A boldogság megszerzésének tudománya

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hanem?
Sonja Lyubomirsky a pozitív pszichológia elismert amerikai kutatója Hogyan legyünk boldogok? címmel írt összefoglaló könyvéből megtudjuk. A könyv olyan technikákat tanít, amelyek segítenek elégedetté válni. Na persze, gondolod most, épp a boldogság az, ami tanulható. Hát igen, bizony az. Hosszú éveken keresztül végzett, reprezentatív kutatások azt bizonyítják, hogy hatalmunkban áll megváltoztatnunk jólétünket tetteink és gondolataink révén! Látszólag ellentmond ennek az a tény, hogy kedélyállapotunkat, a boldogságra való képességünket, azt, hogy milyen színben látjuk általában a dolgokat, alapvetően örököljük. Habitusunk, kedélyállapotunk, az a képességünk, hogy mennyire tudunk megküzdeni a felmerülő problémákkal, illetve elhagyjuk-e magunkat, ahelyett, hogy küzdenénk, genetikailag meghatározott. A boldogságra való képességünket 50 százalékban a szüleinktől örököljük, 10 százalékban külső körülményeink befolyásolják, 40 százalékban azonban rajtunk múlik.

Már megint ez a pozitív gondolkodás? Oké, de hogyan kell azt csinálni?
Vannak módszerek.
Lyubomirsky könyvének nagyobb részét ezeknek a boldogságfokozó stratégiáknak szenteli. Tizenkét speciális technikát ismertet, amelyek közül a személyiségünknek megfelelő gyakorlatok kiválasztásával hozzá is kezdhetünk életünk gyökeres átalakításához. Javasolja nekünk többek között, hogy gyakoroljuk a megbocsátást, minden egyes nap köteleződjünk el céljaink iránt, kerüljük el a kényszeres rágódást és a társas összehasonlítgatást, és törődjünk többet a testünkkel. Ezek bizonyítottan működő stratégiák, mégis hajlamosak vagyunk elsuhanni mellettük a boldogság utáni kétségbeesett hajszánk során.

Az amerikai pszichológus szerint a cél elérésének öröme, vagy valamilyen birtoklás jó érzése csak rövid ideig adja meg a belső, természetes békét. A boldogság nem külső helyzetre épül, nem függ másoktól. Sőt, sokszor megfigyelhető, hogy nehéz helyzetekben is fennmarad – a külső körülmények ellenére. Kérdezhetnék, hogyan lehetséges ez? Szintén edzés kérdése, csak itt nem a testünk, az izomzatunk, hanem a hozzáállásunk a megmunkálandó terület. Ha képesek leszünk kialakítani a függetlenséget önmagunkban, ha nem  az anyagiaktól, és nem a nyeréstől vagy vesztéstől tesszük függővé önmagunk elismerését, jobban fogjuk érezni magunkat. Miként akkor is, ha nem vagyunk kiszolgáltatva annak, hogy mások hogyan értékelik tehetségünket, képességeinket és teljesítményeinket. Ha nem bosszankodunk a nehézségeken, hanem teszünk ellenük. Ha nem a világot okoljuk az esetleges kellemetlenségekért, hanem megtaláljuk saját aktív szerepünket abban, hogyan tudjuk jobbá tenni az adott helyzetet. Akkor ez már a belső béke, a harmónia, a rajtunk múló „boldogság”. Egyszóval: ha egyre inkább azzá válunk, akik lehetünk, már beszélhetünk a valódi boldogságról.


Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok?
Kiadó: Ursus Libris
Ára: 4300 Ft

Még több könyvre vagy kíváncsi? Nézd csak ezeket!

Stephenie Meyer: Twilight
Dr. Csernus Imre: A férfi
Paeli Suutari: A Suutari-levelek
Simone de Beauvoir: Amerikai szerelem
Joan Slonzcewski: Ajtó az óceánba

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.