A nagy vattapamacs-teszt: tökéletes nincs, de ideális van

Olvasási idő kb. 7 perc

A 9 fajta vattakorongból a német minőség lett a nyerő.

Kilenc különböző gyártmányú vattakorongot vizsgáltunk meg aszerint, hogy a különböző gyártmányok hogyan viselkednek szemfesték eltávolítása, illetve körömlakk lemosása során, hogyan morzsolódnak, mennyire vizezhetők, és természetesen, hogy mennyibe kerülnek. A tökéletes az lett volna, amelyik nem bolyhozódik, a rétegei nem válnak szét, többször fel lehet használni és természetesen olcsó is. Mint kiderült, ilyen nincs, ezzel szemben van olyan, ami kifejezetten praktikus a körömlakk lemosásához, és olyan, ami pedig a szemfesték leszedésére a legtökéletesebb.

Galéria ikon

10

Galéria: A nagy vattapamacs-teszt
Fotó: Dívány

Az összes vattakorongot kipróbáltam: körömlakkot és sminket is mostam le velük. A körömlakklemosóval könnyű dolgom volt, mert pumpás, így az esélyegyenlőség jegyében biztosan minden versenyző  azonos mennyiségű löttyöt kapott. A szememről a szemfestéket úgy szedtem le, hogy átitattam a vattát vízzel, majd kinyomkodtam belőle, és csak ezután tettem rá a szemfestéklemosót. Így sokkal kíméletesebb a szememhez/bőrömhöz, és gazdaságos is, mert elég egy vattakorong a két szem lemosásához (mivel a vattát többször át lehet mosni folyó vízzel).

Jöjjenek a vatták

Míg a papírzsebkendők között a magyar uralja a terepet, addig vattákból a német minőség viszi a prímet. A kilenc tesztelt korongból csak kettő volt magyar: a Sparos Budget és a Kék Pille. Csomagolásra nem különböznek egymástól, ha a perforálást nem nézzük. Morzsolódik, gyűrődik, vékony és ezért átázik, ebből is kettő kell.

Nr. 1: Ebelin 100% Baumwolle weich und fusselfrei

Nagyon kellemesen csalódtam, amikor a „hier öffnen” feliratnál valóban szétszakítás nélkül sikerült kinyitnom a csomagolást.

Nyugodtan fel is lehet akasztani, mert nem fognak kiesni a csomagolásból a korongok.

Az egyes darabok egyik oldalukon teljesen simák, míg a másikon alig érezhetően nyomott.

Mivel elég vékonyka a korong, túl gyorsan elázik a körömlakklemosótól, tocsogó vattával pedig nehéz eltávolítani a festéket, mert a lemosóval együtt folyik az ujjra.

Ez erős színű lakkoknál elég kellemetlen, mert az ujjbegytől kezdve a ruhánkig mindent megfoghat. Természetesen lehet valamivel kevesebb lemosót felvinni a vattára, de az a mennyiség nem elég a festék eltávolítására.

A megoldás: két vattakorongot egymásra kell helyezni és úgy használni.

A csomagban 70 darab vattakorong van, amit 319 forintért árul a dm. Egy korong ára 4,55 forintra jön ki.

Ebelin Nature, 100% Baumwolle, Bio-Wattepads

Hasonlóan egyszerű kinyitni, mint előző társát, és a benne lévő vattakorongok is valószínűleg ugyanazon a gépen készültek, mert sima az egyik oldaluk és anyagában nyomott (mintás) a másik. A két vattakorong között az az egyetlen különbség, hogy a bio dupla annyira vastag, és nem akarnak annyira szétválni a rétegei, mint a Nr. 1 vattáé.  A szememről viszont jól levitte a festéket, bírja a többszöri vizezést is, és nem bolyhozódik. Maga a vattakorong nagyon vastag, de kellemesen kikapható a csomagolásból, nincsenek „összepréselve” a korongok. Egy vattakoronggal garantáltan le lehet mosni tíz körmöt, mert jó vastag, ezért jól tartja a körömlakklemosót, de mégsem itatja fel…  Maximum kétszer lehet bevizezni, nem bolyhozódik, kíméletesen tudtam vele a szemfestéket leszedni.

A csomagban 60 darab vattakorong van, amit 499 forintért árul a dm. Egy korong ára 8,31 (!!!) forintra jön ki.

Az Aldi vattakorongjaira nagyon kíváncsi voltam, mert árban nincs különbség a kettő között.

OMBIA CARE Cosmetic Pads plus Microfibre extra soft kék: A „Please open here” feliratnál próbáltam kinyitni a csomagolást – esélytelenül, csak egy kis darabot sikerült lecsípni belőle. Második nekifutásra, ha szakadósan is, de ketté tudtam tépni a kijelölt vonalon. Teljesen körbetépni nem érdemes úgy, ahogy az ábra mutatja, mert akkor a csomagolás egész alja eltűnne, és a fürdőszobában felakasztott csomagból folyamatosan kipotyognának a vattakorongok. A nevéhez hűen tényleg nagyon puha a vatta, nem jön szét, és mindkét oldala sima. Nagyon vékony, átázik, ezért duplán kell használni. Le tudtam szedni vele a szememről a festéket, bírja a többszöri vizezést is, de bolyhozódik.

A csomagban 120 darab vattakorong van, amit 199 forintért árul az ALDI. Egy korong ára 1,65 forintra jön ki.

OMBIA CARE Duo Cosmetic Pads plus Microfibre double face (rózsaszín): Ez lett a teszt nyertese, még ha a csomagolása azonos is a kék verzióval: kinyithatatlan, mégis, mintha ezt egy kicsit egyszerűbb lenne tépni. A korong maga a kékhez hasonlóan extra puha, egyik fele sima, a másikon pedig apró kis négyzetek vannak.
Már első ránézésre is szupernek tűnt, mert a korong pereménél körbefutó perforáció ezer százalékban biztosítja, hogy a két fele használat közben ne váljon szét, így sminklemosás közben nem lesz tele az ember bőre (és szeme) apró kis vattapamacskákkal. Ez kifejezetten jól jön például vízálló szempillaspirál lemosásánál, mert – mint tudjuk – az nem csak időigényes, de macerás is, ugyanis többször kell átmenni a vattával a szempillákon, hogy valóban el tudjuk távolítani róluk az összes festéket. Erre kifejezetten jó ez a vatta, mert erős is. A rossz hír: ez is átázik, és ez csalódás volt, kicsivel jobbra számítottam… A szememről a festéket le tudtam szedni vele; bírja a többszöri vizezést is, de a sima fele sajnos bolyhozódik. Hasonló a helyzet itt is mint rózsaszín tesójánál: ha „helyesen" tépi fel a csomagolás alját, az összes vattakorong a földön végzi. Ne higgyen az instrukcióknak, tépjen a rajzoltnál kisebb rést a henger alján!

A csomagban 110 darab vattakorong van, amit 199 forintért árul az ALDI. Egy korong ára 1,80 forintra jött ki.

Nézzük mit tud a magyar: Kék Pille kozmetikai lap

Amennyire könnyen téphető a perforáció mentén a csomagolás, annyira nehéz kivenni az első korongot, mert egyből a második is csatlakozik hozzá. Ez sajnos elkerülhetetlen – ami bizony pazarlás… A megnyitott zacskót nyugodtan fel lehet akasztani, mert nem fognak kiesni a csomagolásból a korongok. Ha azonban ki is szeretne venni egyet, már ügyeskednie kell, hogy ne jöjjön vele a többi is.

A vattakorong maga nagyon egyszerűen szétválik, mindkét oldala sima, viszont előnye, hogy jó puha az anyaga. Elég vékony, és egyáltalán nem erős, túl könnyen széttéphető, ilyenkor pedig nagyon szálas, használhatatlanná válik. Be lehet vizezni, csak a víz kinyomkodásánál akadtak problémák: gyűrödött. Nem bolyhozódik, de a sok vizet nem szereti.

A csomagban 70 darab vattakorong van, amit 289 forintért árul a Tesco. Egy korong ára 4,12 (??) forintra jön ki.

S-Budget kozmetikai vattakorong

Elég nehéz észrevenni a perforációt; semmi nem jelzi, hogy hol kell eltépni a csomagolást. A „zár” viszont jól működik, nem nyúlós, nem tépődős, és nyitás után is fel lehet akasztani a csomagot, nem fognak kiesni belőle a vatták. Maga a vattakorong nagyon vékony, igen könnyen széttéphető, és ugyanennyire könnyen lehet elválasztani a két réteget egymástól. Ez olyankor kellemetlen, amikor kiveszi a csomagolásból, és véletlenül rosszul fogja meg (nem a teljes korongot, hanem csak egyik felét). Ilyenkor lehet csak az egyik fél korongot kihalászni a hengerből. A vatta egyébként puha, és mindkét fele sima. Fura módon nem ázott át úgy mint a többi vékony vatta, jobban magába szívta a lemosót. Egy vatta elég mind a tíz köröm lemosásához, ráadásul többször be lehet vizezni, és nem bolyhozódik, így kíméletesen tudtam vele a szemfestéket is leszedni.

A csomagban 100 darab vattakorong van, amit 159 forintért árul a SPAR. Egy korong ára 1,59 forintra jön ki.

Beauty KISS, 100% Baumwolle chlorfrei gebleicht

Egyszerűen feltéphető a csomagolása a perforáció mentén, ami jó, ahogy az is, hogy a felakasztott csomagból ezután sem hullanak ki a versenyzők.. Először véletlenül két korong akadt a kezembe, így meg is lepődtem, milyen klassz, vastag ez a vatta, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Nagyon könnyen szakad, és tényleg ügyelni kell arra, hogy hogyan fogja meg, amikor kiveszi a zacskóból! A vatta anyaga egészen jó és puha, csak hát sima mind a két felülete, ami makacsabb, ragaszkodóbb kozmetikumok eltávolításánál lehet hátrány. Ugyanakkor nem nagyon engedi át a folyadékot, egy korong simán elég a tíz köröm letörlésére. Szemfesték lemosására azonban nem ez az igazi: a víztől nyúlós és szakadós lesz, amitől gyorsan ketté is válik, és kis bolyhokat hagy a szempillán.

A csomagban 100 darab vattakorong van, amit 244 forintért árul a SPAR. Egy korong ára 2,44 forintra jön ki.

Tesco Value Cotton Wool Pads

Ezt volt a legkönnyebb felbontani a perforáció mentén, bár ennél a terméknél sem jelzi semmi, hogy hol kell kinyitni. Ezt sem érdemes azonban teljesen körbetépni, mert amúgy kipotyognának belőle a korongok. Ez volt az egyik legvékonyabb vatta, és ennek volt a legdurvább a tapintása, ami nem jelenti, hogy smirgli, de nem az a puha pamutos érzés végigsimítani. Nem szakadós, viszont a rétegei hamar szétválnak egymástól. Borzasztóan nyeli a lemosót: ez volt az egyetlen vatta, amelyiknél három pumpányi lemosóra volt szükség. Víz hatására megváltozik az alakja, és kettőnél többször nem érdemes bevizezni, mert szétmállik.

A csomagban 100 darab vattakorong van, amit 165 forintért árul a Tesco. Egy korong, 1,65 forint.

NIVEA VISAGE, Extra soft 100% Baumwolle

Kifejezetten gyűlölöm, ha nem lehet rendesen kinyitni a csomagolást, vagy ha annyira szétmegy, hogy már felakaszthatatlan, és kipotyognak belőle a vattakorongok. A Nívea esetében az „itt nyílik” feliratnak nem szabad beugrani, mert perforáció egy darab se, tépje a kedves vevő, ahogy tudja. Akkor már inkább legyen perforáció felirat nélkül, mint felirat perforáció nélkül… Szóval, ezt fel kellett tépni, amitől eldeformálódott a zacskó alja.

A vattakorongja se nem vékony, se nem vastag, kellemesen puha, viszont szétválós és elég könnyen szakad. Sajnos átengedi a körömlakklemosót, ettől mind a két kezem olyan lett, na, meg a lemosandó festék is feltapadt. Így aztán kell belőle kettő a tíz köröm megtisztításához. Sminklemosásnál sem remekelt, amikor a vizet próbáltam kinyomni belőle, szétváltak a rétegei. Még az egyszeri vizezést is nehezen tűri.

A csomagban 80 darab vattakorong van, amit 729 forintért árul a dm (később láttuk, hogy ugyanez a vatta a Tescóban 200 forinttal olcsóbb! Így 6,61 forintra jön ki egy vatta, ami még mindig nagyon sok!) Egy korong ára 9,11 (??) forintra jön ki.

Vatta Darab/csomag   Fajlagos ár  Ár/csomag Minőség 1-5
S Budget, Kozmetikai vattakorong 100 1,59 159 3, nem rossz, de a jó az nem ilyen!
OMBIA CARE (ALDI), Cosmetic Pads plus Microfibre extra soft kék 120 1,65 199 2, furcsa, hogy sokkal rosszabbul szerepelt mint a másik Aldis vatta!
Tesco value, Cotton Wool Pads 100 1,65 165 1, szétmállik és nem is puha.
OMBIA CARE (ALDI), Duo Cosmetic Pads plus Microfibre double face (rózsaszín) 110 1,8 199 4, remekül teljesített!
Beauty KISS, 100% Baumwolle clhlkorfrei gebleicht 100 2,44 244 2, mert körömlakk lemosásához tökéletes.
Kék Pille, Kozmetikai lap 70 4,12 289 2, ha drágább lenne 1 pontot kapna! Persze azért azt nem mondom, hogy olcsó!
Nr. 1 ebelin COSMETICS & MORE, 100% Baumwolle weich und fusselfrei 70 4,55 319 3, lehetne jóval olcsóbb is.
nature ebelin COSMETICS & MORE, 100% Baumwolle, Bio-Wattepads 60 8,31 499 2,5 jó-jó, de hihetetlenül drága!
NIEVA VISAGE, Extra soft 100% Baumwolle 80 9,11 729 1, a legdrágább és az egyik legrosszabb!

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.