Így spóroljon tízezreket gázszámláján

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hat tipp azoknak, akik nem távfűtéses lakásban élnek, és szeretnének akár tíz-húsz százalékot is megtakarítani a fűtésszámlájukon.

Bár idén szerencsére még nem volt óriási hideg, nem árt felkészülni az igazi fagyra. Sokan használnak a főzéshez, melegvízhez, és a fűtéshez is gázt. Ez utóbbinál persze köztudott, hogy a legjobban a jól szigetelő nyílászárókkal, vagy egy gazdaságosabb fűtési rendszerrel lehet megtakarítani, de a jelen gazdasági helyzetben vélhetően keveseknek adatik meg, hogy most cseréltessék vagy építtessék ki ezeket, mivel mindkettő jelentős beruházási költséggel jár. Akinek épp elég, hogy megélhetésére (és esetleg még horribilis hitelére is) költi minden hónapban a fizetését, hasznos lehet a pár alábbi tipp gázszámlája csökkentésére. Annak is érdemes odafigyelnie ezekre, akinek nincsenek anyagi problémái, mert az sem mindegy,  mennyi energiát pocsékol el feleslegesen.

1. Csökkentheti a fűtési hőmérsékletet, ha redőnyt csináltat az ablakokra. Lehet, hogy esztétikailag nem a legszebb látvány, de a fából készült változatai egészen jól is tudnak kinézni. Léteznek hőszigetelős fémváltozatok is, melyek azért különösen hasznosak, mert télen tényleg rengeteg hőt képesek bent tartani a lakásban, nyáron pedig ugyanezt kirekesztik.

2. Még időben van ahhoz, hogy átnézesse gázkészülékeit. Rendszeres karbantartással akár húsz százalékkal is növelhető a készülékek hatékonysága, és – nem utolsó sorban – élettartamuk is kitolható pár évvel. Tartsa gáztűzhelyét is tisztán, mert az elkoszolódott gázrózsák jelentősen, akár 10 százalékkal is ronthatják a tűzhely hatásfokát.

3. Természetesen nem árt a gázszámlának az sem, ha lejjebb tekeri a fűtést legalább egy-két fokkal. Ezt még zökkenőmentesen át lehet vészelni, főleg, ha odafigyel, hogy melegen tartsa a lábát, ami az egész hőérzetét képes befolyásolni. Erre elég lehet a vastag bundazokni is, de a fázósaknak létezik jópofa 25 wattos elektromos lábmelegítő, amit már hétezer forinttól be lehet szerezni. Ha még ennél is fázósabb, használja együtt az elektromos köpennyel, melynek teljesítménye 150 watt, már 14 ezer forintért kapható - természetesen ezeket nem kell folyamatosan üzemeltetni, ha jól átmelegedtünk, az órákig kitart. Aki pedig a villanyszámláját is kímélné, az használjon Mád talpmelegítő követ: azonkívül, hogy a sziklakő bárhova rakható, képes a hőt hosszú ideig leadni, mindössze 318 forint, és ennek aztán tényleg semmilyen fogyasztása nincs.

4. A sima, vastag szőnyeg is jó ötlet, de még jobb az elektromos változata, melynek mérettől függő a teljesítménye, az 50x70 centisnek például 65 watt. A fűtőszőnyeg hálózatba bedugva üzemeltethető energiatakarékos megoldás. Nagy teljesítménnyel működik, gyors a hőleadása, ezért hamar javít a hőérzeten, így ezt sem kell folyamatosan üzemeltetni. A kisebb ára hét-, a nagyobbé tízezer forintál kezdődik.

Mi a watt?

A villamos áram fogyasztása alapján felszámított összeget a felhasznált áramenergia után kell fizetni. Az áramenergiát az áram erősségének és feszültségének szorzata vagyis a watt adja. Ha valami egy órán keresztül 1 watt teljesítménnyel üzemel, akkor ezalatt 1 wattóra munkára eső összeget számít fel a szolgáltató.

5. Nagyon olcsón be lehet szerezni hőtükör lapot is. Helyezze a fűtőtest mögé, ezzel növelheti a fűtés hatékonyságát úgy, hogy a falban elnyelődő hőt a lap visszaveri.

6. Vásároljon az ablakaira hőszigetelő fóliát. Ezt a praktikus darabot, bármelyik nagy barkácsáruházban beszerezheti egészen olcsón, már 3000 forinttól. A felragasztása pofonegyszerű: a hosszabbítóba bedugja a hajszárítót és az öntapadós matricára fújja a meleg levegőt. Ezzel a módszerrel akár 10-12 fokkal is melegebben tarthatja lakását. További előnye, hogy ha van szembeszomszédja, akinek idegesíti a látványa, nem kell többé néznie (és ő se lát be többé az ön lakásába): csak olyan fóliát válasszon, amelyik tükörlapos.

Január elsejétől, a legnagyobb megengedett 4,2 százalékos mértékben emelték tarifáikat a távhőcégek.

Budapesten az átlagos lakásméretet tekintve  nettó 197 037 forintról nettó 205 312 forintra nőtt a távfűtés díja. Ez áfával együtt 215 558 forintot jelent, míg tavaly a bruttó 206 888 forint volt az összes költség.  Forrás: MTI

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.