A visegrádi országok megegyeztek: óriásit buktak vele az osztrákok

Mai kattintásvadászat-paródiánkban az 1335-ös visegrádi királytalálkozóra emlékezünk, mely máig a közép-európai politikai kapcsolatok egy hivatkozási pontja. Károly Róbert magyar király igyekezett jó házigazda (vagy Thuróczi János jó krónikás) lenni, az írás tanúsága szerint a lengyel király például napi 180 hordó bort kapott, a cseh uralkodó lovai pedig napi 25 mérő abrak ellátmányt.

1335 őszén jelentős nemzetközi konferencia helyszíne volt Visegrád: az ún. királytalálkozón a közép-európai országok uralkodói jöttek össze, hogy elrendezzék ügyes-bajos dolgaikat. A találkozónak Anjou Károly Róbert udvara adott helyszínt. A konferencia eredményeként megszűnt a Lengyelország és Csehország közötti ellenségeskedés.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Károly Róbert, vagyis I. Károly magyar király évtizedeken keresztül harcolt, hogy stabilizálhassa a belpolitikai helyzetet – miután ez sikerült, törekvéseivel végre a külpolitika felé fordulhatott. A cseh és lengyel kapcsolatok eseménydúsan alakultak a 14. század első felében: a lengyel részfejedelemségeket egyesítő Lokitelek László királlyá koronáztatta magát, a trónra azonban Luxemburgi János cseh uralkodó is igényt tartott, a lengyelek ugyanakkor a Luxemburgok vazallusává lett Sziléziát akarták megkaparintani. Lászlónak kétfrontos harcot kellett vívnia a csehek és a Német Lovagrend ellen. Az Anjou-házból származó magyar király viszont jó viszonyt ápolt Luxemburgi Jánossal, akinek testvérét, Beatrixot feleségül is vette (a királyné végül gyermekáldás nélkül halt meg 1319-ben).

A magyar és a cseh uralkodó 1327-ben a nagyszombati találkozón fontos gazdasági egyezményt kötött, melynek eredménye közös valutarendszert hozott létre a két országban. Károly Róbert elsődleges célja ezután a csehek és a lengyelek közötti ellentétek elsimítása volt: a békítési folyamat akkor indulhatott meg, mikor László halála után annak fia, egyben a magyar uralkodó sógora, Nagy Kázmér lett a lengyel király. Az új uralkodó hajlott a kibékülésre, ugyanis szeretett volna mihamarabb véget vetni az állandósult, megoldás nélküli kétfrontos háborúnak, Luxemburgi János azonban kevésbé volt hajlandó a tárgyalásokra – Károlynak sokáig kellett puhítania őt, mire tető alá hozhatta a hármas királytalálkozót. A tárgyalást évekig tartó diplomáciai előkészületek előzték meg, mire sikerült lefixálni a helyszínt és az időpontot: Károly saját udvarába, Visegrádba hívta a két rivális uralkodót, a tárgyalássorozatot 1335 novemberére, Piast Erzsébet magyar királyné (Kázmér nővére) névnapi ünnepségének idejére szervezték.

November elején érkezett a magyar udvarba a cseh és a lengyel király, emellett a Német Lovagrend képviselői, valamint az uralkodók kíséretében lengyel, sziléziai és német előkelők vettek részt a tárgyalássorozaton. Az eseményről készült magyar hivatalos iratok mindenestül megsemmisültek, a külföldön őrzöttekből tudjuk, hogy a megállapodások többségét november 19-re, Erzsébet névnapjára időzítették. A találkozó egyik célja a gazdasági kérdésekben történő megállapodás volt: mindhárom országot feszélyezte ugyanis Bécs és a Habsburgok árumegállító joga – új kereskedelmi utakat jelöltek ki közösen, hogy kikerülhessék az osztrák vámot.

Elsősorban persze békeszerződéseket kötöttek, egyben mások ellen szövetkeztek: a magyar–cseh szerződés például az osztrák hercegségek ellen irányult, a következő évben meg is kezdődött a közös hadjárat. Megállapodtak, hogy ha bármelyik király országát külső támadás éri, a másik kettő köteles a megtámadott fél segítségére sietni. Luxemburgi János lemondott lengyel trónigényéről, Kázmér pedig Sziléziáról, és abba is beleegyezett, hogy a vitatott Pomeránia a Német Lovagrend kezén maradjon, így Lengyelország és a Német Lovagrend között is sikerült békeszerződést kötni.

Anjou Károly Róbert ábrázolása a Thuróczi-krónikában (1488)
Anjou Károly Róbert ábrázolása a Thuróczi-krónikában (1488)Fotó: Wikimedia Commons

Thuróczi János krónikájának tanúsága szerint Károly Róbert igyekezett minél jobban a vendégek kedvére tenni: a cseh uralkodó ebédjéhez mindennap kétezer-ötszáz kenyeret adtak és a legpompásabb királyi étkeket szolgálták fel, a kíséret lovai számára napi huszonöt mérő abrakot biztosítottak. A lengyel király ebédjére ezerötszáz kenyeret adtak és száznyolcvan hordó bort mértek ki naponta. Károly bőkezűen adakozott is Jánosnak: többek között ötven ezüstkorsót, két tegezt, két felbecsülhetetlen értékű nyerget és egy csodálatos sakktáblát is ajándékozott neki. Emellett ötszáz márka legfinomabb aranyat is adományozott neki, így váltva meg a lengyelek cseheknek való adófizetési kötelezettségét.

A visegrádi királytalálkozó minden tekintetben sikerrel zárult és bizonyította, hogy a diplomácia gyakran többet ér, mint az erőszakos megoldási kísérletek. A közös katonai akciók eredményeképpen a következő években János meghódította Ausztria északi részét, Károly Róbert pedig visszafoglalta Muraközt és végleg leszámolt a Kőszegiek nyugati határ menti hatalmával. Három évvel a visegrádi találkozó után megújították a magyar–cseh szövetséget, majd a magyar és a lengyel uralkodó megállapodott benne, hogy ha bármelyikük utód nélkül halna meg, a másikra vagy annak fiára száll a másik ország trónja. A három ország virágkorát élte a következő évtizedekben.

A visegrádi együttműködést sok évszázaddal később, a szocialista rendszerek bukása után újították meg a régió országainak vezetői. 1991 februárjában írta alá Václav Havel csehszlovák, Lech Walesa lengyel köztársasági elnök és Antall József magyar miniszterelnök a Visegrádi Együttműködést, melyben eredetileg Románia is részt vett volna, végül azonban – a marosvásárhelyi etnikai zavargások és a „bányászjárás” miatt – lemondtak a csatlakozásról. Az eredeti deklarációban az országok a totalitárius rendszer maradványainak felszámolása, a demokratikus berendezkedés védelme, a gazdasági összefogás és az euroatlanti csatlakozás előkészítése szerepeltek fő irányként. Csehország és Szlovákia különválásával a részt vevő országok száma mégis négyre nőtt, a Visegrádi Négyek legfőbb célja, az Európai Unióhoz való csatlakozás végül mindegyik állam számára 2004. május 1-jén válhatott valóra.

Olvasnál még ehhez hasonlót? Tegnapi kultbaitcikkünkben Johannes Vermeer holland festőről írtunk. 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.