Mezítláb szökött meg otthonról egy tizenéves fiú Miskolcon

Herman Ottót az utolsó magyar polihisztorként ismeri el az utókor, és ez nem véletlen: természettudósként (zoológusként, madárkutatóként), régészként, néprajzkutatóként és politikusként is maradandót alkotott, hazaszeretete és személyisége máig példaként áll az utókor előtt. Bibliográfiája több mint ezeregyszáz tételt számlál – annak ellenére, hogy tanulmányai középfokon megszakadtak.

Az egykori Zólyom vármegyében álló ősi felvidéki bányászvárosban, Breznóbányán (ma Szlovákia része) született 1835. június 28-án. Német anyanyelvű szász-cipszer családból származott, csak hétéves korában kezdett magyarul tanulni, nevét Carl Otto Hermannról magyarosította. Édesapja Karol Hermann bányaüzemi sebészmester volt, Ottó a család nyolc gyermekéből ötödikként (első fiúként) látta meg a napvilágot. Tizenkét éves volt, amikor a család a Miskolc melletti Alsóhámorba költözött. A szűkös körülmények ellenére apja igyekezett a lehető legtöbbet megadni a gyerekeinek, a kis Ottót ő fertőzte meg a természet szeretetével (Karol Hermann maga is ismert ornitológus volt). Ottó Miskolcon végezte középiskolai tanulmányait, szabadidejében a természetet járta, gyakran csavargott a Bükkben. Madárfészkeket figyelt meg, rovarokat gyűjtött, megtanult madarat preparálni. Egyszer édesanyja – aki féltette fiát télen kint a szabadban – eldugta a csizmáját, ezért a fiú mezítláb szökött ki.

1848-ban a forradalom hevében jelentkezni akart honvédnek, de tizenhárom éves kora és (a gyakori megfázások következtében) romló hallása miatt elutasították. A világosi fegyverletétel hírére beosont a kocsiszínbe, ahol az osztrák alakulatok kocsijait őrizték, és megpróbálta fűrésszel tönkretenni a küllőiket, de apja megakadályozta benne. Szülei akaratának megfelelően a Bécsi Politechnikum diákja lett mérnök szakon, tanulmányait azonban nem tudta befejezni. Apja halála miatt hazaköltözött, ugyanis őrá hárult a család anyagi biztonságának megteremtése. Géplakatosként dolgozott 1857-ig, amikor behívták katonának. Nem kívánt az osztrák hadseregben szolgálni, ezért nagyothallására hivatkozva nem jelent meg a sorozóbizottság előtt. Katonaszökevényként elfogták és – hallásproblémái dacára – tizenkét évnyi szolgálatra kötelezték. Dalmáciában katonáskodott, ahol műveltsége, nyelvismerete és fogalmazási tehetsége révén írnokként szolgált. 1861-ben végül leszerelhetett, de ezután sem hagyta abba a harcot. Milánóban az észak-olasz felkelőkhöz csatlakozott, majd részt vett az 1862. januári lengyelországi felkelésben.

A következő évben végre hazatért. Kőszegen fényképészként dolgozott, később pedig preparátorként kapott állást a kolozsvári Erdélyi Múzeumban. Ekkor kezdődött tudományos pályája, megjelentek első írásai, melyekben főként a madarakkal és a pókokkal foglalkozott. A természettudomány mellett Kolozsvárott a színházat is megkedvelte, gyenge hallása miatt az első sorban ülve nézte végig az előadásokat. 1871-ben romantikus viszonyba bonyolódott Jászai Marival. Levélben megkérte a színésznő kezét, aki igent mondott az ajánlatra, mégsem léptek házasságra, ugyanis Jászai nem sokkal később a pesti Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Herman 1874-ben költözött Budapestre, ahol a Nemzeti Múzeum természettudományi tárának őrsegédje lett, három évvel később pedig elindította a tár folyóiratát Természetrajzi Füzetek címmel. A Természettudományi Társulat nevében megbízták egy, az ország pókfajtáit bemutató összefoglaló munka megírásával. A háromkötetes, Magyarország pókfaunája címet viselő mű – melyet Herman saját maga illusztrált – több mint háromszáz különböző fajt határozott meg a Monarchia területén, Európa-szerte alap-szakirodalommá vált, és világhírűvé tette szerzőjét.

A következő években, évtizedekben Herman Ottó fáradhatatlanul dolgozott a tudományos ismeretterjesztés területén, rengeteg előadást tartott, írásai sorban jelentek meg a különböző folyóiratokban, és szervezőként is jeleskedett. Nagy szerepe volt az Állatvédő Egyesület 1883-as megalapításában. A Nemzeti Múzeum égisze alatt létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot, melynek igazgatói tisztjét is betöltötte. Meghonosította hazánkban a madárkutatás tudományát, melynek legfőbb orgánuma az Aquila című folyóirat lett. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter felkérésére írta meg 1901-es átfogó ornitológiai művét A madarak káráról és hasznáról címmel, ami példátlan siker lett. A minisztérium kiadványaként a tanítók, jegyzők és lelkészek ingyen kapták meg a könyvet. Az ő kezdeményezésére ünnepeljük hazánkban a madarak és fák napját. Következő művében a magyarországi halászatot ismertette két kötetben, később megalkotta a hazai állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát is. Természettudományos munkássága mellett a néprajz és a régészet területén is jelentőset alkotott. Kezdeményezte a Bükk-hegység ősrégészeti leleteinek feltárását, és ezzel megalapozta a hazai ősemberkutatást. Az 1896-os millenniumi ünnepségeken ő felelt a magyar ősfoglalkozásokat (halászatot, pásztorkodást) bemutató kiállítás létrejöttéért.

Tudományos eredményei mellett a közéletben is fontos szerepet játszott. Kolozsvárott kétszer is előfordult, hogy a kormánypárt ellen tüntető tömeget, akik dühükben már a hadsereg ellen akartak nyomulni, kiváló szónoki képességével meggyőzte, hogy inkább menjenek haza és kerüljék az értelmetlen vérontást. Herman és az emigrációban élő Kossuth Lajos – aki a száműzetés éveiben természetbúvárkodással enyhítette keserűségét – gyakran váltott levelet egymással. Kossuth rendszeresen kikérte tudós barátja véleményét különböző kérdésekben, és szívesen forgatta műveit, bár politikai kérdésekben nem mindig értettek egyet. Kossuth ajánlására Hermant 1879-ben beválasztották Szeged város képviseletében az Országgyűlésbe. 1883-ig Szeged, 1893 és 1896 között Miskolc, majd Törökszentmiklós országgyűlési képviselője volt a Függetlenségi Párt színeiben. Politikusként a haladó eszmék híve volt, rokonszenvezett a munkásmozgalommal – Szabó Ervin úgy említette őt, mint az egyetlen függetlenségi párti politikust, aki kereste a szocialisták társaságát és szövetségét. A nemzetiségek kérdésében azonban radikálisan nacionalista nézeteket képviselt: úgy vélte, a nemzetiségeknek magyarosodniuk kell, átvenniük a magyar nyelvet és kultúrát – ahogyan ő tette –, és beleolvadniuk a magyarságba. Nagy szerepe volt a Kossuth-kultusz megteremtésében, Kossuth temetésén is mondott halotti beszédet.

Képviselői fizetéséből már képes volt megfelelő anyagi biztonságot teremteni magának. Ennek hála ötvenévesen végre megházasodhatott. A nála húsz évvel fiatalabb Borosnyai Kamillát vette feleségül, aki a kolozsvári Ellenzék című lap újságírója volt. Kamilla mindenhová elkísérte férjét, és segített neki, amikor hallásproblémáit kellett áthidalni. A pár lillafüredi nyaralója, a Peleház ma Herman Ottó Emlékházként üzemel. Herman idős korában is aktívan dolgozott, különösen néprajzi és régészeti kutatásaiban merült el. Alapító tagja, majd elnöke volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, 1900-ban megkapta a Francia Becsületrend Lovagkeresztjét. Hetvenöt éves korában a nagyothalló, gondolataiba merült tudóst elütötte egy villamos a József körút és a Baross utca kereszteződésében. A balesetből sikeresen felépült, két évvel később viszont szélütést kapott. Keze remegőssé vált, de még így is megfeszítve dolgozott, hogy befejezhesse a magyar pásztorok szókincséről írt nyolcszáz oldalas grandiózus művét. A könyv 1914 novemberében jelent meg. Egy hónappal később egy ködös délelőttön újabb balesetet szenvedett: egy teherautó ütötte el a Múzeum körúton. A lakásán törött lábbal heverő idős tudós tüdőgyulladást kapott, és december 27-én, hetvenkilenc éves korában elhunyt. A Kerepesi temetőben helyezték nyugalomra, 1965-ben viszont hamvait exhumálták és végakaratának megfelelően Miskolcon, a Hámori temetőben temették újra.

Herman Ottó emlékezetét számos iskola, egyesület és utca őrzi, köztük a miskolci Herman Ottó Gimnázium. A Borsod-Miskolci múzeum szintén felvette a Herman Ottó nevet. A magyar karszt- és barlangkutatók az ő tiszteletére alapították a Herman Ottó-érmet. Miskolctól nyugatra, a Szinva patak völgyében barlangot, Baranya megyében, Őrfű községben pedig tavat neveztek el róla. Egy csipkéspoloskafaj, Lasiacantha hermani is viseli a nevét. 2001-től Miskolc városvezetése tudományos díjat alapított, halálának századik évfordulóján posztumusz a város díszpolgárának választották. Az országos biológiai tanulmányi verseny szintén az ő nevét viseli.

Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Alább elolvashatod: