Minél drágább a temetői mécses, annál rondább

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell ízléstelen temetői mécsest gyújtani, mutatunk néhány alternatívát Mindenszentekre. Ráadásul ezek még olcsóbbak is.

Mindenszentekkor mindenki megemlékezik azokról a szeretteiről, akiket elveszített. Sokan ezen hétvégék valamelyikén akár egész napot utaznak, csak hogy egy szál gyertyával vagy mécsessel és néhány virággal emlékezzenek elhunyt hozzátartozójukra, ismerősükre. Ugyanakkor ilyenkor lehet a lehető leggiccsesebb temetői mécseseket is látni, holott visszafogott, letisztultabb verziót is bőven lehet találni a boltokban, sőt általában ezek olcsóbbak is, mint az ízléstelen társaik. Hisz ne felejtse el: ez nem verseny, a megemlékezés nem a külvilágnak szól, úgyhogy nem kell túllicitálni a szomszédot azzal, hogy az ön mécsesén több az angyal, vagy műanyagból készült kovácsoltvas rózsa. Körbenéztünk hol lehet normális mécseseket vásárolni, és megmutatjuk az elrettentő példákat is.

Auchan

Az Auchanban mindkét változat megtalálható, így mindenki megtalálhatja a számítását. Van kereszt alakú mécses 599 forintért, vagy enyhén túlzó, angyalka szobros szintén ennyiért. Aki mindenképpen angyalt szeretne a mécsesre, már 499 forintért is vehet olyan üvegmécsest, amin angyalka is van. Egyetlen aranycsíkkal még nem elviselhetetlenül giccses az urnamécses 429 forintért, és szintén aranyozott, csak kereszt díszíti a 139 forintos üvegmécsest. Szerencsére sokkal egyszerűbb és letisztultabb darabokkal is találkozhat ugyanitt: 499 forintért 6 darabos fehér üvegmécsest vehet, kis templomi mécsest 25 forintos darabáron vásárolhat, vagy tízes csomaggal vehet 259 forintért. A klasszikus, fémtetős üvegmécses 75 forintba kerül, de a szögletes formájú, fedeles, 139 forintos mécses többfajta színben is jó választás lehet. Akik viszont nem szeretnének bajlódni a sok kis gyertyával, azok vehetnek 1190 forintért 50 óráig égő, vagy 1490 forintért 90 órát is bíró mécsest is.

Galéria ikon

14

Az előzőek után még ez a virágos is elfogadhatóbbnak tűnik, pedig nem az.
Galéria: Minnél drágább egy mécses, annál rondább
Fotó: dívány.hu

DDA

Ottjártunkkor kicsit kaotikus állapotok uralkodtak az amúgy sem egységes és rendezett boltképéről híres DDA-ban, de az feltűnt, hogy a klasszikus teamécsesekből nem volt hiány. Ezeket ráadásul 50 darabos kiszerelésben is meg lehet vásárolni 495 forintért, ennyiből talán még karácsonyra is marad a különböző dekorációkhoz. Az egyszerű üveg mécses 69 forintba kerül, a nagyobb, fedeles változat pedig 155 forintért kapható.

Euro Market

A 250 forintos boltnak is hívott Euro Marketben talán sikerült meglelni a legízléstelenebb sírdíszt (vagy nem is tudjuk minek nevezzük): a fémes hatású műanyag könyvet egy rendkívül ízléstelen művirággal és egy mécsessel. Ára alapján ráadásul ez a temetkezési giccs béemvéje: 1610 forintért lehet beszerezni. Itt is kapható angyalos mécses 350 forintért, de a stilizált kereszt, valamint a meghasadt szív díszek 435 forintba kerülnek. Itt is igaz, hogy a visszafogottabb, ízlésesebb mécses olcsóbb is: 175 forintért vehet olyat, amin csak diszkrét kis kereszt van, és a 350 forintos, talán babérkoszorús mécses sem annyira rossz választás, mint a kisebb 290 forintos arany és ezüst színű virágokkal díszített társa. Akik szeretnek spórolni, vagy egyszerűen nem bírják évről-évre kidobni az egyébként teljesen ép üvegeket, amik megmaradnak, azok bőséges választékot találnak mécses betétet, amivel főleg a nagyobb darabok esetében egészen sokat tudnak spórolni, hiszen a nagyobb méretek is csak 290 forintba kerülnek.

Galéria ikon

14

Ugyanakkor a legborzasztóbb darabokat is itt láttuk.
Galéria: Minnél drágább egy mécses, annál rondább
Fotó: dívány.hu

Müller

Ha tényleg egyszerűséget keres, akkor a Müllerbe menjen, ahol a sima piros olajmécses darabja 125 forintba kerül. De legyen a megszokások embere, ugyanis ha ötös csomagban veszi, akkor drágábbra jön ki egy darab: a csomag ára 795 forintba kerül (de ugye, amúgy is mindig megnézi, mennyire is jön ki a nagyobb csomag?!). A nagyobb változat 200 forint, és a vallásosak végre a Müllerben találnak olyan mécsest, amit nem egy gagyi aranyozott kereszt, vagy egy kidolgozatlan, rozsdásnak ható feszület díszít, és 245 forintért még az ára sem borsos.

Tesco

A műanyag sírgyertyából ha ócskát vesz, a fala már a gyújtás közben elkezd olvadni, rosszabb esetben csöpögni és, és ezzel fájdalmas égési sérülést tud szerezni. Ennek a jobb változata akciós a Tescoban: 69 forintért ez megúszhatja. De 199 forintért fedeles gyertyát is vehet, nagyobb és valamilyen aranyozott indával díszített mécsest 589 forintért kap. Akinek elege van a szélben vagy esőben harcolni a természettel, az a korral haladva választhat LED mécsest 389 forintért, sőt akár előző évekről megmaradt üvegmécseseket is átalakíthatja, ha 249 forintért LED betétet vásárol beléjük, vagy szintén ilyen teamécsest 99 forintért.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.