A country zenének megvan az a képessége, hogy borzasztó ellenszenves tud lenni. Sokan csak fintorognak vagy lesajnálóan félrehúzzák szájukat, ha megemlítik előttük a sápadtarcúak muzsikáját. Azelőtt a Wild Buffalo Line Dance Club egyik-másik tagja sem volt ezzel másképp.
Szeretem az elhivatott embereket. Talán azért, mert én nem vagyok az, így kedvemre csodálhatom őket.
Lasszós hagyományőrzés
Most éppen azokat, akik Budapest XIII. kerületének egy félreeső hoteljében termet bérelnek, és immáron évek óta minden pénteken hol nagyobb, hol kisebb létszámban cowboy-kalapot öltenek, farmerjuk hátsó zsebéből csillagos-sávos, nyakkendő alakú zászlót lógatnak ki, farmerjuk övtartójára csinos kis lasszót rögzítenek, hogy aztán sorokba álljanak és amikor elindul a zene - és ó, istenem, milyen zene?! - az adott számra előírt lépéssorozatot a betanultak szerint előadják.
A line dance nem az egyénieskedés terepe. Itt pont az a cél, hogy az egy-egy számhoz kitalált és a világszerte működő hasonló klubok által elfogadott koreográfiát a leghűbb módon adják elő, mint afféle hagyományőrzők. Pedig a line dance hagyománya nem régi. Csak a kilencvenes években találták ki a country-zene népszerűsítésére. Nem egyéni attrakció, pedig a sorokba rendeződött táncosok pár nélkül, egyedül járják. Csoportosan, mégis egyedül: a line dance pont azért lett népszerű, mert ha nincs partnered, akkor sem maradsz ki a buliból.
A country szerintük nem ciki
"Sok ismerősöm ha meghallja, hogy mi countryra táncolunk, legszívesebben messzire menekülne" - meséli az egyik klubtag. "Valami furcsa buké lengi körül ezt a zenét. Aztán ha valakit sikerül rávennünk, hogy tartson velünk, rájön, hogy hibás volt az a kép, amit magában őrzött."
"Én sem voltam ezzel másképp. Első alkalommal, amikor aput elkísértem, piros magas sarkú cipőben tipegtem ide, nem volt jó ötlet" - mondja egy másik, Veronika. "Marketinges vagyok, annak megfelelően öltöztem a szabadidőmben is. Erről a zenéről, táncról fogalamam sem volt, hacsak annyi nem, hogy csak az idősebbeket érdekli, fiatalként semmi közöm hozzá. Szóval olyan kicsit cikis dolog."
Ez jó zene - mondta az apa
A történet egy autó belsejében indult. Stettner István és családja éppen A-ból B-be tartott, amikor egy Johnny Cash-szám szólalt meg. "Ez jó zene" - mondta a férfi szinte csak úgy magának és kicsit csavart a hangerőn. "Régen láttam egy filmet, amiben erre a Johnny Cash-számra táncoltak. Egyszer ezt én is kipróbálnám." Akkor még nem tudta, mennyire meggondolatlan volt.
Merthogy lánya, Veronika akkortájt éppen azon gondolkodott, hogy közelgő születésnapján mivel lepje meg a papát. Nem volt kéznél olyan tánctanár, akinek Johnny Cash lett volna a specialitása, így akkor a meglepetés elmaradt. De egy-két évvel később - amikor apa fennállásának ötvenedik évfordulója közeledett - egyszer csak rátalált a Footloose Linedance-klubra.
A felfedezés igencsak kapóra jött: Istvánt bezupálták a klubba, nem volt apelláta. Ő akart Johnny Cashre táncolni! Azért, hogy ne tűnjön kiszúrásnak, lánya és lánya barátnője is beszállt a táncosok közé.
Tele van velük a YouTube
A többi már sejthető. Az egyszeri alkalom rendszerességgé dagadt, lánya után felesége, másik gyermeke, majd barátok, barátok barátai is csatlakoztak, aztán túl sokan lettek, kiváltak és megalakult a ma is működő Wild Buffalo Line Dance Club.
Azóta elég, ha annyit mondok, hogy tele van velük a YouTube, fellépésekre hívják őket, állandó zenekaruk is van: a Don Attila Band, és már az amerikaiak is felfedezték maguknak őket: felléptek egy július negyediki rendezvényen a követségi dolgozók szórakoztatására.
