Polanski és a megbocsátott pedofília

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Itt van ez a Polanski-ügy. A köztiszteletben álló művész 30 éve Jack Nicholson kecójában liliomot tiport, majd lebukott, bevallott, vád alá helyezték, aztán meglépett az országból, és mindeddig megúszta. Most valószínűleg kényes kötődésű bankszámlák miatti politikai csatározásban Svájc beáldozta a filmest, de ilyen előfordult már párszor a világtörténelemben, nem kell rajta csodálkozni.

Az ügy kapcsán több neves személyiség, többek közt Thierry Fermaux, a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója, Costa Gavras és Wong Kar Wai filmrendezők, valamint Fanny Ardant francia és Monica Bellucci olasz színésznők írták alá azt a petíciót, melyben a filmrendező szabadon bocsátását követelik.

Az egyik indok az, hogy akadnak eljárási hibák a bírósági ügyben. A másik, hogy a Polanski által molesztált, akkor 13 éves lány később nyilvánosan is kifejezte megbocsátását.

Hát, márpedig varrják be Polanskit. Ha egy Szigony-utcai őslakos teszi ugyanezt, 30 év múlva is megkapja a maga 8-10 évét, amennyiben rajtaveszít. És neki közben sem jut ki az elegáns Cannes-i villák proccából, sőt, ha még a nevét és a kinézetét is ismeri a hatóság, aligha odázza 30 évig az őrizetbe vételt. És ehhez nem kell reflektorfényben állnia, elég szimplán nem rejtőzködnie. Szóval Polanskit még a legképmutatóbb rendszernek is rács mögé kellene juttatnia. Ő miért mászhatna ki belőle?

Ha kimászhat, és ez a bűn áldozat általi megbocsátása miatt lesz, akkor ez a precedensre épülő jogrendszerekben érdekes fordulatot hozhat(na). És nem is egyértelműen rosszat. Nagyjából addig lenne büntethető egy kihágás, amíg annak áldozata vagy az áldozat családtagjai bosszúvágyat táplálnak.

Ez bizonyos szempontból lényegesen fejlettebb rendszer lehetne. Közelebb állna a valóságos élethez, mert az elévülési idő és a fájdalom megszűnte között igazából nincs kapcsolat. (Kérdést így is fölvetne eleget, hiszen a magbocsátás is kikényszeríthető erőszakkal. De minden rendszernek vannak korlátai, a mai jogrendszerben is vonnak vissza beadványokat fenyegetés hatására.)

index.hu: Polanski dosszié

A candydoll.tv weboldal színtiszta pedofília, a rendőrség mégsem tehet semmit a latexruhás kislányok ügyében - Ranschburg szerint a szülő a hibás, hogy 7-14 éves gyerekek pózolhatnak a weben lakkban. | Kislányok bőrtangában - ez miért nem pedofília?

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.