Orwell Eric Arthur Blair néven született 1903. június 25-én, a brit gyarmati India Bengál államában, Motihari városban. Édesapja az Indiai Polgári Szolgálat ópiumexportért felelős osztályán dolgozott, francia származású édesanyja egy sikertelen burmai pénzügyi spekuláns lánya volt. Eric a középső és egyetlen fiúgyerek volt a családban. Négyéves volt, amikor a család – az apa kivételével – hazaköltözött Angliába, tanulmányait ott végezte. Szigorú, bentlakásos anglikán iskolába járt, majd ösztöndíjjal a Wellington School és a patinás Eton középiskola diákja lehetett, ahol egy rövid ideig Aldous Huxley, a klasszikus negatív utópia, a Szép új világ szerzője is a tanára volt. A visszahúzódó, különc Eric sohasem jeleskedett a tanulásban, az írás azonban már egészen kis korától kezdve érdekelte. Etonban az iskolaújság munkatársaként publikálta első írásait. Nem vették fel az egyetemre, ezért úgy döntött, a családi hagyományt folytatva gyarmati tisztviselő lesz. Letette a közigazgatási vizsgát, majd Burmába költözött, ahol a brit birodalmi rendőrségen kapott segédfelügyelői állást. Öt évet húzott le rendőrként, végül 1927-ben, megcsömörlötten a gyarmati valóságtól, hazaköltözött. A gyarmatokon szerzett tapasztalatait később több művében is megírta, ezek közül a legismertebb a Burmai napok című könyve.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Miután végleg kiábrándult a közigazgatási karrierből, úgy döntött, egyetlen célnak fog élni: író lesz. Londonban, később Párizsban élt, alkalmi munkákból tartotta el magát (leginkább szállodákban, éttermekben mosogatott), csavargott, a társadalom alsóbb rétegeivel, félvilági alakjaival ismerkedett. 1929-ben tüdőbajjal kezelték. Ezekből a tapasztalatokból született első könyve, az 1933-ban kiadott Csavargóként Párizsban, Londonban. A szociográfiai munkának szánt kötetben keverednek az író személyes tapasztalatai a fikcióval. Ekkor vette fel a George Orwell írói álnevet, mely szerinte „olyan jó angolosan hangzott”. Az Orwell vezetéknevet egy lakóhelyéhez közeli folyótól kölcsönözte. Első könyvét követte a már említett Burmai napok, mely az Egyesült Államokban jelent meg, az angol kiadók ugyanis féltek, hogy a könyv felháborodást keltene a gyarmatokon. A Baloldali Könyvklub megbízására írta A wigani móló című szociografikus esszéjét, melyben a címbeli észak-angliai város nyomorban, munkanélküliségben tengődő lakóinak életét ábrázolta. Itt fejtette ki először nyíltan politikai nézeteit: elkötelezett volt a baloldali eszmék, a társadalmi egyenlőség irányában, ugyanakkor bírálta a legtöbb szocialista mozgalmat, különösen a szovjet bolsevizmust. Két fikciós regénye is megjelent ekkoriban, A lelkész lánya és A fikusz és az Antikrisztus címmel.
Könyvei nem voltak túlságosan sikeresek, nem is tudott megélni az írásból, ezért tanári állást vállalt, illetve egy könyvesboltban dolgozott ekkoriban. 1936-ban feleségül vette Eileen O’Shaughnessy-t, aki leíróvállalatot vezetett, melyet el szeretett volna adni, hogy a pénzből pszichológiát tanulhasson az egyetemen. A házasság nem úgy alakult, ahogy az asszony tervezte, az író ugyanis elvárta, hogy felesége alávesse saját vágyait és ambícióit az ő munkájának és terveinek. A párnak nem lehetett gyereke, ezért később adoptáltak egy kisfiút, Richardot. Orwell és felesége 1937-ben Barcelonába utazott, hogy részt vegyen a spanyol polgárháborúban. Az író az Egyesült Marxista Munkáspárt (MEMP) milíciájában harcolt az aragóniai fronton, míg egy mesterlövész golyója meg nem sebesítette a torkán. Lábadozásai közben a szovjetek által irányított kommunista erők elkezdték felszámolni a számukra nem kívánatos, trockista és anarchista eszméket való MEMP-et. Orwell több harcostársát börtönbe vetették vagy meggyilkolták, ezért feleségével jobbnak látta elmenekülni Spanyolországból. Még évekkel később is attól félt, hogy a szovjet titkosszolgálat megtalálja és meggyilkolja őket. Keserű tapasztalatai miatt egyre jobban kiábrándult a szocialista mozgalmakból.
Hazatérve riportkönyvet írt spanyolországi élményeiről Hódolat Katalóniának címmel. 1938-ban, immár másodjára, tüdőbajt kapott, kezelésre Marokkóba utazott. Az itt töltött hat hónap alatt írta Légszomj című regényét, melyben megjósolta, hogy Nagy-Britannia hamarosan háborúba lép a náci Németországgal. Hazatérve főként esszéket írt, de továbbra is anyagi gondokkal küzdött. A világháború kitörésekor katonai szolgálatra akart jelentkezni, gyenge egészségi állapota miatt azonban esélye sem lehetett rá, hogy felveszik. 1941-ben a BBC rádió munkatársa lett, ahol az Indiába sugárzott propagandaadások műsorvezetőjeként alkalmazták. Két év után azonban elege lett az általa reménytelennek és eredménytelennek tartott munkából, és a Tribune című lapnál helyezkedett el irodalmi szerkesztőként. Ekkoriban kezdte el írni Állatfarm című regényét, melynek a Tündérmese alcímet adta. A vaskos politikai szatíra allegorikus formában a bolsevizmust és a sztálini diktatúrát bírálta, de természetesen mindenfajta totalitárius rezsimre érvényes kritikát adott.
A történetben egy angol majorság jószágai a disznók vezetésével fellázadnak az őket elnyomó gazda ellen, majd az embereket elkergetve létrehozzák saját „szabad államukat”, ahol „minden állat egyenlő”. Egy idő után azonban az állatokat vezető disznó, Napóleon, hatalmától megrészegülve egyre inkább a tekintélyelvű berendezkedés felé viszi el a farm társadalmát, ahol belőle válik az elkergetett Jones gazda utódja. Hatalmát állami erőszakszervezet (jelen esetben kilenc kutya) segítségével tartja fenn. A diktatúrává silányult állatfarmon immár „minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”. A cselekmény zárlatában Napóleon egyezséget köt az emberekkel, ami a Molotov–Ribbentrop-paktumra való egyértelmű utalás. Orwell 1944 februárjában fejezte be az Állatfarmot, a kiadók azonban rizikósnak látták a regény kiadását, ugyanis Nagy-Britannia és a Szovjetunió akkoriban még szövetségesként harcolt a háborúban. A könyv csak a háború befejezése után, 1945 augusztusában láthatott napvilágot. Az Állatfarmot azóta is az egyik legzseniálisabb politikai szatírának tartják. Több mint ötven évvel a kiadása után, 1996-ban utólag a legjobb tudományos-fantasztikus műveknek járó Hugo-díjat adományoztak neki.
1945 márciusában Eileen Blair műtét közben váratlanul meghalt. Orwell – aki eközben haditudósítóként dolgozott Párizsban és Kölnben – felesége halálától sújtva nevelt fiával és egy házvezetőnővel a skót partok mentén fekvő kis szigeten, Jurán telepedett le. Itt fogott neki fő műve, az 1984 megírásának. A regény – melynek a szerző eredetileg Az utolsó európai ember címet adta – a világháború tapasztalataitól sújtva és a közelgő hidegháború előérzetében született. A cselekmény egy olyan jövőben játszódik, melyben a totalitárius diktatúrák az egész emberi civilizációt leigázták. A polgárokat folyamatos megfigyeléssel tartja ellenőrzése alatt a hatalom, a Gondolatrendőrség fekete helikopterei köröznek a házak felett, minden lakásban teleképek (oda és vissza is képet sugárzó televíziók) követik az ott élők életét. A három világhatalom, Óceánia (a cselekmény színhelye), Eurázsia és Keletázsia folyamatosan háborúzik egymással, de gyakran változik, hogy éppen ki kivel. A Párt vezetője a mindent látó, teljhatalmú, imádott Nagy Testvér, míg az ellenségképet egy Emmanuel Goldstein nevű felforgató jelenti, aki – legalábbis az állampropaganda szerint – folyamatosan dolgozik azon, hogy megdöntse a társadalmi rendet és a Párt uralmát. Egyikükről sem tudjuk, hogy valós alak-e, vagy csupán a propagandagépezet terméke.
Az 1984 fontos eleme Orwellnek az a felismerése, hogy a totális leigázáshoz a gondolatok leigázása szükséges. A Párt folyamatosan dolgozik a múlt megmásításán: a főhős, Winston Smith feladata például korábbi újságcikkek folyamatos korrigálása, hogy a Párt éppen aktuális álláspontját képviseljék. A regény egyik híres mondata: „aki uralja a múltat, uralja a jövőt”. A Párt egy mesterségesen leegyszerűsített angol nyelv, az újbeszél kifejlesztésén munkálkodik, melyből szisztematikusan kinyirbálják azokat a szavakat, melyek ellenvélemény kifejtésére tehetik alkalmassá a beszélőt. Winston megpróbál ellenszegülni és kitörni az élet minden szegmensét uraló elnyomásból, a történet végén azonban ő is megtörik.
Az 1984 megjelenését követően azonnal a legismertebb antiutópiává vált, melynek jellegzetes mondatai szállóigévé, a karakterek és a tárgyak elnevezései a populáris kultúra részévé váltak (elég csak a játékosok folyamatosan megfigyelésén alapuló Big Brother valóságshow-ra gondolni). Az „orwelli” mint jelző került be a köztudatba. A legtöbb későbbi disztópia – Ray Bradbury Fahrenheit 451-étől a George Lucas-féle THX 1138-on át az Éhezők viadala-sorozatig – rengeteget köszönhet Orwell művének. A cím keletkezésére – mely azután született, hogy a kiadó túl unalmasnak találta az első címváltozatot – több teória is létezik. A legegyszerűbb változat szerint az író egyszerűen felcserélte az aktuális évszám (1948) utolsó két számjegyét. Mások szerint egy brit szocialista szervezet alapításának századik évfordulójára utal a címbeli évszám, megint mások pedig úgy gondolják, Jack London A vaspata című regényét idézi meg, melyben a kapitalizmust eltörlő munkásmozgalom 1984-re éri el csúcspontját.
Az 1984 megírása a vártnál jóval tovább húzódott, miközben Orwell tüdőbaja ismét kiújult. A súlyosan beteg író versenyt futott az idővel, hogy megromlott egészsége dacára sikerüljön befejeznie a művet. A regény végül 1949 júniusában jelent meg. Augusztusban Orwell másodszorra is megházasodott, a nála tizenöt évvel fiatalabb, irodalmi körökben mozgó Sonia Mary Brownellt vette el. Az esküvőt az író kórházi szobájában tartották. Orwell az ágyból sem tudott felkelni, hogy megcsókolhassa a menyasszonyt, aki a ceremónia után újdonsült férje nélkül, viszont az ő pénzén ment a barátaival lagzit tartani. A házasság mindössze öt hónapig tartott. 1950. január 21-én, negyvenhat éves korában, a londoni Egyetemi Kórházban Orwell belehalt a tuberkulózisba.
Két leghíresebb regénye révén Orwell neve örökre bekerült nemcsak az irodalomtörténetbe, de a popkultúrába is. Mindkét mű számos filmes és egyéb feldolgozást ért meg. Az első és máig talán leghíresebb Orwell-adaptáció az Állatfarm 1954-es rajzfilmváltozata, melyet a magyar származású animációs rendező, John Halas (Halász János) és felesége/alkotótársa, Joy Batchelor rendezett. A film elkészítését részben a CIA támogatta anyagilag, az amerikai kormányzat ugyanis úgy gondolta, a történet remekül használható szovjetellenes üzenet közvetítésére. Ennek megfelelően a sztori végét megváltoztatták a regényhez képest: a filmben az állatok megelégelik Napóleon uralmát és fellázadnak ellene. A regényből 1999-ben élő szereplős változat is készült, ez azonban nem érte el a rajzfilm sikerét. Az 1984-et először az amerikai CBS, majd a brit BBC csatorna adaptálta tévéjáték formában, 1956-ban pedig mozifilmes feldolgozás is készült belőle (melyet titokban szintén a CIA pénzelt). Jóval ismertebb az 1984-ben – vagyis a cselekmény évében – forgatott második filmes adaptáció. Michael Radford rendezése a regényhez való hűségre törekszik mind a szüzsében, mind a világ tárgyi és vizuális megjelenítésében. A főbb szerepekben John Hurt és Richard Burton (akinek ez volt az utolsó filmje) remekelnek. Évtizedek óta rebesgetnek egy újabb filmes vagy tévésorozat formájában történő feldolgozást, eleddig azonban a tervek kudarcba fulladtak.
Szintén „az orwelli évben” készült az Apple cég híres, Ridley Scott által rendezett reklámfilmje, melyben a készítők a regény világát idézték meg. Az 1984-től színdarab, opera, sőt balett is született már. David Bowie dalt, Rick Wakeman pedig albumot szentelt az 1984-nek. Idehaza sokáig tiltólistán voltak Orwell művei. Az Állatfarmot először az amerikai Magyar Holnap folyóirat közölte részletekben a ’70-es évek végén, majd szamizdat formájában terjesztették idehaza. Végül 1989-ben jelenhetett meg hivatalosan, Szíjgyártó László fordításában. Hasonlóképp, az 1984 először illegális, földalatti forgalmazásban terjedt, majd a rendszerváltás után – szintén Szíjgyártó magyarításával – adta ki első ízben az Európa Kiadó. A mű népszerűségét jelzi, hogy a 2005-ös Nagy Könyv-vetélkedőn bekerült az ország tizenkét kedvenc regénye közé, végül a negyedik helyet szerezte meg.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
