Teszt: Teljesen felesleges a drága mosogatógép-tabletta

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ismét kiderült, ha valami drága, nem biztos, hogy jobb is. Éljenek a diszkontok!

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy a mosogatógép a folyóvizes mosogatásnál jóval gazdaságosabb. Szerencsére ma már az árak sincsenek az égben, így sokan szereztek be az elmúlt pár évben ilyen gépet. A kérdés már csak az, mivel mosogassunk? Csináljunk otthon igen bió mosogatószert? Vegyük meg a biztosan hatékony, de opcionálisan környezetszennyező darabokat? És, ha igen, válasszuk a legdrágábbat? Vagy jó a feleannyiba kerülő diszkonttermék is?

A német Test magazin júliusi számában közölte annak a több hónapon át tartó tesztnek a vizsgálati eredményét, melyben mosogatógép tablettákat vizsgáltak meg. A precíz németek 17 tablettát vásároltak, ehhez szereztek 4000 tányért, poharat, evőeszközt és csészét. Aztán bekenték hallal, tojásfehérjével, zabkásával, és egy keverékkel, amiben rizs, burgonya,búza és kukorica volt. Kék festékkel beszínezett tejet szárítottak rá a tányérokra, hozzátettek egy kis tojásfehérjét, majd betették a gépekbe.

Amikor a program lefutott, megnézték, hogy hány vízcseppmaradvány lelhető fel a poháron, mennyire karcolódnak meg, és jó alaposan megvizsgálták az evőeszközöket is. A poharakat és az evőeszközöket 50-100-150-300 mosás után ellenőrizték, és az derült ki, hogy leginkább a 150. és a 300. mosás között sérülnek meg láthatóan az edények. Különösen feltűnő volt ez a minták esetében, de az aranycsíkkal is elbántak a tabletták, ezért ezeket inkább kézzel érdemes elmosni.

A pontos tesztmetódus

17 multi-mosogatógép tablettát próbáltak ki. A tabletták mellett a gépekhez öblítőt és sót is adagoltak. Vizsgálták, hogy mennyire szárad tisztára, mennyire alaposan mossa el a dolgokat, mennyi sérülés keletkezett a tesztelt edényeken, milyen a csomagolás, és milyenek a termék környezetvédelmi jellemzői, azok megfelelnek-e az EU szabványoknak.

Több mint 4 hónap és 5000 óra tesztelés után született meg a laborban az eredmény. Nem meglepő módon egyes drága termékek (Somat 7 Multi, Finish Powerball Quantum) nem teljesítettek túl jól a teszten.

A tesztgyőztes végül a Somat 10 lett (nem, ez nem egy új számítógép), mely a Somat 9-et váltotta a sorban, de a Lidl W5 All in 1 tablettája legalább olyan jól teljesített, és még sokkal olcsóbb is.

A tesztelők kritikusak voltak a csomagolással, számos termék többszörösen is be van csomagolva, és a látszólag nagy dobozok viszonylag kevés tablettát rejtenek.

Ha mindegy, mennyibe kerül

A Somat 10 Multi tökéletesen elbánik szinte minden szennyeződéssel, különösen a sok gyártó számára kihívást jelentő tea- és kávéfoltokat is eltünteti. Persze mindennek ára van,

Mi minek felel meg?

Aldi Akuta = Aldi Alio

Edeka Power10 aktiv = Netto Priva

Rewe 12-in-1 = Penny Blik Tabs Faktor 12

Ha olcsót és jó is legyen

A Somat 10 helyett nyugodtan használhatja a Lidl vagy az Aldi termékeit is, ezek árai jelentősen olcsóbbak. A Lidl W5 márkájú tablettája különösen jól bánt el a halmaradványokkal, a zabpehellyel és a tésztaételekkel. Az Aldi Alioja a keményítős ételekkel és a hallal szemben bizonyult leginkább hatékonynak.

Ha nincs Aldi és Lidl a közelében

Ha Magyarországon él, válassza helyettük a DM termékét, ha Németországban, akkor keresse bátran a Netto, Edeka, Kaufland és a Kaiser's saját márkás tablettáit. Az Edeka és a Netto termékeivel azért tudja, hogy nehezen száradnak a műanyagok, és a rozsdamentes edényekre sem ajánlottak.

Mitől működnek?

A tablettákat nagyjából az alábbi összetevők alkotják.

Fehérítő: A perkarbonát a ruhákról is képes eltüntetni a teafoltokat. Hasonló a szerepe a tabletták összetevői között.

Enzimek: a proteáz elbánik a tojásfehérjével, az amiláz a keményítővel.

Foszfátok: Ezek a legfontosabbak a vízkő ellen, nem tesznek azonban jót a természetes vizeknek. Kevésbé hatékony a citrát és a polikarboxilát.

Mosóhatás növelők: ezek azok az anyagok, melynek révén alacsonyabb hőfokon is jól működnek a tabletták. Aktiválják a fehérítőket, így azok nem csak magas hőmérsékleten tudnak jól teljesíteni.

Ha gyűlöli, hogy ennyi vegyi anyagot használ, vagy szívesen gyárt otthon háztartási szereket, mosogatógép-tablettát is készíthet. Hogy hogyan? Olvassa el itt!

Termék gyártó/forg. ár db ár/db tisztítás vizkő lerakódás végeredmény megjegy.
W5 All in 1 Lidl 1299.- 30 43.- jó (2,1)  
Somat 10 Multi hiper/szupermarketek 3700.- 52 63.- nagyon jó jó(2,1)  
Alio Komplett Aldi 1899.- 70 27.- jó(2,2)  
Multi-Power-Revolution DM 1999.- 40 50.- kielégítő jó (2,5)  
Blink Tabs Faktor 12 Penny Market 1299.- 60 21.- kielégítő kielégítő(2,7)  
Finish Powerball All in 1 Turbo hiper/szupermarketek 3499.- 48 73.- kielégítő kielégítő(2,8)  
Domol 11in1 Rossmann 1399.- 40 35.- kielégítő kielégítő(2,9) *
Somat 7 Multi hiper/szupermarketek 3999.- 78 51.- elégséges(3,8)  
Finish Powerball Quantum hiper/szupermarketek 1299.- 20 65.- elégséges(3,9)  

* akciós ár

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.