Sípályák Magyarországon: rövidek, de csúsznak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokat fejlődtek a hazai sípályák az elmúlt években, de egy dolgon nem tudnak változtatni: a pályák rövidek és többségükben lankásak. Kezdőknek, gyerekeknek azért jók, de nem olcsók. Cikkünkben pár Budapest-közeli sípályát ajánlunk – ár szempontjából is.

Dobogókő, napi bérlet hétvégén 4000 forint, gyerekeknek 3 ezer

A budapestiek nagy kedvencét, a dobogókői sícentrumot autóval kicsit több mint harminc perc alatt el lehet érni, de tömegközlekedéssel is egy óra alatt ott lehetünk. A pálya minden nap reggel kilenc órától négyig tart nyitva, a hétvégi bérlet felnőtteknek 4000, gyerekeknek 14 éves korig 3000 forint. Itt található a a legmeredekebb hazánkban, a szintkülönbség 178 méter: legfelső szakasza piros jelzésű, tehát komoly sítudást igényel, alsó fele lankásabb, kék jelzésű, gyakorló résznek minősíthető.

A síelők és snowboardozók két sípálya közül választhatnak: az egyik egy 980 méter hosszú, ami felső szakaszán meredek, alsó felén lankásabb, a másik pedig egy erdei szakasszal kezdődő, majd piros jelzéssel folytatódó és kék jelzéssel végződő. Tányéros sífelvonóval lehet feljutni a pálya tetejére, amelyen ideiglenes kiszállóhelyeket is kialakítottak, így a tanulóknak nem kell minden egyes lesiklás alkalmával a felső, meredek szakaszon is átvergődniük, bukdácsolniuk. Így kisebb az esélye, hogy a harmadik esés után feladják a síelést.

Jelenleg a teljes síelhető pályahossz 2,2 kilométer, ezzel az ország három leghosszabb lesiklópályája között tartják számon. Ebből 200m a fekete, 1km a kék és szintén 1km a piros pálya.

Tekintse meg a pályát webkamerán keresztül!

Visegrád-Nagyvillám sípálya, napi bérlet hétvégén 4500 forint

Budapesthez ugyancsak nagyon közel, kicsit több mint 40 kilométerre található a visegrádi sípálya. A hétvégén a kék és piros pályákat a felnőttek 4500, a gyermekek és 62 életévüket betöltöttek 3500 forintos napijegyért használhatják.

A sípályarendszer teljes hossza körülbelül 1700 méter, ahol általában hét felvonó működik: nagy tányéros, köteles tanulólift, négy kisebb tolókaros és a tubingpálya felvonója. A piros pálya kivételével – ami még nemzetközi mércével is igen meredek – kellemes lankás gyakorlópályákat találhat.

Romantikus esti síelésre, meló utáni kikapcsolódásra, illetve a gyerek fölösleges energiáinak levezetésére is van itt lehetőség délután öt órától este kilencig (szombaton tízig is). Ebben az időszakban felnőtteknek három, gyermekeknek kétezerötszáz forint a pályahasználati díj.

Jelenleg a teljes síelhető pályahossz 1,7 kilométer, ebből 1,2km a kék és 500 méter a piros pálya.

Tekintse meg a pályát webkamerán keresztül!

Tanuljon meg síelni, snowboardozni Dorogon

A műanyag pályán délelőtt általában az óvodások, délután az iskolások oktatása folyik. Ebben az időszakban tehát nem érdemes idelátogatnia annak, aki zavartalanul szeretne tanulni, mert nem kellemes az egyébként is reszkető lábon síelőnek szágultozó gyerekeket kerülgetni. Az esti órákban, lámpafénynél viszont a felnőtteké a főszerep, ilyenkor akár egyéni oktatóval is okulhat 3000 forint/óráért, amely ár a felszerelést is magában foglalja, illetve snowboardozhat 4000 forint/óráért. Október végétől március végéig tart nyitva a pálya.

Tekintsen meg a pályát pár fényképen!

Mátraszentistván, napi bérlet hétvégén 5500 forint

A Budapesttől körülbelül 110 kilométerre fekvő sícentrum az eplényihez hasonló adottságokkal rendelkezik, és a pályái közül kettő leginkább a külföldiekre hasonlít. Sajnos ez az áraiban is érzékelhető: főszezonban, azaz december végétől március közepéig a napi bérlet ára felnőtteknek 5500, gyerekeknek 4500 forint. Kilenc pálya és nyolc sílift várja az idelátogatókat: lankás lejtők tanulólifttel, illetve a vakmerőbbeknek a Mátra legmeredekebb, fekete jelzésű terepe. Itt is van mód éjszakai síelésre öttől kilencig, felnőtteknek négyezer, gyermekeknek háromezerötszáz forint ellenében. Aki szívesen töltené itt a hétvégét, megteheti néhány közeli szállodában – két személy részére körülbelül 50 ezer forintért.

Jelenleg egy fekete 580, három piros: 560, 360 és 650 méter (kár, hogy ezek a számok nem adódnak össze, mert akkor egy egészen hosszú 1570 méteres szakaszon lehetne síelni), es hat kék pálya üzemel.

Tekintse meg a pályát webkamerán keresztül!

Eplény – Nordica Síaréna, napi bérlet hétvégén 5900 forint

Talán az egyik legismertebb és legjobb hazai pálya, nemcsak azért, mert ez a  legmeredekebb, hanem mert rengeteg sí- és snowboardversenynek ad otthont. Öt, kéktől a feketéig jelzett pálya, valamint 4 felvonó várja a sportolókat. A pálya reggel fél tíztől este fél kilencig tart nyitva, a hétvégi napi jegy ára felnőtteknek 5900, gyerekeknek 5200 forintba kerül. A 130 kilométeres utat viszont a mai üzemanyagárak mellett csak akkor érdemes megtenni, ha több napra tervezi a kiruccanást, és megtölti autóját utasokkal – így negyedelve vagy ötödölve legalább az útiköltséget. A kétnapos bérlet ára 10 ezer forint, a háromnapos 13 500 forintba kerül. Csoportoknak még a szállás is kedvezőbb: Holle Anyó Panziója, 23 900 forint/fő/4személy.

Jelenleg két fekete 650, 800 méter; egy piros 820 es két egészen jó hosszúságú: 950, 1030 kék pálya üzemel.

Tekintse meg a pályát webkamerán keresztül!

Bánkúton van a hazai legnagyobb sícentrum

Nem árt szót ejteni a Bükkben található bánkúti pályáról sem, ugyanis (állításuk szerint) az ország legnagyobb  síparadicsoma, kár, hogy több mint kétszáz kilométerre fekszik a fővárostól. A nyolc lesiklópályán nyolc sífelvonó található. Ki-ki tudása szerint választhat a nehéz, közepes, valamint tanulópályák között, amelyek reggel kilenc órától délután ötig vannak nyitva. A napijegy ára 4000, a 30 egységet tartalmazó felvonójegy ára 1000 forintba kerül. Jelenleg a pályák között: egy fekete 1km, egy kék 1,5km és egy 500 méteres pálya üzemel. Nem vagyok benne biztos, hogy megéri-e a hosszú autóút...
Tekintse meg a pályát webkamerán keresztül!

A magyar pályákat összehasonlítottuk az alig 200 kilométerre fekvő szlovákiai Ruzomberok pályával, és megint kiderült, hogy ha van ideje, mégiscsak jobban megéri külföldön csúszkálni.

Miért jobb Szlovákia?

Közel van Magyarországhoz, hosszabbak és jobbak a pályák.

Ruzomberok nincs sokkal messzebb mint Bánkút; üzemanyagban ugyanannyi, hiszem mind a kettő körülbelül 200 kilométerre fekszik a fővárostól, Budapesttől. Az egynapos jegy 23,5 euróba kerül (6835 forint), ami még szintén megfizethető, főleg ha egy jót szeretne síelni. A pályák együttvéve 11 kilométer hosszúak: fekete, 2, piros 7 és kék szintén 2 kilométer (összevont adatok).

Innen 28 kilométerre fekszik Donovaly, az egyik legnagyobb a szlovákiai sícentrumok közül. Itt szintén kellemes hosszúságú pályák vannak, és a közös síbérlettel kipróbálhatja mind a két lesiklópályát, ha minimum 2 napra vásárol a szezonban. Ez azt jelenti, hogy összesen 21 felvonón és 4 ülőliften utazgathat egy síbérlet árából. Pályaszállások két napra már akadnak tízezer forint körül, ami igen kedvező, tehát ha a kedvezményt és a szállás árait is nézzük, még olcsóbb is átugrani Szlovákiába, és ott eltölteni a síelésre, snowboardozásra szánt időt.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.