Egy órán át várakoztatott az ELMŰ a telefonnál

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hat szolgáltató és egy önkormányzat telefonos ügyfélszolgálatát teszteltük: kíváncsiak voltunk, hogy melyik mennyi idő alatt veszi fel a telefont. Egy kivételével zökkenőmentesen eljutottunk az ügyintézőkig, az az egy azonban nagyon kitett magáért.

ELMÜ, 59:28

Délután négy órakor kezdtük el a telefonálgatást, és egyből a legkatasztrofálisabb ügyfélszolgálatba futottunk bele: az Elektromos Műveknél 59 és fél percig csengett a telefon, mire az ügyfélszolgálat kegyeskedett felvenni. Az első tizenöt perc nagyon hamar eltelt. A második negyedórában a kolléganőm kiment a konyhába, és hozott három csokoládét meg két zacskó ropit. Csendben majszoltunk, kihangosítottuk a telefont, majd elkezdtünk beszélgetni. A huszonhatodik percben felcsillant a remény, hogy végre valaki beleszól a vonal másik végén, de hamarosan kiderült, hogy csak a zene halkul néha el. A harmadik negyedben már tudtuk, hogy kivel mi történt az elmúlt héten, és magunkban azon töprengtünk, meddig fogunk jutni az életünk megosztásában, ha mindegyik szolgáltató ilyen hosszadalmas lesz. Aztán a hatvanadik percben csoda történt: felvették a telefont! Egy kedves női hang szólt bele, aki elmondta, hogy nagyon sok bejövő hívásuk van, és nagyon sajnálja, hogy ilyen hosszú ideig kellett várakoznunk: „Legalább ötvenen vagyunk az ügyfélszolgálaton de még így is kevesen ahhoz, hogy a rengeteg hívást egyszerre tudjuk fogadni."

Kék szám: 06-40

Egy kedvezményesen hívható belföldi telefonszám, amit ha vezetékes telefonról hívunk azonos tarifájú a helyi hívással, de díjcsomagtól függően lehet rá kedvezmény is. Mobiltelefonról a szolgáltató által meghatározott, esetleg kedvezményes díjat kell fizetni.

Főtáv, 15:22

Itt már mindenre fel voltunk készülve. Fogyókúrázóknak az ELMÜ és a Főtáv hívása nagyon veszélyes lehet: előkerült egy újabb adag hizlaló sörkorcsolya és két szénsavas üdítőital. Nem kellett sokat várni, legalábbis az előző telefonáláshoz képest, negyedóra után fel is vették a telefont. Sajnos nem volt meg az ügyfélkódunk, ezért nem tudtak semmilyen információval szolgálni. Kérték, hogy keressünk elő egy számlát és telefonáljunk vissza, ha megvan a kód. Elég bürokratikus a rendszer, bár aki egyszer átesik ilyenen, az többet nem téveszti szem elől az azonosítóit.

Főgáz, 01:15

Az első két megmérettetés után már félve emeltem fel a telefonkagylót. Szerencsére unalmas várakozás helyett gyors válasz érkezett a vonal másik végéről. Nem egész öt perc alatt meg is tudtam, hogy miként és mennyiért szerelik le a gázórát a lakásból, ami bizony sokkal idegtépőbb procedúra, mint felhívni a Főgázt.

T-Home, 02:55

Ezután következett a T-Home. Nagyot sóhajtottam, már van velük tapasztalatom. Előkerestem az ügyfélazonosítót meg a jelszót, mert hát anélkül eleve reménytelen a próbálkozás. A T-Home-nak ráadásul kiállhatatlan a menürendszere: iszonyú sok opciót kell a különböző szinteken végighallgatni, míg végül eljutunk az ügyintézőhöz. Ha szerencsések vagyunk, mindezt csak egyszer kell végigcsinálnunk – ha nem, akár többször is nekifuthatunk, mert sokszor előfordul, hogy megszakad a vonal.

Telenor, 00:15

A Telenor honlapjára felérve egyből szemet szúrt egy mondat: "ügyfélszolgálat várakozás nélkül". Egyből két vezetékes telefonról hívtuk őket, hogy teszteljük, mi történik, ha egyszerre két hívásuk érkezik be. A kolléganőmnek 15 másodpercig kellett várakoznia, nekem 18-ig, mire beleszólt az ügyfélszolgálatos. Kellemesen csalódtunk a Telenorban: gyors reakcióval dolgoznak, és nem kell végighallgatni az összes menüpontot, erősen el is gondolkodtunk, hogy szolgáltatót váltunk. A Telenor-előfizetők ráadásul ingyenes számon is próbálkozhatnak hétköznap kettőtől négyig, illetve hétvégén kettőtől ötig mert (a mobilszolgáltató honlapján feltüntetett táblázat szerint) ez az ideális időszak az ügyfélszolgálatuk hívására.

Vodafone, 02:59

Sajnos először végig kellett hallgatni az automatát, majd mindenféle kódot kellett bepötyögni, meg menükből választani. Már ez is elég idegtépő, hát még az, hogy az ügyintéző nem tudott válaszolni a kérdésünkre: mennyi kötbért kell fizetni, ha szeretnénk megszüntetni a mobilnet előfizetésünket. Gyorsan átpasszolt a kollégájához, akinek elölről el kellett magyarázni megint az egész sztorit. Egyébként a válasz roppant egyszerű volt, és csak három összeget kellett volna megjegyezni hozzá. Nem hálózaton belül történő hívás esetén a Vodafone is jócskán számláz, mire megoldjuk a problémát.

III. Kerületi Önkormányzat, 00:16

Nagyon kedves hölgy vette fel a telefont, precíz és lényegre törő tájékoztatást adott. Aztán körülbelül tíz percen keresztül taglalta az ő fontosságukat, és hogy időnként milyen nehéz útbaigazítani egy-egy érdeklődőt, illetve, hogy milyen kevesen vannak erre a fontos feladatra, és mennyire szükséges lenne emelni a fizetésüket.

Kimaradt valaki? Ne aggódjon, nem hagytuk abba, következő cikkünkben további szolgáltatókat versenyeztetünk a stopperórával!

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.