Az örök fiatalság a Fogasházban lakik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Még több tárgyat a sörök közé!” – lelkesít a 78É nem egészen értelmes felszólítása. A Fogasházban megrendezett kiállításon nem sokkal jutunk közelebb a megoldáshoz, de irigykedni, azt elkezdünk.

A cím alapján valami igazán szokatlanra számítottam, amikor a 78É elnevezésű „csoport” Még több tárgyat a sörök közé! című kiállítására, a Fogasházba igyekeztem. Az Akácfa utcai kulturális befogadótérnek azonban ezúttal sikerült még egy csavart belevinnie a dologba azzal, hogy nem őrült iparművészek agymenésével, hanem egy középiskolai kezdeményezéssel szembesített.

Régi, borgőzös éjszakák emléke: 78É

Rögtön a bejárattal szemben, a pult melletti terem ajtajának tetején egy megboldogult éjszakai buszjárat, az Örs vezér tere és a Döbrentei tér között közlekedő 78É táblája virít. Mondhatni, az anyag nem veszett el, csak átalakult, hiszen az egykori éjszakai járat „nevét” – amelynek útvonala természetesen nem, csak a jelzése változott – a budapesti Radnóti (becsületes nevén az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) nyári tábora örökölte. A 78É esetében tehát nem néhány vállalkozó szellemű képzőművész lakta be a Fogasház földszinti kiállítóterét, hanem egy gimnázium öreg- és jelenlegi diákjai mutatták meg, mit alkottak az általuk életre hívott tiszafüredi tábor foglalkozásain.

A 2004 óta létező 78É nem annyira csoport, mint inkább egy folyamatosan bővülő, néhány „öreg-radnótis” kemény magjából kiépült, folyamatosan alakuló közösség. (Az éjszakai busz jelzése pedig nem titkoltan az ifjonti hévvel, közösen átmulatott éjszakák emlékét idézi.)

Galéria ikon

6

Éjszaka(i) az ajtó felett
Galéria: 78É a Fogasházban
Fotó: Kováts Dániel

Kollektív-kreatív szeánsz radnótisoknak

Mint kiderült, 2005 és 2008 nyara között négyszer indult el „a nagygimnazista járat”, amelynek célpontja egy „szószátyár, de roppant készséges tulaj” birtokában lévő tiszafüredi kiskemping. Az egy alkalommal 40-50 diákot számláló tábor korántsem (csak) a kamaszkori tivornya melegágya – bár a kiállítás címe azért valami hasonlóra enged következtetnünk –, hiszen a jelenleg a képzőművészet, a film, vagy éppen a színház terén tevékenykedő egykori radnótisok nemigen hagyják fertőbe süllyedni a fiatalokat.

Bárány Botond rajztanár például kézműves feladatokkal sarkallja alkotásra a diákokat, míg a csapat másik fele ezalatt filmkészítéssel foglalkozik – később cserélnek. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: a kollektív barkácsolás, alkotás eredménye a Fogasházban 31-éig megcsodálható.

Kutasd az értelmét

A rikítózöld fal mentén egészen meglepő képződmények sorakoznak és várják, hogy megfejtsük őket: szivárványszínű, lámpabura köré nőtt focilabda, növénytartó állványra helyezett söralátétek és cigisdoboz-feliratok, papírmaszkok és az alkoholt társasjáték formájában megközelítő „alcoholity”.

Egy falra tapadt emberi alak egész testét apró ablakok borítják, amelyekből kis emberkék, elmélázó fiatalok kandikálnak ki. Madzagból szárítókötél, rajta kis papírruhák: mintha az ember egy kéretlen lakókkal teli társasház lenne – a kellemes-kellemetlen gondolatok, vágyak lakhelye.

Galéria ikon

6

R2-D2 után szabadon
Galéria: 78É a Fogasházban
Fotó: Kováts Dániel

Tudnak valamit

Az ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és improvizációs játékokkal megspékelt 8-9 tiszafüredi nap lenyomatai némi irigységgel töltik el a szemlélőt. Az összképet erősíti egy végzős diák évkönyvből vett élménybeszámolója: soraiból a kötelező illedelmen túl is süt az őszinte lelkesedés.

Maga a kiállítás nem feltétlenül jelent katartikus élményt a képzőművészetre érzékenyeknek, de nem is ez a lényeg: sokkal inkább az, hogy nagyon úgy fest, néhány „öreg-radnótisnak” sikerült megtalálnia az örök fiatalság elixírjét – egy időre legalábbis biztosan.

Kelemen Éva
Kelemen Éva
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.