Olcsó halnak híg a leve

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudja mennyi halat vesz az egy kilós mirelit csomagban? Kiolvasztva időnként csak 75 dekát. Tíz fagyasztott és kiolvasztott halat mértünk le, 7 csal.

Nyilván kevés háztartásban méregetik a hiperben kapható fagyasztott halakat kiolvasztás utáni súlyát, a Dívány szerkesztőségében viszont ez máshogy van. Mivel többen is „halasak”, előszeretettel vásárolják a hiperekben kapható mirelit fajtákat, és többüknek feltűnt, hogy kiolvasztás után a halak meg sem közelítik a csomagoláson ígért mennyiséget.

Bár a csomagoláson fel van tüntetve, hogy az egy kilós kiszerelés, nyolcvan-kilencven százaléka csak a tényleges töltőtömeg (vagyis a hal, víz nélküli súlya), valójában a legtöbb esetben ez sajnos még így is átverés.

Mennek a hűtőbe, kiolvadni
Fotó: Dívány

Annak jártunk most utána, hogy a hiperben legjobban fogyó fagyasztott halak jeges állapotban, illetve kiolvasztott mivoltukban mennyit nyomnak. A halakat az általunk ismert legkíméletesebb módon, a hűtőben hagytuk felolvadni.

Az eredmény elég siralmas lett, ezután inkább kimegyünk a piacra és veszünk friss halat. Ja, nincsenek jó halasok! Akkor ezentúl odafigyelünk.

Ketten, két hiperben vásároltuk meg a halakat, természetesen nem tudtunk megvenni minden kapható márkát, így elsősorban a jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet: a legtöbb mirelit hal árában nem csak a "hús", de a víz is fel van számolva. A jó hír viszont, hogy három zacskóban az ígértnél több halat találtunk.

Delforg, Pangasius filé, (1000 g)

Elvileg 800 gramm hal van a zacskóban, gyakorlatilag a négy hatalmas szelet összesen 710 grammot nyomott kiolvasztva. A szeletek furcsán néztek ki, az egyik oldaluk pépes volt és mállott,a másik oldal viszont egyben tartotta az egészet. Érzésre nem volt nagyon vizes, a szeletek nem estek szét.

Classic, gyorsfagyasztott Pangasius filé (1000 g)

Az ígért töltőtömeg 800 gramm helyett, 738 gramm volt, amit a konyhamérlegen mértünk. A hal elképesztően gagyin nézett ki kiolvasztás után és kevés egyben maradt szelet volt a zacskóban. Tetézte a dolgot, hogy hiába csöpögtettük le róla a vizet, érezhetően állt a húsban a lé. Valószínű, hogy inkább ki kellett volna nyomkodni, de akkor mi maradt volna a halból, pép??

Galéria ikon

18

Galéria: Fagyasztott halak
Fotó: Dívány

Premiuim fish, natúr halfilé (1000 g)

„Ennél undorítóbb halat, még életemben nem láttam!” – kiáltott fel az egyik kollegina, és igen, többen kiokították már arról, hogy a szót „undorító” nem használjuk ételre, mégis ez volt az első, ami kikívánkozott belőle, mikor meglátta a kiolvasztott natúr halfilét.

Meg kell, hogy mondjuk, tényleg nagyon fura ez a hal, teljesen szétesett és a szaga sem volt valami fenséges. Állagra egyébként hasonló volt, mint az előző pangasius, csak még rosszabb: vizesebb és pépesebb. Valószínű megtaláltuk azt a terméket, amit SOHA-AZ-ÉLETBEN-NEM-FOGUNK-MEGVENNI. Az meg egyenesen felháborító, hogy a töltőtömege a cég szerint 1000 gramm, a valóságban ez csak 743 gramm volt. De tényleg, azért kamuzhattak volna valamivel enyhébb töltőtömeget is.

Classic, gyorsfagyasztott hekkfilé (1000 g)

A turpisság itt is meglátszódott: 107 grammnyi lecsalt hússal próbálták kiszúrni a szemünket, de legalább az összes (jó, majdnem az összes) filé egyben olvadt ki, és nem apró darabokban, ahogyan a Pangasius vagy a natúr halfilé. Apropó, utóbbit talán úgy is jellemezhetnénk, mint a halak húsvéti sonkáját, ugyanis egy az egyben azt a látszatot kelti, hogy több, apró kis halcafatból lett összepréselve. Ez pedig nem a legmegnyerőbb tulajdonság, ugye. Szóval hekkfilé: hasonló áron van, mint a törzs, valamivel(?) kevesebb a kiolvasztott súlya (ami ugye kérdéses a csontok miatt, simán lehet, hogy jobban jár a filével!) és még csak szálkákra sem kell vadászni, meg fuldoklani sem kell a vasárnapi ebéd közepette.

Classic, gyorsfagyasztott alaszkai tőkehalfilé (1000 g)

Nagyon finom, friss tengerillata volt felolvasztás után és szerencsére maradtak a csomagolásban szét nem esett filék (is). Itt is csalódnunk kellett viszont, ami a valós töltőtömeget illeti, ugyanis pont 188 gramm volt az eltérés a megadott és az általunk lemért súly között. Nem bánnánk, ha összekapná magát egy kicsit a forgalmazó és rendesen lemérné a portékát. Vagy a mi mérlegünk csal?!

Az egyik legelfogadhatóbb hal ez volt a teszten, nem lettünk rosszul tőle, sőt! el is fogyasztottuk.

Mellesleg tudta, hogy a tőkehalból kiváló kibbelinget lehet készíteni? Ja, hogy mi az a kibbeling? Klikk → ide és megtudja!

Galéria ikon

18

Galéria: Fagyasztott halak
Fotó: Dívány

Delforg, Alaska Pollock (sárga tőkehal)

Na, ez az igazi átverés, halnak tűnik, valójában egy hal alakú szivacs. Kiolvasztás után úgy tűnt, a szeletek szépen egyben vannak, de amikor hozzáértem, a legkisebb nyomásra ömleni kezdett belőle a víz. Először egy rácsra tettem, hogy ott csorogjon ki belőle az, aminek ki kell. Ez volt az első mérés, ekkor az elvileg 800 gramm hal 698 grammot nyomott. Csakhogy még mindig annyira vizes volt, hogy két tenyerem között finoman kinyomkodtam belőle még egy adag vizet, ez volt a második mérés: az eredmény 614 gramm. Mivel többször próbáltuk már ezt a fajtát, és igazán egyedül halpogácsához vált be, ahhoz viszont kicsit sem lehet vizes, azt is megnéztem, mennyit nyom akkor, ha rendesen megszabadítom az összes létől: ekkor a maradék 453 grammnyi hal volt, vagyis a 90 dkg halas halpogácsa recepthez ebből 2 kilónyit kell venni.

Tőkehal

A közönséges tőkehal hossza 1-1.5 m, súlya egészen 50 kg-ig terjedhet. Testének szürke alapszínén apró, sárgás pettyek vannak elhintve, oldalvonala mentén fehér sáv húzódik végig; hasa világosabb színű és nincsen pettyezve. Forrás, illetve minden a tőkehalról és fajtáiról: Magyar Elektronikus Könyvtár

Mindemellett a tőkehalat kóserek is ehetik, mert pikkelye és uszonya is van. További kóser hal még: lazac és a pisztráng.

Seamaster, Tilapia, (500 g)

A tilapia csomagban szép vaskos halszeletek lapultak, amelyek a kiolvasztás után kellemes meglepetést okoztak, az ígért 400 gramm helyett 417 grammnyi halat mutatott a mérleg. A felolvasztott szeletek egybenmaradtak, nem nyúltak, nem mállottak. Illatuk sem frissen, sem megsütve nem sok van, halíze is elenyésző – ideális választás azoknak, akik csak óvatosan ismerkednek a hallal.

Royal Greenland, lepényhal (500 gramm)

Fajlagos árát tekintve a teszt legdrágább hala volt. Kiolvasztva sajnos ez sem hozta az ígért 450 grammos töltőtömeget, ebből 416 grammnyi maradt. Ami viszont maradt, az bőven felülmúlta a mirelit halakkal kapcsolatos bármilyen elvárásomat. Gyönyörű, hajszálvékony lepényhalszeletek, tökéletesen egyben, finom, friss tengerillattal. Nyersen is nagyon vonzó volt, és megsütve sem csalódtunk benne, ez egy igazi luxushal, amit fagyasztva is meg lehet venni, az elkészített végeredmény is jó lesz.

Bónusz szekció: a hekktörzsek

A hekktörzs is veszít a súlyából kiolvasztás után, de arányosan kevesebbet, mint a filék, mert ugye a súly egy része csont, ami állandó tömegű. Ezért kerültek ide a bónusz címszó alá.

Balatonparti ízek, tengeri hekktörzs (1000 g)

Igazán megnyerő a csomagolás szövege: „Balatonparti ízek”. A valóságban viszont felejtse el, hogy ugyanolyan hekket fogg összerittyenteni pár perc alatt, mint amilyen a balatoni, ha csak nem használ fáradt huszadrangú olajat, és nincsen rendszerváltás előtti ipari olajsütője. Ráadásul ezek apróbb méretű halacskák, a gyerek biztosan jól lakik eggyel. Ami pozitívum, több lett a lemért súlya, mint amit megadtak a csomagoláson.

Galéria ikon

18

Galéria: Fagyasztott halak
Fotó: Dívány

Hekk egyenlő Balaton

Ha nem tudná, a hekknek maximum annyi köze van a Balatonhoz, mint a Győri keksznek a magyar termékekhez. A hekk tengeri ragadozó hal, nyílt vizekben 200-300 méteres mélységben él. Tehát nem ott fogják ki frissen a balcsiparton, és nem, még csak nem is édesvízi hal. Forrás: wikipédia.org

Classic, gyorsfagyasztott hekktörzs (1000 g)

Ennél a terméknél volt a legtöbb eltérés a forgalmazó javára: 900 gramm helyett, 972 grammot mértünk a konyhamérlegen, vagyis ebben a csomagban 8 százalékkal több hekk lapult, mint amit a gyártó és a műanyag csomagolás ígért. Kiolvasztva egyben maradt, amit egy egész haltól azért nagyjából el is várunk.

A kétféle hekktörzs közül, ha választani kellene, mégis inkább a "Balatonparti ízek” változatot vennénk, az szebben van megpucolva, ezért jobb benyomást keltett bennünk.

Hal fajtája Csomag mérete Fajlagos ár Ft/kg Hal elvi súlya Hal tényleges súlya Eltérés %
Classic, gyorsfagyasztott hekktörzs 1000 gr 1290 900 gr 972 gr +8
Balatonparti ízek, tengeri hekktörzs 1000 gr 1399 900 gr 950 gr +5,55
Seamaster Tilapia 500 gr 1998 400 gr 417 gr +4,3
Royal Greenland Lepényhal 500 gr 3380 450 gr 416 gr -7,6
Classic, gyorsfagyasztott Pangasius filé 1000 gr 939 800 gr 738 gr -7,75
Delforg Pangasius 1000 gr 1190 800 gr 710 gr -11,3
Classic, gyorsfagyasztott hekkfilé 1000 gr 1286 900 gr 793 gr -11,88
Delforg Alaszka pollock 1000 gr 1490 800 gr 698/614/453 gr -12,8/-23,3/-43,4
Classic, gyorsfagyasztott alaszkai tőkehalfilé 1000 gr 885 800 gr 612 gr -23,5
Premiuim fish, natúr halfilé 1000 gr 789 1000 gr 743 gr -25,7

Ön melyik mirelit halat veszi? Írja meg nekünk aSHOPAHOLIC Facebook oldalán!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.