Mennyiért lehet idén síruhát venni?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Aki úgy dönt, hogy idén bérlés vagy kölcsönkérés helyett beruház egy saját síruhába, jól tette, ha megvárta a leárazásokat. A Hervis, az Intersport, a Decathlon és a Heavy Tools hazai kínálatát mértük fel, bónusz: 400 ezerért már kapható napelemes dizájner-síkabát is.

Négy sportboltban néztük meg, hogy mlyen a kínálat: sajnos túl sok extrával nem találkoztunk, és az árak is az egekben vannak még így is,  hogy beindultak az akciók.

Hervis: 20-50 százalékos leárazással se érdekel senkit

„A főnököm minden héten az orrom alá dugja a tavalyi statisztikát, hogy lássam mennyi volt az eladás tavaly és mennyi most. Állandóan át kell rendeznünk az árut egyik helyről a másikra, hátha így majd beindul a vásárlás. Hiába mondom neki, hogy nem ezen múlik, hajthatatlan. Még az sem segít az eladás felturbózásában, hogy most vannak a leárazások. Senki nem vesz semmit, de főleg nem sícuccokat. November óta a legjobb forgalmat a kiegészítőkkel sapka, sál, kesztyű és gyerekruhákkal értük el. Az emberek úgy gondolják, hogy nekik megfelel a régi síruhájuk is, de a gyereknek muszáj újat venni, mert kinövi a régit."

Pedig a Hervis mindent bevet, hogy jó forgalmat generáljon. Az üzleteiben decemberben, még olyan hitelt is fel lehetett venni kétmillió forintig, amelyhez nem volt szükséges bemutatni munkáltatói igazolást. De ez sem segített a bevétel növelésén. Talán a csiricsáré kínálat az, ami távol tartotta a vásárlókat.

A Mammutban lévő Hervis kínálata hatalmasnak tűnik síruha terén, de sajnos hamar kiderül, hogy jót megfizethető áron nem árulnak, vagy épp nincsen belőle méret. Egy átlagos alkatú lányra (170/58) próbáltunk egyszínű, viselhető fazonú ruhát találni, reménytelenül. Amelyik nadrág megfelelt volna színben, az méretben nem volt, és bár kicsivel nagyobb a választék a kabátok között, a modell szerint hordhatatlanok, mert azokban leginkább egy arapapagájra hasonlít az ember.

A legolcsóbb sínadrág, ami elég jó víz- és szélálló, illetve légáteresztő, 17 000 forintba kerül, a legdrágább 46 990. A kabátok között a Hervis saját márkás kabátja leárazva 19 990, a Helly Hansen meg 76 990 forintba kerül. A négy üzlet közül a Hervisben van a legnagyobb választék téli kiegészítők közül, a sapkák 3499-10 990, a kesztyűk árai pedig 4990-29 990 között mozognak.

Galéria ikon

33

Galéria: Síruhák
Fotó: Dívány

Heavy Tools: árban és felhozatalban fiatalos, kevés vásárlóval

Nem különösebben nagy a választékuk, de legalább van méret mindenből, és az eladók is kedvesek. Sőt, van egyszínű kabátjuk 20 792 forintért, amelyiknek 5000 mm/h a vízállósága és 5000 mm/24h a lélegző képessége. Tízezerrel drágábban, 30 392 forintért kicsit komolyabb változatban is van kabátjuk, ennek 10 000 mm/h a vízállósága és 8 000 g/m2/24h a lélegző képessége. Ez nem csak azért fontos, mert síelés közben eshet a hó, hanem azért is, mert kezdőként többet lehet a földön az ember, mint a léceken. Ilyenkor a kabát külső rétege megakadályozza, hogy a hideg szél és a víz behatoljon, speciális kialakítása viszont lehetővé teszi, hogy a ruhán belül képződött nedvesség kijusson.

Mit jelentenek ezek az adatok?

Vízállóság: A kabát külső rétege megakadályozza a hideg szél és a víz behatolását.
Lélegző képesség: Például a 8000 g / m2 / 24h azt jelenti, hogy egy négyzetméter felületen 24 óra alatt 8000 g nedvesség tud távozni.

A boltban leginkább a fiatalabb korosztályt célozták meg, ez főként a ruhák mintázatán és árain látszódik. A legolcsóbb síkabát 20 792, a legdrágább 30 392 forintba kerül, míg nadrágok közül csak négy fajta van, 11 495 - 19 192 forintos áron. Jó tudni, hogy az üzletben a legolcsóbb nadrág vízállósága is legalább 10 000 mm/óra. Kicsi viszont a sapka- és kesztyűválaszték, az előbbit 2792-3192, utóbbiakat 7992 forintért lehet beszerezni.

Galéria ikon

33

Galéria: Síruhák
Fotó: Dívány

Decathlon: jó minőség korrekt áron, sok vásárlóval

Az ár mellett az egyik legfontosabb szempont, amiért jó a Decathlonban vásárolni, az az, hogy mindig talál az ember segítőkész eladót. A cég saját márkája, a Quechua rengeteg olyan embernek jelent megoldást, akik szívesen sportolnának vállalható árú és jó  minőségű   öltözékben. Egyéb márkákból a Decathlon nem sorakoztat fel annyit, mint terepszemlénk következő helyszíne, az Intersport, de fazonban és árban klasszisokkal jobb. A legolcsóbb (a már említett Quechua) síkabátért, ami négyféle színben kapható, mindössze 9490 forintot kell fizetni, és a legdrágább ami egy Columbia kabát is csak 49 990 forintba kerül. A jó szabású sínadrágok szintén szuper áron vannak, 9990 forintnál kezdődnek.

Vízálló kesztyűt több színben már 2490 forintért lehet venni, a sapkák kicsit drágák, 4590 forintról indulnak.

Sajnos a nadrág és kabát méretválaszték ebben az üzletben sem túl nagy, de azért legalább egy-egy darab minden méretből fellelhető.

Galéria ikon

33

Galéria: Síruhák
Fotó: Dívány

Intersport: nagy választék drága termékekből

Igaz, hogy az ár-értékarány egyenesen arányos a minőséggel, de ha tízezrekkel olcsóbban hasonlót is lehet kapni, akkor miért a Kínában készült McKinley-t (az Intersport saját márkájának az elnevezése) vegye meg az ember? Sajnos méretben itt sem túl nagy a választék, de az Intersport pozitívuma, hogy a Hervishez hasonló papagájkodás mellett egyszerű és jó fazonú nadrágokat és dzsekiket is árulnak. A nadrágfelhozatal 14 990 forintnál indul és 90 ezernél ér véget, míg a kabát 24 990 forinttól kezdődik, és a már kimondva is félelmetes 200 ezernél ér véget.

A kiegészítők itt is nagy szerepet kaptak: a sapkák 3890, a kesztyűk 4990-től vihetőek.

Galéria ikon

33

Galéria: Síruhák
Fotó: Dívány

Dizájner sícucc pofátlanul drágán: napelemes Ermenegildo Zegna síkabát

A napelemes síkabátot az itthoni Zegna boltban már potom 400 ezer forintért megkapjuk, bár az USA-ban ugyanez a kabát 300 ezerbe kerül. Ezt a pénzt nem csak a névért fizetjük, az egyébként nagyon jó víz- és szélálló kabát neoprém gallérjába kicsi napkollektorokat építettek be, melyek képesek bármilyen, akkumulátorral rendelkező elektromos kütyüt (telefont, zenelejátszót, USB-s eszközöket) tölteni. Persze, ezek a töltőberendezések egyszerűen kivarázsolhatóak a kabátból, így a tulaja akár otthon is használhatja őket, például az ablakpárkányra helyezve.

Galéria ikon

33

Galéria: Síruhák
Fotó: Dívány

Igaz, hogy ez az egyik legdrágább síkabát, amit valaha láttam, de ha leárazva hozzá tud jutni az ember, 160 ezer forintért egy valóban praktikus és környezetkímélő ruhadarabra tehet szert.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.