenue-n található új luxusüzletét.

Chipperfield nem tért el a minimalista stílustól a Valentino butik esetében sem
Fotó: Richard Davies

Chipperfieldnek és építészcsapatának egy 1850 négyzetméteres posztmodern épületet kellett újragondolnia, amit még John Burgee és Philip Johnson tervezett. „ Valentino elsősorban a belső tér kialakítására kért fel. Az új, nyolc emeletes épület fekete acél és alumínium homlokzatot kapott, melynek vékony, függőleges vonalait a közeli Park Avenue-n található Mies van de Rohe épület, a Seagram Building ihlette” – mondja az augusztusban nyíló, látványos, szoborszerű lépcsőházat kapott üzletről az építész.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.