Újra a fedélzeten: Elindult a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Titanic mindig is formabontó, izgalmas körítéssel adta meg az alaphangot a rendkívül igényes és változatos repertoárhoz. Most sincs ez másként, a filmek több szekcióban foglalnak helyet, egy-egy tematikát képviselve. 9 versenyfilm indul a Hullámtörők-díjért, ezeket esténként vetítik. A mezőnyben Spanyolországból, Franciaországból, Észak-Európából, Kínából és Iránból is találunk izgalmasnak ígérkező alkotásokat, melyek többnyire az egyént, vagy egy szűkebb közösséget helyezve a középpontba mesélnek szerelemről, traumáról, beilleszkedésről, furcsa szokásokról - hol megkapó líraisággal, hol hűvös dokumentarizmussal. A változatosság tehát már itt is bizonyos, pedig még csak a versenyfilmekről volt szó.

Családi kötelékek a címe az egyik szekciónak, amelynek fő vezérfonala, beszédes nevének köszönhetően, könnyen kitalálható. Kíméletességre, elhallgatásra nem szabad számítanunk, a művészek nem bánnak kesztyűs kézzel a családi közösségek, szerelmek rejtett vagy kendőzetlen problémáival, de amit mondanak, szépen teszik. Erőteljes, helyenként megrázó, néhol vicces, de nagyon szép filmek kerültek ide. Az orosz Búgócsiga, az amerikai Szép kis szakítás vagy az izraeli Érzelmi pótlék és társaik eltérő nyelvezettel, hangvétellel közelítenek az emberi kapcsolatok témájához.

A Különös történetek közt valóban különös történetekre bukkanunk. Ez a csoport több rendhagyó adaptációt is felvonultat, A Malőr Csodaországban vagy a Nem félünk a farkastól egyetemes, mindenki számára ismert mesékhez nyúl vissza, az előbbi Nagy-Britanniából, az utóbbi pedig Csehországból. Szokványosra ne számítsunk! A Köszönöm, hogy kirabolt! egy kleptomániás nőről, az orosz Így ért véget a nyaram a jeges észak foglyairól szól, a Szimbólum című japán alkotás pedig végletesen bizarrnak és agyafúrtnak ígérkezik.

A Francia zátonyok értelemszerűen frankofón alkotások tárháza, ahol az ország aktuális filmjeinek legjavát leljük, nagy műfaji változatossággal. Háborús film, mint a Közeli ellenségek, vagy drogfilm, mint a Menedék itt egyaránt elfér, sok egyébbel együtt.

A Tigris éve fantázianevű szekció a távol-keleti filmtermés válogatott példányait gyűjti csokorba. Kína, Tajvan és Hongkong filmjei hazánkban eddig háttérbe szorultak, de szerencsére újabban egyre több alkotás kerül a filmszínházakba. A tehén című film például vidéki közegben mesél állatról és emberről egy furcsa fekete humorú mesekomédia keretei közt, a Parking pedig hétköznapi bonyodalomból kerekedik abszurd történetté abszurd figurákkal.

A Sötét oldal a bűn természetével foglalkozik, az ide került filmek szintén egymástól gyökeresen eltérő szemléletmóddal közelítenek témájukhoz.
A programban továbbá megtalálhatók az animációs filmek és a zenei témájú művek is. A 9 egy izgalmakkal teli posztapokaliptikus mese lenyűgöző figurákkal, a Kutyám, Tulipán egy zsémbes bácsi és kutyájának megindító története, A fantasztikus Róka Úr pedig a filmrendező Wes Anderson első egész estés animációs filmje, mely látványos stop-motion technikával készült. A zenei szekció filmjei közt szemezgetve többek között a The White Stripes és a legendás Blur zenekarokról tudhatnak meg többet az érdeklődők, és a filmek persze nem csak rajongóknak ajánlottak.

A Titanic tehát elindult, és útját egészen április 18-ig folytatja, amikor is megint elmerül, de szerencsére csak egy évre. Az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó és a Kino invitálja a filmbarátokat a szokásos évi kalandozásra a mozgókép kiismerhetetlen világába.

További információ:
www.titanicfilmfest.hu

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.