Ne higgyen a Calgonnak: az ecet nem káros a mosógépre!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A GVH szerint tíz mosás után nem lehet kijelenteni, hogy az ecet rozsdásodást okoz. A Versenyhivatal 15 millió forintra büntette a Calgon forgalmazóját.

15 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a Calgon hazai forgalmazóját, amiért egy 2010-ben sugárzott reklámjukban azt állították, hogy a vízkőoldóként használt ecet tönkreteheti a mosógépet. A GVH határozatában megállapította, hogy a termék forgalmazója nem tudta bizonyítani, hogy az ecet használata mellett olyan mennyiségű vízkő jelenik meg, ami a mosógép meghibásodását okozhatja. Azt sem találták bizonyítottnak, hogy az ecet rozsdásodást, és ezáltal a gép meghibásodását okozhatja.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete a reklámmal kapcsolatban először a forgalmazóhoz fordult, és azt kérték a Reckitt Benckiser Kft. illetékeseitől, hogy igazolják állításukat. Az egyesület a választ nem tartotta megalapozottnak, ezért a GVH-hoz fordultak panasszal. A hivatal másfél év után meghozta döntését, és 15 millió forintos büntetést szabott ki a reklám miatt.

A határozat szerint a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a hirdetésben valótlan állításokat tettek az ecet mosógépre gyakorolt hatásával kapcsolatban, és saját termékük használatát, illetve annak előnyeit a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon tüntették fel.

A Calgon-reklám szövege egyértelműen azt sugallta, hogy az ecet akár a mosógép meghibásodását is okozhatja. „Miért használok Calgont minden mosáshoz? Eddig ecettel vízkőtlenítettem a mosógépem, ennek ellenére elromlott. Eszembe jutott, hogy az ecet akár még rozsdásodást is okozhatott, ezért Calgonra váltottam. Azóta minden mosásnál használom a vízköképződés ellen” – hangzott el a hirdetésben.

A GVH határozatából egyértelműen kiderül, hogy a termék vízlágyításra alkalmas, és nem vízkőtlenítő szer. Kiemelik, hogy a vízlágyításra alkalmazott termékek tapasztalati termékek, vagyis hatásuk ellenőrzése csupán egy bizonyos idő elteltével lehetséges. Tehát a fogyasztók a vásárlás előtt nem győződhetnek meg a termék hasznosságáról, és utána sem lesz pontos információjuk az elért hatásról.

A Calgon forgalmazója szerint reklámjuk üzenete az lett volna, hogy a már lerakódott vízkő ecettel való eltávolítása káros lehet a mosógépre, és inkább a megelőzést javasolják. A cég a vizsgálat során kijelentette, nem akarták azt az üzenetet közvetíteni, hogy a mosógép az ecet miatt romlott el. Ugyanakkor álláspontjuk szerint az ecet használata magában foglalja a kockázatot, hogy a fogyasztók nem fordítanak figyelmet a vízkő kialakulásának megelőzésére, és kizárólag a kialakult vízkő ellen védekeznek.

A gondolatmenetet folytatva a forgalmazó arra a következtetésre jutott, hogy a kialakult vízkő valóban okozhatja a mosógép meghibásodását, és mindemellett az ecet használata rozsdásodáshoz vezethet. A forgalmazó ez utóbbi, a rozsdásodásra vonatkozó állítással kapcsolatban benyújtott egy független laboratóriumtól származó kutatást, melyben az ecet korróziós hatását vizsgálták.

Az olasz székhelyű LabTest SRL Unipersonale 2007-ben végezte a vizsgálatot, melyben azt akarták kideríteni, hogy az ecet a mosógép tisztítása során okoz-e rozsdásodást. A teszt során 750 ml 20 százalékos ecetet adagoltak, két új Whirpool mosógépben próbálták ki, és 95 Celsius fokon mostak, öt-öt alkalommal. A pontos eredmények üzleti titoknak minősülnek, ám kiderül, hogy a mosógép alkatrészei roncsolódtak.

A GVH a benyújtott dokumentumokat vizsgálva arra a döntésre jutott, hogy a cég nem tudta bizonyítani, hogy az ecet használata ellenére olyan mennyiségű vízkő alakul ki, ami a gép meghibásodásához vezet. A rozsdásodást elemző okfejtésben a GVH finoman utal arra, hogy nem elég egy független labor eredménye. Különösen akkor, ha a kutatás módszertana nem felel meg a Versenytanács által támasztott követelményeknek. Szerintük ugyanis nem tekinthető mérvadónak, ha két azonos típusú mosógépen elvégeznek öt-öt mosást. Vagyis azt sem tekinti a GVH bizonyítottnak, hogy az ecet rozsdásodást és ezáltal a mosógép meghibásodását okozhatja.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.